F1: Egyszerűen nem találom a szavakat – Leclerc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 21:14
Lewis Hamilton az időmérőn is hozta a pénteken mutatott remek formáját, és karrierje 75. pole pozíciója mellett rekordot is döntött. Bár a Mercedes ezen a hétvégén vetette be a továbbfejlesztett erőforrását, a brit mégsem véli úgy, hogy elsősorban ennek köszönhető a remek tempó. Christian Horner eközben nem lát esélyt arra, hogy az idei második első sorát begyűjtő gárdát utol lehetne érni vasárnap, viszont mindenképpen a más gumistratégiát választó Sebastian Vettel előtt végezne mindkét autójával. Daniel Ricciardo ennek ellenére csak az eső megérkezésében látja az esélyt, míg az élete időmérőjét futó Charles Leclerc pontokkal távozna Le Castellet-ből.

Leclerc szombaton ellopta a show-t (Fotó: AFP)
Leclerc szombaton ellopta a show-t (Fotó: AFP)
Leclerc szombaton ellopta a show-t (Fotó: AFP)

 

Lewis Hamilton már az első szabadedzéstől kezdve remek formában autózott Franciaországban, és ennek az időmérőn is meglett az eredménye, hiszen a Francia Nagydíjon először, míg pályafutása során a 75. alkalommal érdemelte ki a pole pozíciót. Előbbi tény emellett egy rekorddöntést is takar, hiszen a britnél több különböző Grand Prix-n egyetlen pilóta sem indulhatott az élről.

Egyébként eddig a címvédő Sebastian Vettellel állt holtversenyben az örökranglista élén 23 különböző GP-n megkaparintott rajtelsőséggel.

Az új csúcs felállításán túl a brit a szuperlágyon indulhat vasárnap, miután a második szekcióban a piros jelzésű Pirellin érte el a legjobb idejét, amely egyben mindenki másénál jobb volt.

„Nem volt rossz kvalifikáció, az első két szakasz teljesen rendben volt, az utolsó azonban már nem annyira" – foglalta össze az időmérőt, majd a Mercedes továbbfejlesztett erőforrására is kitért.

„Nem könnyebbültem meg attól, hogy végül ezt kaptuk meg, hiszen mindenképpen friss motorral vágtam volna neki ennek a hétvégének. Ez már az ötödik évünk ezzel a formulával, szóval a fejlesztések és az előrelépés mértéke eléggé csekély. Mindenesetre nagyon elégedett vagyok a munkával, amit a srácok hajtottak végre, viszont nem csak az új egységeknek köszönhető, hogy az első sorban vagyunk" – tette hozzá.

Hamilton pole pozíciót érő köre:

Formula 1 on Twitter

Jump on board for your ultimate @PaulRicardTrack experience As Lewis Hamilton takes his first pole position in France #FrenchGP #F1 https://t.co/ALHgXIr8KX

Valterri Bottas pár pillanatig pole pozícióban volt, de 118 ezreddel elmaradt márkatársa idejétől, így a második lett, ami azt is jelenti, hogy a német gárda az idei szezonban a második alkalommal sajátította ki az első rajtsort. A másik helyszín pont Spanyolország volt, ahova a Pirelli a mostani versenyhétvégéhez hasonlóan módosított gumikat hozott.

Ami a keverékeket illeti, Bottas más stratégián lesz a rajtnál, mint Hamilton, mivel a jobban tapadó ultralágyon várhatja a piros lámpák kialvását.

59. FRANCIA NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.231
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.539
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.666
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:30.029
VASÁRNAP
16.10: a verseny (53 kör, 309.626 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 1., 15.10:Osztrák Nagydíj
Július 8., 15.10:Brit Nagydíj
Július 22., 15.10:Német Nagydíj

„Nem volt rossz a köröm, de nem is volt hibamentes. Eddig eléggé szenvedtem azzal, hogy tökéletes kört rakjak össze. Ehhez hozzájárult a második tréningen elvesztett idő, majd az időjárás a harmadikon, hiszen egyáltalán nem tudtunk gyakorolni" – osztotta meg az okokat, majd Hamiltonnal ellentétben azt is elmondta, szerinte nagyon sokat segített rajtuk a 2-es számú erőforrás.

