Vettel felzárkózott, sűrű az élmezőny az időmérő előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.15. 10:54
null
Valtteri Bottas rajtbüntetést kap váltócsere miatt (Fotó: AFP)
Összesűrűsödött az élmezőny a Brit Nagydíj 3. szabadedzésén, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas 74 ezreden belül zárt egymáshoz képest. A tréning utolsó negyedóráját elmosta az eső. Az időmérő 14 órakor kezdődik.

A 3. szabadedzés előtt kiderült, hogy Valtteri Bottashoz hasonlóan Daniel Ricciardo autójában is új váltóra volt szükség, így az Osztrák Nagydíj dobogósai közül ketten is öt rajthelyes büntetést kapnak. (Fernando Alonso pedig a Honda-motor szokásosnak mondható tatarozása miatt 30 rajthelynél tart.)

A tréning elején felhős volt az ég, szemerkélt is az eső, de az aszfalt gyors volt. A Mercedes a pénteki formáját mutatva magasan a Ferrarik és a Red Bullok előtt állt, úgy tűmnt, semmi sem változik az eélső edzésnaphoz képest.

Aztán amikor Sebastian Vettel a második készlet szuperlágy gumijára váltott, megközelítette a Mercedesek szuperlágyas időeredményét. Lewis Hamilton 1:28.063-as körétől ugyan 32 ezreddel elmaradt, Valtteri Bottast 42 ezreddel megelőzte.

68. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 14., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:29.106
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:28.496
JÚLIUS 15,. SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.063
14.00–15.00: időmérő edzés
JÚLIUS 16., VASÁRNAP
14.00: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 30., 14.00: Magyar Nagydíj
Augusztus 27., 14.00: Belga Nagydíj
Szeptember 3., 14.00: Olasz Nagydíj

A pénteki szabadedzéseken egyre kevésbé kockáztatja meg a Ferrari, hogy a használt motorokat feltekeri, így egyre kevésbé lesz mérvadó az első edzésnap eredménylistája.

Más kérdés, hogy a Mercedes új fejlesztésű motorjában, amelyet először használ a két pilóta, az időmérőre még valószínűleg bőven maradt tartalék.

A Mercedesek és a Ferrarik mögött a Red Bullok elé feljött Nico Hülkenberg az egyelőre egykörös Renault-val, de Max Verstappen nem futott mérvadó mért kört a szuperlágy gumikon. Az edzés legviccesebb beszélgetése az eső eleredtekor a hollanddal történt, amikor azt kérték tőle, fejezze be szuperlágy gumnis mért körét:

– Felejtsétek el, esik – mondta a holland.
– Vigyázz, sárga zászló a hetes kanyarban – figyelmeztette a mérnök.
– Persze, miattam – válaszolt Verstappen, aki egyedül volt kint a pályán, és megcsúszott a vizes aszfalton. Aztán ő is visszatért a depóba.

Az időmérő 14 órakor kezdődik, egyelőre nem tudni, esőben vagy csupán felhős időben.

BRIT NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:28.063 átlag: 240.823 km/ó 18 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:28.095 0.032 mp h. 14
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:28.137 0.074 20
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:28.732 0.669 15
5. Nico Hülkenberg német Renault 1:29.480 1.417 14
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:29.612 1.549 15
7. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:29.819 1.756 14
8. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:29.904 1.841 13
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:29.959 1.896 19
10. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:30.088 2.025 19
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:30.138 2.075 17
12. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:30.172 2.109 19
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:30.270 2.207 15
14. Jolyon Palmer brit Renault 1:30.302 2.239 16
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:30.416 2.353 16
16. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:30.504 2.441 20
17. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:30.515 2.452 19
18. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:30.621 2.558 24
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:30.630 2.567 24
20. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:31.358 3.295 18

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik