F1: Berger a Senna melletti önmagát látja Rosbergben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.18. 13:28
Bár tavaly óta elsősorban az Ayrton Senna, Alain Prost pároshoz szokták hasonlítani Lewis Hamiltont és Nico Rosberget, Gerhard Berger úgy véli, a Mercedes német pilótája inkább az ő szerepét tölti be az istállónál, mintsem Prostét.

„Az első mclarenes szezonom nagyon hasonlított ahhoz, amilyen helyzet a Mercedesnél kialakult – mondta Berger, aki 1990-től három éven át volt Senna csapattársa a McLarennél; 1990-ben és 1991-ben Senna világbajnok lett, míg neki a közös éveikben csak futamgyőzelmek jutottak. – Az első versenyeken tartottam a lépést Sennával, alig volt gyorsabb nálam. Aztán idegileg nem bírtam tovább, Senna pedig megszerezte a világbajnoki címet, amitől még erősebbé vált.”

Hamilton a legutóbbi tíz versenyből nyolcat megnyert, és Berger szerint Rosbergnek nagyon nehéz lesz innen kiegyenlítenie a párharcot.

„Nem mondom, hogy Rosberg végképp második számú versenyzővé alacsonyodott, még nem késő fordítania. Ám az elmúlt hetekben nem tetszik a viselkedése és a testbeszéde” – mondta Berger, aki úgy véli, a legjobb évei vesztek kárba Senna mellett, de Rosbergnek még nem késő kiszabadulnia ebből a helyzetből.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
5 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
Tegnap, 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
Tegnap, 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik