F1: érkeznek az első fejlesztések – fontos hétvége a Ferrari előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.24. 09:56
null
Több fejlesztéssel készül a Ferrari (Fotó: AFP)
Akár meghatározó hétvége is várhat a Ferrarira, ugyanis a maranellóiak az idei első fejlesztéseiket vetik be a 2019-es idény negyedik állomásán, az Azeri Nagydíjon.

 

A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel a Kínai Nagydíjon megszerzett idei első dobogója után elmondta, még mindig nem tudják kihozni az autójukból a benne rejlő potenciált, miközben a gárda a csapatok többségével ellentétben nem is készült fejlesztésekkel, hogy minél jobban megérthesse az SF90-est.

Ez azonban most változik, árulta el az olasz gárda csapatfőnöke, Mattia Binotto, aki már Sanghaj után elhintette, ők is készülnek a Mercedeséhez hasonló, nagyobb leszorítóerőt generáló hátsó szárnnyal, most pedig azt is elmondta, nem csak a kocsi hátulja újul meg.

„Az első három verseny határozottan nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de a most következő hétvége újabb fontos lépés lesz számunkra. Jól felkészültünk rá, kielemeztünk minden eddig összegyűjtött adatot, megvizsgáltuk azokat a területeket, amelyeken fejlődhetünk, és dolgoztunk az autó beállításának módosításán és az erőforrás használatának javításán is" – magyarázta.

„A mostani lesz az első lépés az SF90-es fejlesztésében" – tette hozzá, míg riválisuk, a Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, az azeri pálya hosszú egyenesei a Ferrari konstrukciójához passzolnak jobban.

„Érdekes lesz látni, hogy meddig követik még ezt a stratégiát" – utalt arra, hogy az olasz istálló Bahreinben és Kínában is gyorsabb volt az egyenesekben a Mercedesnél, igaz, a németek a kanyarokban erősebbek, miközben az utóbbi helyszínen az egész kört tekintve is ők bizonyultak a jobbnak.

„Néhány versenyen, mint a következőn is, ez kedvező nekik, azonban máshol már talán kevésbé. Az biztos, hogy lesznek olyan versenyek, amelyeken az autójuk jobb lesz, mint a miénk" – árulta el.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
2026.10.16. 07:07

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30