Massa és Vettel fej fej mellett, Hamilton elmondta, ki a favorit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 08:56
null
Felipe Massa és Sebastian Vettel kedden több mint 300 kört ment a barcelonai pályán
A múlt hétfő óta először autóba ülő Felipe Massa volt a barcelonai teszt második hetét megnyitó kétszer négyórás gyakorlás hőse. A Williams-Mercedest kormányzó brazil a legjobb köridőt autózta szuperlágy abroncsokon, és több mint 160 kört teljesített. Sebastian Vettel is túljutott 160 körön, s szintén 1:20 alatti köridőt ért el, méghozzá lágy gumikon. Kettejük közé Daniel Ricciardo fért be ultralágy gumis körével, aztán a két Mercedes következett az időlistán.

Jól kezdett Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája sokáig vezetett, ám aztán jött Daniel Ricciardo, s megmutatta, hogy a Reb Bullnál igazat mondtak, amikor azt állították, hogy az istálló az e heti tesztekre tartogatja a puskaporát – az ausztrál pilóta 1:20.077-tel az első igazán jó időt autózta, amivel vezetett is nagyon sokáig.

Felipe Massa folyamatosan gyorsult, jobbnál jobb időkkel jelezte, hogy meglepetést okozhat, nem sokkal a leintés előtt pedig szuperlágy gumikon elképesztő kört futott, bejött 1:20 alá (1:19.726), amivel mindenkit maga mögé utasított. Ricciardo az ebédszünet előtt közvetlenül még javított, ultralágyakon behozta a Red Bullt 1:20 alá (1:19.900), s végül a második helyen zárt.

Délután Massa és vettel a legtöbb megtett körért csatázott, végül hihetetlen mennyiségű kilométerrel, 168-168 körrel zártak az élen. Vettel lágy gumikon 1:19.906-ig felzárkózott az eredménylistán, a délelőtt a Mercedes fenéklemezének meghibásodása miatt csak 49 kört teljesítő Lewis Hamilton elismerő nyilatkozatot is tett.

„Ha azt nézzük, ki milyen munkát végez a teszteken, a Ferrari az első számú esélyes a világbajnoki címre. Nagyon meggyőzőek. A Red Bull is erősnek tűnik, és csodálatos lenne, ha a Williams is végre az élbolyban csatázna" – mondta az angol, aki délelőtt a Mercedes fenéklemezének meghibásodása miatt ment csak 49 kört.

Valtteri Bottas délután 86 megtett körrel „mentette meg” a Mercedes tesztnapját. A címvédő istálló így 135 körrel zárt, ennél a Williams és a Ferrari mellett a Force India is többet tett meg.

A Renault-nál és a McLarennél délután motorcsere miatt hosszas szünetet követően folytatódott a munka. A Honda motorját hatodszor kellett kicserélni, ennyi hajtóművet az egész idényben nem engednek használni bümntzetés nélkül. Éric Boullier, a McLaren csapatfőnöke el isismerte, hogy feszült a viszony az istálló és a Honda között.

„Ennél feszültebb nem is lehetne a viszonyunk. Ez az F1, hatalmas a nyomás rajtunk, teljesítenünk kell. Szerződés köt minket a Hondához, méghozzá hosszú távú. Nem most kell a legjobbnak lennünk, de el kell kezdenünk fejlődni" – mondta Éric Boullier, hozzátéve, a Honda elhozza Barcelonába az Ausztrál Nagydíjra tervezett motort, de azt nem tudta megmondani, melyik napon kerül a narancssárga-fekete autóba, amellyel Stoffel Vandoorne végül 80 körig jutott – természetesen letekert üzemmódban.

F1-ES TESZT, BARCELONA
5. NAP

1. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:19.726 (168 kör) – szuperlágy gumkikon
2. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-TAG Heuer) 1:19.900 (89) – ultralágy
3. Vettel (német, Ferrari) 1:19.906 (168) – lágy
4. Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.456 (49) – lágy
5. Bottas (finn, Mercedes) 1:20.924 (86) – lágy
6. Ocon (francia, Force India-Mercedes) 1:21.347 (142) – szuperlágy
7. Hülkenberg (német, Renault) 1:21.589 (57) – lágy
8. Magnussen (dán, Haas-Ferrari) 1:21.676 (81) – lágy
9. Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) 1:21.743 (83) – lágy
10. Vandoorne (belga, McLaren-Honda) 1:22.537 (80) – lágy
11. Wehrlein (német, Sauber-Ferrari) 1:23.336 (47) – lágy
12. Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) 1:23.630 (53) – lágy
13. Palmer (brit, Renault) 1:24.790 (15) – lágy

PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2025.11.12. 21:42

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2025.11.12. 17:28

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2025.11.11. 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54
Ezek is érdekelhetik