F1: elhalasztják a Kanadai Nagydíjat is – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.04.07. 20:59
null
A kanadai versenyt is legyűrte a koronavírus... (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Kanadai Nagydíj szervezői kedden közölték, hogy „nagy örömükre szolgált volna a szezon első versenyét megrendezni, de erre a koronavírus-járvány miatt legnagyobb sajnálatukra nem kerülhet sor″ – idézte a versenysorozat hivatalos honlapja, a formula1.com a szervezők közleményét. Körbejártuk, hogy akkor hol is kezdődhet az idény...

„Nem volt könnyű a halasztásról szóló döntést meghozni. Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatos kapcsolatban voltunk a Formula–1 vezetőivel, Montreal város vezetőivel, a montreali turizmusért felelős vezetőkkel és további, a szervezésben érintett helyi és országos hatóságok képviselőivel. Természetesen tisztában vagyunk a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel, ismerjük az egészségügyi szervek által kiadott irányelveket, szabályokat. Nagy örömünkre szolgált volna a szezon első versenyét megrendezni, de a járvány miatt erre a legnagyobb sajnálatunkra nem kerülhet sor″ – áll a versenyt szervező promóter, az F1CGP hivatalos közleményében.

A Kanadai Nagydíjat a tervek szerint június 12–14. között rendezték volna meg, ám így immár a 22 futamosra tervezett idény kilencedik viadalát halasztották el vagy törölték a versenynaptárból.

Korábban Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke azt mondta, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy nézők nélkül rendezzék meg az idei futamokat.

A Formula–1 71. idénye eredetileg március közepén rajtolt volna el Ausztráliában, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnámi, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói és az azeri viadalt is törölték – pontosabb fogalmazva bizonytalan időre elhalasztották. Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet el a szezon.

Ugyanakkor a német Auto Motor und Sport című lap úgy értesült, a Francia Nagydíjat sem rendezik meg az eredetileg kiírt június 28-i időpontban, s ezzel Ausztriába kerülhet át az év első versenye, ráadásul a német lap szerint rögtön a második is. Az AMuS úgy tudja, a jelenlegi legvalószínűbb megoldás az idénykezdésre, hogy két egymást követő hétvégén rendeznének egy-egy versenyt a Red Bull Ringen, majd Silverstone is duplázna, így érkezne a mezőny a Hungaroringre.

A duplázásnak egyébként vélhetően a jogtulajdonosnál örülnének a legjobban, így ugyanis mutatkozhat esély arra, hogy a Liberty Media „szállítani″ tudja a televíziós szerződésekben vállalt minimális 15 versenyt egy évben.

További sajtóhírek szerint egyébként a Francia Nagydíj elhalasztásával akár egész sokáig kivárhatnak az illetékesek, s ez ugyanis nagyban függ attól, hogy vajon megrendezik-e a szintén június második felében esedékes Tour de France-t. Ha igen, akkor a Le Castellet-i verseny sem marad el, sőt, itt is elképzelhető duplázás – ráadásul a Paul Ricard-versenypályán több F1-es futamra is alkalmas vonalvezetést is ki lehet alakítani, szóval még akár egy „új helyszín″ is bemutatkozhat.

Ám, hogy végül a fenti forgatókönyvek közül melyik valósul meg, az egyelőre a jövő zenéje.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik