nemzetisport.hu 2019.03.17 11:43 Frissítve: 2019.03.17 14:50

F1: „Ba...k meg!” – Bottas a leintés után üzent a kritikusainak

Valtteri Bottas győzelmével ért véget az idénynyitó Ausztrál Nagydíj. A Mercedes versenyzője a valaha volt legjobb versenyének tartja a melbourne-it, míg csapattársa, Lewis Hamilton a kollégái miatt örül a kettős győzelemnek. Daniel Ricciardo ismét nehéz versenyen van túl hazai közönsége előtt, és elmondása szerint nem másokkal, hanem magával kellett volna a legtöbbet foglalkoznia ezen a hétvégén. Charles Leclerc rögtön az első ferraris versenyén csapatutasítás áldozata lett, amiről el is mondta a véleményét a futamot követően. 

Bottas rendkívül elégedett, Vettel nem érti, mi történt a Ferrarival (Fotók: AFP)

 

A második helyről rajtolva tudta megnyerni a szezonnyitót Valtteri Bottas. A Mercedes versenyzője negyedik győzelmét aratta F1-es karrierje során, a 2017-es Abu-dzabi Nagydíj óta először tudott nyerni. Nem meglepő módon a finn pilóta nagyon elégedett volt a teljesítményével, s ennek meglehetősen furcsán adott hangot. Miután a csapatrádión gratuláltak neki, csak annyit mondott: „Mindenkinek, akire vonatkozik, ba…k meg!” Utóbbival nyilván a kritikusainak üzent.

Bottas rádióbeszélgetése a verseny leintése után

Formula 1 on Twitter

'To Whom It May Concern...' (wait for it) @ValtteriBottas #F1 #AusGP https://t.co/K87G2F9Nmd


Nem sokkal később már higgadtabban nyilatkozott Bottas, aki a valaha volt legjobb versenyének tartja a melbourne-it.

„Nagyon jó volt a rajtom, mindenképp ez a valaha volt legjobb versenyem. Nem is tudom pontosan, hogy mi történt, de nagyon jól érzem magam. Mindent az irányításom alatt tartottam, és az autó is nagyon jól ment ma” – mondta a finn.

Bottas arról is beszélt, miért tartotta fontosnak, hogy 25 helyett 26 pontot szerezzen. Az idei szezonra bevezetett szabály értelmében 1 pontot kap ugyanis az, aki a leggyorsabb kört autózza a versenyen, és végül az első 10 között végez.

35. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 15., PÉNTEK
1. szabadedzés:Hamilton 1:23.599
2. szabadedzés: Hamilton 1:22.600
MÁRCIUS 16., SZOMBAT
3. szabadedzés: Hamilton 1:22.292
Időmérő: Hamilton 1:20.486
MÁRCIUS 17., VASÁRNAP
Futam: 1. Bottas, 2. Hamilton 3., Verstappen
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Március 31., 17.10
Bahreini Nagydíj, Szahír
Április 14., 8.10Kínai Nagydíj, Sanghaj
Április 28., 14.10Azeri Nagydíj, Baki

„Ez egy új szabály, és nagyon erős volt a tempóm, szóval a végén meg akartam szerezni a pontot. Mindig rizikós egy kicsit ilyet csinálni elhasználódott gumikkal, de végül megérte. Nagyon boldog vagyok, és alig várom a következő versenyt” – vallotta be Bottas.

Hiába indult a pole pozícióból Lewis Hamilton, nem tudta győzelemre váltani a rajtelsőségét Melbourne-ben, ehhez nagyban hozzájárult a nem túl jól sikerült rajtja. A világbajnoki címvédő végül a második helyen látta meg a kockás zászlót, és legalább a csapattársai miatt örül annak, hogy a kisebb hibája ellenére is összejött a kettős győzelem.

„Ez jó hétvége a csapat számára, szóval örülnöm kell a többiek miatt – mondta Hamilton. – Valtteri hihetetlenül versenyzett ma, és megérdemelte a győzelmet. Ez nagyszerű kezdete a szezonnak, és ez volt az, amiben a csapat szempontjából reménykedtünk. