F1: „Ez egy érett versenyző diadala volt” – nemzetközi sajtóvisszhang

2023.10.23. 12:55
null
A szokásosnál nehezebben, de ismét nyert Verstappen (Fotó: AFP)
A nemzetközi sajtóban leginkább azzal foglalkoztak az újságok, hogy ugyan a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak rég volt ilyen jó versenye, de valódi veszélyt semmi sem jelenthetett Max Verstappen győzelmére az Egyesült Államok Nagydíján.

NAGY-BRITANNIA

The Sun: Lewis Hamilton mindent beleadott, de vereséget szenvedett, második lett riválisa, Max Verstappen mögött. Hamilton néhány körrel a vége előtt megelőzte Lando Norrist, de arra már nem volt ereje, hogy a zseniális Verstappent is beérje.

Daily Mail: Az Egyesült Államok Nagydíjának elején volt egy pont, amikor Lewis Hamilton még álmodozhatott arról, hogy 686 nap után végre újra győz. Nem számít, hogy Verstappen a hatodik helyről indult – ő és Red Bull-os kollégái helyes döntéseket hoztak. Ahogy mindig.

SPANYOLORSZÁG

Verstappen szoros csatában aratott győzelmet Austinban
F1: elvették Hamilton második helyét, Leclerc-t is kizárták
F1: Hamilton reagált a kizárásra; a Mercedes eltaktikázta magát

Marca: Verstappen nyerte meg az Egyesült Államok Nagydíját azok után, hogy a rajtrács hatodik helyéről indult. Nyugodtan és kontrolláltan zárkózott egyre feljebb és feljebb, ez egy érett versenyző diadala volt. Kézben tartotta Hamilton támadását, amelynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Mundo Deportivo: Verstappent szombaton meglepte Leclerc, Norris és Hamilton sebessége, és hibázott is a döntő pillanatban. De minél több kör telt el a futamból, Max annál nagyobb lett. És nyert.

OLASZORSZÁG

Gazzetta dello Sport: Max diadalmaskodott, a Ferrari rizikót vállalt.

FRANCIAORSZÁG

L'Équipe: Háromszoros világbajnok, a férfi, aki (szinte) minden vasárnap győz.

AUSZTRIA

Kronen Zeitung: A holland Verstappen idei 15. GP-győzelmét aratta. Ennyi sikert csak ő maga gyűjtött egy naptári éven belül, mégpedig tavaly. Az 50. futamgyőzelmét arató 26 éves pilótát már csak négyen előzik meg az örökrangsorban: Hamilton (103), Michael Schumacher (91), Sebastian Vettel (53) és Alain Prost (51). Verstappen sorozatban harmadszor diadalmaskodott Austinban.

SVÁJC

Blick: Verstappen általában a kedve szerint uralja a versenyt, de Austinban a megszokottnál izgalmasabban alakultak a dolgok, köszönhetően Hamilton és Norris jó teljesítményének.

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
4 órája

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18

Norris már nem tagja egy világbajnoki klubnak

F1
2026.07.27. 13:13

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2026.07.26. 20:19

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
2026.07.26. 12:58