„Eléggé jó érzés volt az új motorral menni, nagyon frissnek és erősnek tűnt, vagyis a csapat fantasztikus munkát végzett. Remélhetőleg a verseny még inkább alátámasztja ezt."

Vettel eközben a rossz pénteki teljesítménye után feltámadt, és a harmadik rajtkockából vághat neki a futamnak.

„Az első próbálkozásom után láttam, hol hagytam még időt, és úgy éreztem, egy igazán fantasztikus körrel még esélyem is lehet a pole-re, ám egyszerűen nem jött össze. Mindent beleadtam, visszatekintve azt mondanám, túl is vállaltam magam. Próbálkoztam mindenhol kicsit jobban nyomni, aztán egyszerűen megcsúsztam, és akkor annyi az ideális ívnek, így ahelyett, hogy némi időt nyertem volna, inkább vesztettem" – magyarázta a vb-éllovas.

A német emellett Bottashoz hasonlóan az ultralágyon futhatja az első etapját, és jó érzései vannak a vasárnappal kapcsolatban.

„Úgy vélem, remek esélyünk van a győzelemre. Boldog vagyok, hiszen az autónak jónak kell lennie versenykörülmények között."

A német mögött a két Red Bull érkezett a sorban, méghozzá Max Verstappen, Daniel Ricciardo sorrendben. A „vörös bikák" csapatfőnöke, Christian Horner a gumistratégia ellenére sem számít nagy előremenetelre, de mindenképpen Vettel előtt érne célba mindkét autójával.

„Max kicsit kisebb leszorítóerőre váltott még az időmérő előtt, és hiába közelítettük meg a spái szintet, még így is hét tizedet kaptunk az egyenesben!" – fejezte ki a csalódottságát, majd az esélyekre is kitért.

„Mindkét pilótánk nagyszerű munkát tett le az asztalra, és a negyedik-ötödik hely jó alap a futamra. Ennek ellenére úgy gondolom, a Mercedesnek már most oda lehet adni a győzelmet. Nagyon fekszik a gépüknek ez a gumi és ez az aszfalt, szóval ha nem rontják el, akkor utolérhetetlenek. A Ferrarival viszont felvehetjük a versenyt" – jelentette ki, és azt is megosztotta, miért véli így.

„Ők más keverék mellett tették le a voksukat, méghozzá egy olyan mellett, amely sokkal jobban kopik. Meg is leptek ezzel a lépéssel. Remélhetőleg a mi döntésünk több lehetőséget és jó esélyt tartogat számunkra. Viszont hiába van két nagyszerű versenyzőnk, ha nagyon nehéz ezen a pályán előzni. Emiatt a taktika meghatározó szerepet játszhat."

A csapatfőnökkel részben Ricciardo véleménye is megegyezik, igaz, ő márkatársához képest nagyobb leszorítóerőn volt, ami holnap még nagy hátrányt jelenthet a számára.

„Bár tegnap eléggé jók voltunk, úgy gondoltuk, a kisebb leszorítóerő is megérhet egy próbát, viszont az időjárás erre nem biztosított lehetőséget. Végül megosztottuk a beállításokat, és én a nagyobb, míg Max a kisebb leszorítóerővel ment. A papírforma alapján eléggé lassúak leszünk az egyenesben, azonban ha visszatér az eső, akkor eléggé nagy mázlisták vagyunk."

Az élcsapatok pilótái közül Kimi Räikkönen végzett a leghátrább, miközben a hátránya az 1 másodpercet is meghaladta Hamiltonnal szemben.

„Nyilván eléggé csalódott vagyok az eredmény miatt, mivel egészen a Q3-ig jól éreztem magamat. Az első köröm azonban csak a 11-es kanyarig tartott igazán, mivel az eső miatt ott kissé nedves volt a pálya, onnantól pedig nem nagyon voltak jó köreink" – összegezte röviden a délutánját.

