F1: „Ez nem a világvége” – a Williams nem tesztel az első nap

2019.02.17. 11:15
A Formula–1-es Williams-istálló nem vesz részt a 2019-es barcelonai teszt hétfői napján, mivel az új autó fejlesztései egyelőre nem készültek el.

A Robert Kubica, George Russell párossal induló csapat számára igen rossz hírt Claire Williams helyettes csapatfőnök jelentette be a hétvégén.Claire Williams helyettes csapatfőnök jelentette be a hétvégén.

„Nagyon aktív tél áll mögöttünk, rengeteget dolgoztunk azon, hogy az FW42 elkészüljön a 2019-es szezonra, ám sajnálatos módon a sok munka ellenére is több időre van még szükségünk ahhoz, hogy az autó kifuthasson a pályára. A fejlesztések néha tovább tartanak, mint az előzetesen kalibrált időtartam. Ez nyilvánvalóan nem ideális helyzet, de valljuk be, azért nem is a világvége.”

Az istálló ezzel értékes időt veszít, ám mint azt Williams elmondta, ezzel tisztában vannak, viszont minden erejükkel azon lesznek, hogy ledolgozzák a hátrányt, amit a késéssel összeszednek.

„Még mindig marad hét napunk a tesztelésekre, abban az időben pedig végig azon dolgozunk majd, hogy a lehető legjobb állapotba hozzuk az autót az idénykezdetre.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
14 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
16 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
16 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
19 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35