F1: egyhangúlag leszavazták a Pirelli új gumiját, marad a 2019-es

H. K.H. K.
2019.12.10. 16:25
A Formula–1-es istállók egyhangúlag leszavazták a Pirelli 2020-as gumifajtáját, így a következő szezonban sem változik a gumi összetétele.

Mint azt a Motorsport írja, a Pirelli a 2020-as prototípust eredetileg úgy alakította ki, hogy „csökkenjen az abroncsok kopása, emellett káros légáramlásokban se melegedjen túl, s tágabb hőmérsékleti tartományt biztosítson”.

A jövő évre tervezett fejlesztéseket az austini szabadedzésen tesztelték a hétvégén, ám a visszajelzések állítólag nagy mértékben negatívak voltak, s a legtöbb csapat leszavazta, márpedig a szabályok kimondják, hogy csak akkor kerülhetett volna használatba, ha az istállók legalább hetven százaléka elfogadja az új keveréket.

Az FIA közleménye szerint az „egyhangú” döntés azt jelenti, hogy a Formula–1-ben a következő idényben is maradnak a 2019-ben kialakított gumiabroncsoknál.

Legfrissebb hírek

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
14 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
2 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
2 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
5 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
21 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55