F1: Ez még belefért – Alonso a védelmébe vette Verstappent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.01. 21:38
Fernando Alonso megvédte Max Verstappent. A kétszeres világbajnok szerint a holland teljesen szabályos módon védekezett Kimi Räikkönen ellen Belgiumban.

Rengeteg kritika érte az elmúlt hetekben a fiatal holland versenyzőt, aki először a Magyar Nagydíjon védekezett egyesek szerint túl keményen Räikkönen ellen – az akciót mellesleg a finn első szárnyának egy része bánta. A Belga Nagydíjon viszont már a rajtnál összetűzésbe keveredett a Ferrari versenyzőivel, később pedig ugyanazt tette Räikkönennel, amit előtte a Hungaroringen. Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a holland pilóta valóban keményen védekezik, de Belgiumban semmit rosszat nem tett.Rengeteg kritika érte az elmúlt hetekben a fiatal holland versenyzőt, aki először a Magyar Nagydíjon védekezett egyesek szerint túl keményen Räikkönen ellen – az akciót mellesleg a finn első szárnyának egy része bánta. A Belga Nagydíjon viszont már a rajtnál összetűzésbe keveredett a Ferrari versenyzőivel, később pedig ugyanazt tette Räikkönennel, amit előtte a Hungaroringen. Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a holland pilóta valóban keményen védekezik, de Belgiumban semmit rosszat nem tett.

67. OLASZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 2., PÉNTEK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZEPTEMBER 3., SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
SZEPTEMBER 4., VASÁRNAP
14.00: a verseny (53 kör, 306.720 km) rajtja
A KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szeptember 18., 14.00: Szingapúri Nagydíj
Október 2., 9.00: Malajziai Nagydíj
Október 9., 7.00: Japán Nagydíj

„Védekezés közben egy iránymódosítás engedélyezett egészen addig, ameddig a másik autó előtt vagy – idézte fel a szabályokat Alonso. – Nem hiszem, hogy Kimivel egy vonalban voltak, és Max kiterelte őt a műfűre. Valószínűleg későn fékezett, de nem biztos, hogy pontosan meg tudta ítélni, hogy Kimi hol van."

Egyesek azzal érveltek Verstappen kemény akciói ellen, hogy előbb-utóbb olyan nagy balesethez vezethet, mint amilyet Alonso szenvedett el Melbourne-ben. A spanyol pilóta szerint azonban az ő balesetét össze sem szabad hasonlítani Verstappen kemény védekezéseivel, bár azzal egyetért, hogy Magyarországon kicsit túlment a határon a holland.

„Nem zavarhatjuk össze a rajongókat két, egyenes végi, de teljesen különböző esettel, vagyis azt, ami Verstappennel és Kimivel történt azzal, ami velem történt Ausztráliában, amikor nem megfelelően ítéltem meg, mikor kell fékeznem – mondta Alonso. – Viszont Max és Kimi magyarországi esetéről azt gondolom, hogy Max túl sokat változtatott irányt a féktávon a kettes kanyarban, ami miatt túl agresszív volt."

„Beszélgettünk erről Németországban a versenyzői eligazításon. Egy versenyző sem volt elégedett azzal, amit Max tett. De az egyenes közepén egyszer szabad az irányváltoztatás, ha a másik autó továbbra is mögötted van."
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
17 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
3 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik