F1: enyhe büntetést kapott a Mercedes, a Pirellit megrótták

2013.06.21. 13:46
null
A Mercedes enyhe ítélettel megúszta a Pirelli-teszt ügyét (Fotó: Reuters, archív)
A Mercedest eltiltották a fiatal pilóták Formula–1-es tesztjétől, valamint figyelmeztetésben részesítették a májusi barcelonai Pirelli-tesztje miatt. Az olasz gumiszállító cég figyelmeztetéssel megúszta a Nemzetközi Automobil-szövetség bíróságának tárgyalását.

A német istállót és az F1-es csapatoknak abroncsot szállító vállalatot csütörtökön hallgatták ki azért, mert a Spanyol Nagydíjat követő napokban 2013-as Mercedesszel tesztelték a Pirelli jövő évi abroncsait, valamint több kört megtettek azokkal a gumikkal is, amelyeket a biztonság kedvéért módosított az olasz gyár, de amelyeket a Magyar Nagydíjig biztosan nem vetnek be élesben.

Az FIA nemzetközi bírósága elfogadta a Mercedes csütörtöki érvelését, és bár vétkesnek találta az istállót, elfogadta, hogy Ross Brawn csapata jó hiszemben járt el.

A tesztről való eltiltással az ügy legfőbb kárvallottja Sam Bird, a Mercedes tartalék pilótája lett, a brit sofőr ugyanis nem vehet részt júliusban Silverstone-ban azon a kollektív teszten, amelyen a csapatok a fiatal, eddig F1-es futamon nem induló pilótákat vethetnek be. A teszttilalommal viszont a riválisok visszakapják a háromnapnyi tesztet – bár nem a versenyzőiket használják, ezernél több kilométert tehetnek meg, és nem a Pirelli utasításai szerint kell irányítaniuk az autóikat.

Az FIA 2010-ben létrehozott nemzetközi bírósága részéről ebben az ügyben a brit Edwin Glasgow vezetőbíró, valamint a monacói Laurent Anselmi, az amerikai Chris Harris, a svájci Patzrick Raedersdorf és a brit Tony Scott-Andrews járt el.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
3 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
4 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
10 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02