Hiába Hamilton rekorddöntése és 75. pole pozíciója, Charles Leclerc volt a mai időmérő igazi hőse, karrierje során ugyanis először jutott be a harmadik szakaszba, amelyben bravúros nyolcadik helyet szerzett. A monacói ezzel pályafutása legelőkelőbb rajtkockáját kaparintotta meg, eddig nem indulhatott a 13. pozíciónál előrébbről.

„Egyszerűen nem találom a szavakat. Hihetetlen. Ez a valaha volt legnagyobb feltámadásom egyik napról a másikra. A tegnap katasztrófa volt, nem éreztem jól magamat az autóban, és nem is vezettem jól" – vallotta be.

„Eléggé későn feküdtem le aludni, mert sokáig dolgoztam a mérnökeimmel, hogy megtaláljuk a problémák okát, és úgy hiszem, eléggé jó munkát végeztünk, mivel megértettük, pontosan mit várok az autótól" – mondta lelkesen, de a futamra már nincsenek túl jó kilátásai.

„Nehéz versenyre készülünk, mivel a szabályok szerint a puhább keveréken kell rajtolnunk, ami nem igazán feküdt nekünk. Ennek ellenére igyekszünk kihasználni a lehetőségeinket, és remélhetőleg összegyűjtünk pár pontot" – árulta el a célját.

Leclerc-ék így örültek:

Formula 1 on Twitter

There's no #F1DriverOfTheDay vote on Saturdays... But if there was, we're pretty sure it would go to @Charles_Leclerc today! An incredible job to get through to Q3 for the first time #FrenchGP #F1 https://t.co/vOsoUSTuhq

FRANCIA NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1.
Lewis Hamilton brit Mercedes 1:30.029 átlag: 230.425 km/ó
2.
Valtteri Bottas finn Mercedes 1:30.147 0.118 mp h.
3.
Sebastian Vettel német Ferrari 1:30.400 0.371
4.
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:30.705 0.676
5.
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:30.895 0.866
6.
Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:31.057 1.028
7.
Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:32.126 2.097
8.
Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:32.635 2.606
9.
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:32.930 2.901
10.
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari idő nélkül
11.
Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:32.075 2.046
12.
Nico Hülkenberg német Renault 1:32.115 2.086
13.
Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:32.454 2.395
14.
Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:32.460 2.431
15.
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:32.820 2.791
16.
Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:32.976 2.947
17.
Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:33.025 2.996
18.
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:33.162 3.133
19.
Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:33.636 2.607
20.
Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:33.729 3.700
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1.
Hamilton 1:31.271 1. Hamilton 1:30.645
2.
Verstappen 1:31.531 2.
Vettel 1:30.751
3.
Räikkönen 1:31.567 3.
Räikkönen 1:30.772
4.
Bottas 1:31.776 4.
Verstappen 1:30.818
5.
Vettel 1:31.820 5.
Bottas 1:31.227
6.
Ricciardo 1:31.910 6.
Grosjean 1:31.472
7.
Grosjean 1:32.083 7.
Magnussen 1:31.510
8.
Magnussen 1:32.169 8.
Ricciardo 1:31.538
9.
Sainz 1:32.394 9.
Sainz 1:32.016
10.
Gasly 1:32.447 10.
Leclerc 1:32.055
11.
Leclerc 1:32.538 11.
Ocon 1:32.075
12.
Pérez 1:32.692 12.
Hülkenberg 1:32.115
13.
Ocon 1:32.786 13.
Pérez 1:32.454
14.
Ericsson 1:32.804 14.
Gasly 1:32.460
15.
Hülkenberg 1:32.949 15.
Ericsson 1:32.820
16.
Alonso 1:32.976
17.
Hartley 1:33.025
18.
Vandoorne 1:33.162
19.
Szirotkin 1:33.636
20.
Stroll 1:33.729

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik