F1: elromlott a Mercedes stoppere Rosberg büntetésekor

Vágólapra másolva!
2016.07.31. 16:42
null
Úgy tűnik, a Mercedes nem készült fel az időbüntetésre – erre is ki kell dolgozni valami megoldást (Fotó: AFP)
Egy elromlott stopperóra miatt veszítette el a dobogós esélyeit Nico Rosberg a Német Nagydíjon. A német pilóta nem érti, miért büntették meg, Max Verstappen nagyon is tudja.

Rosberg a versenyen szabálytalanul előzte meg Max Verstappent, a hajtűkanyarban leterelte a pályáról a hollandot, amiért öt másodperces időbüntetést kapott. Ezt a harmadik kerékcseréjénél töltötte le, de öt helyett nyolc másodpercet állt a garázsa előtt, mielőtt lecserélték a négy kerekét.

„Hiszik vagy sem, még a Formula–1-ben is elromolhat egy csapat stopperórája – mondta Toto Wolff csapatfőnök. – Ez történt, aztán inkább túl sokat vártunk, biztos legyen, hogy letelt az öt másodperc. Nem hiszem, hogy ezen múlt, Nico egyébként is negyedik lett volna. Ez ilyen verseny volt, rosszul rajtolt, az első kerékcserénk lassú volt, és az autója sem volt elég gyors ahhoz, hogy megelőzze a Red Bullokat.”

Nico Rosberg szerint is a rajtnál dőlt el a verseny.

„Csalódott vagyok, mert elvesztettem a győzelmet. Nem értem, mi történt a rajtnál, nagyon kipörögtek a kerekeim, ezt előre nem is gondolhattam – mondta Rosberg. – Ami az előzést illeti, nagy csata volt, úgy gondoltam, szépen megelőztem, örültem neki. Meglepett a büntetés, egyáltalán nem számítottam rá. Túlmentem a határon? Nem hinném. Ha nincs a büntetés, simán második vagyok, így versenybe sem szállhattam velük. Ezen múlt. Nagyon nehéz nap volt, eltart egy ideig, míg feldolgozom a történteket.”

Rosberg természetesen nem törődött bele abba, hogy öt másodperces büntetéssel sújtották, így még a csapatát is megkérte a rádión, hogy szóljanak a versenybíráknak, hogy rosszul döntöttek, mikor őt találták vétkesnek.

„Elmondanátok nekik, hogy annyira eltekertem a kormányt, hogy tovább már nem is tudtam volna?" – mondta a német a rádióm, miután tájékoztatták a büntetésről.

Niki Lauda ugyanakkor megérti a büntetést.

„Őszintén szólva elfogadható a döntés. Felfoghatjuk úgy, hogy túl szélesen fordult, a másik versenyző semmit sem tehetett ebben a helyzetben” – mondta a Mercedes elöljárója.

Max Verstappen rögtön az eset után jelezte a csapatrádión, hogy Rosberg letolta őt a pályáról, és azóta sem változott a véleménye arról, hogy a német nem szabályos módon előzte meg őt.

„Nico messze volt, későn fékezett, egy ponton pedig azt hittem, belém fog jönni, szóval szélesebben fordultam, de ő be sem fordult – elemezte az esetet a harmadik helyen végző pilóta. – Elmentem egyenesen, és el kellett hagynom a pályát, különben nekem jött volna. Lewis tudja, miről beszélek."

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Rosberg nagyon rosszul mérte fel a helyzetet, rosszul kivitelezett előzés volt.

„Az elképzelés jó volt, de Nico rémesen valósította meg – mondta Horner. – Arany szabály, hogy blokkold le az első kerekeidet, mert akkor elhisszük, hogy nem tudsz megállni és befordulni. Az a baj, hogy úgy tűnt, mintha Kölnbe menne, nagyon csúnya volt. Szabályt szegett, a sportfelügyelők is így látták, ma nem fogok panaszkodni rájuk.”

62. NÉMET NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (67 kör, 305.458 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:30:44.200
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 6.996 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 13.413 mp h.
4. Nico Rosberg német Mercedes 15.845 mp h.
5. Sebastian Vettel német Ferrari 32.570 mp h.
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 37.023 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:10.049 p h.
8. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
11. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
16. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
17. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 2 kör h.
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2 kör h.
19. Jolyon Palmer brit Renault 2 kör h.
20. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 57
Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 36
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 6 9 11 217
2. Nico Rosberg 5 7 11 198
3. Daniel Ricciardo 3 11 133
4. Kimi Räikkönen 4 10 122
5. Sebastian Vettel 5 9 120
6. Max Verstappen 1 4 10 115
7. Valtteri Bottas 1 10 58
8. Sergio Pérez 2 7 48
9. Felipe Massa 7 38
10. Nico Hülkenberg 7 33
11. Carlos Sainz Jr. 8 30
12. Romain Grosjean 4 28
13. Fernando Alonso 3 24
14. Danyiil Kvjat 1 4 23
15. Jenson Button 5 17
16. Kevin Magnussen 1 6
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 415
2. Red Bull-TAG Heuer 256
3. Ferrari 242
4. Williams-Mercedes 96
5. Force India-Mercedes 81
6. Toro Rosso-Ferrari 45
7. McLaren-Honda 42
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 6
10. Manor-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik