F1: borús olaszok – a spanyolok és a Mercedesek is oktattak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.04. 13:44
null
Lewis Hamilton nagyon simán nyert a Ferrari hazai pályáján (Fotó: AFP)
A nemzetközi sajtó elsősorban azt emeli ki a Formula–1-es Olasz Nagydíj másnapján, hogy Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott, s ezzel átvette a vezetést összetettben az ezúttal harmadik Sebastian Vetteltől, a Monzában hazai pályán szereplő Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjétől.

 

OLASZORSZÁG

La Repubblica
„Milyen sötét ez a vörös, milyen szürke ez az azzurri-kék. Két nap alatt átéltük a színek fakulását: a labdarúgó-válogatottat elverte Spanyolország, a Ferrarit pedig megelőzte a Mercedes. Ez olyan, mintha a nagyi nappalijában összetört volna a porcelán.”

La Stampa
„Olaszország negatív hétvégéje. Miközben a futballválogatottat lehengerelték a spanyolok, Monzában a Ferrarinak be kellett hódolnia a Mercedes előtt. Hamilton előzés nélkül nyert.”

Corriere della Sera
„A Ferrari különböző arcai: Sergio Marchionne (a vállalat elnöke) zavart és bosszús, Sebastian Vettel bizakodó. Mindkét hangulatra szükség van ahhoz, hogy ebben a kritikus pillanatban összetartson a csapat.”

SZAVAZÁS

Mit hoz az ősz a Hamilton–Vettel F1-es csatában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

NAGY-BRITANNIA

The Times
„Lewis Hamilton élvezi, hogy gazember lehet”

The Independent
„Az angol pilóta 59. futamgyőzelme és a finn Valtteri Bottas erős második helye a harmadik pozícióba szorította hazai pályán a Ferrarit és Sebastian Vettelt.”

The Guardian
„Hamiltonnak 13 versenyre volt szüksége, de végül átvette a vezetést. Ez kulcsmomentuma lehet a vb-címért folyó harcnak. A négyszeres világbajnok Vettel eddig minden olyan szezont megnyert, amelyben vezetett. Hogy most is győzzön, támadnia kell Hamilton ellen.”

SPANYOLORSZÁG

El País
„Hamilton bevette Monzát”

Mundo Deportivo
„Ha Hamilton csapást akart mérni a Ferrarira és Vettelre, akkor jobb forgatókönyvet nem is tudott volna kitalálni annál, mint ami vasárnap történt. A brit pilóta a Spában aratott nagyszerű győzelme után erőtől duzzadva érkezett Monzába, és ott letaszította az első helyről a Ferrarit.”

As
„Egy futam nagyobb történések nélkül – leginkább az élen. A brit elsőként rajtolt és elsőként ért be a célba.”

Marca
„A Ferrari Alonso 2010-es sikere óta nem tud nyerni Monzában”

FRANCIAORSZÁG

L'Équipe
„A nyári szünet vége óta Lewis a császár. Monzában, a Ferrari földjén is meggyőző volt. Szinte lelkiismeretlen. Semmi nem tartotta fel, az ellenfelei pedig nem is látták.”

AUSZTRIA

Kurier
„A Mercedest vezető Lewis Hamilton alaposan elrontotta a 70 éves Ferrari ünnepségét. Egyértelmű győzelmével a háromszoros világbajnok éppen az Olasz Nagydíj után vette át a vezetést a vb-pontversenyben.”

Der Standard
„A favorit Mercedes érvényesítette a papírformát, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas révén kettős győzelmet aratott a Formula–1 Mekkájában.”

SVÁJC

Neue ZürcherZeitung
„Az ezüstnyilat vezető brit nemcsak legyőzte, hanem meg is alázta ferraris vetélytársát, Sebastian Vettelt.”

OLASZ NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (53 kör, 306.720 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:15:32.310
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 4.471 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 36.317 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 40.335 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:00.082 p h.
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:11.528 p h.
7. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:14.156 p h.
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:14.834 p h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:15.276 p h.
10. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1 kör h.
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2 kör h.
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 3 kör h.*
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 4 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK megtett körök
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 33
Jolyon Palmer brit Renault 29
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 13 238
2. Sebastian Vettel 4 10 13 235
3. Valtteri Bottas 2 9 12 197
4. Daniel Ricciardo 1 6 10 144
5. Kimi Räikkönen 4 11 138
6. Max Verstappen 1 7 68
7. Sergio Pérez 10 58
8. Esteban Ocon 12 55
9. Carlos Sainz Jr. 8 36
10. Nico Hülkenberg 6 34
11. Felipe Massa 8 31
12. Lance Stroll 1 4 24
13. Romain Grosjean 6 24
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Fernando Alonso 2 10
16. Pascal Wehrlein 2 5
17. Danyiil Kvjat 2 4
18. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 435
2. Ferrari 373
3. Red Bull-TAG Heuer 212
4. Force India-Mercedes 113
5. Williams-Mercedes 55
6. Toro Rosso-Renault 40
7. Haas-Ferrari 35
8. Renault 34
9. McLaren-Honda 11
10. Sauber-Ferrari 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik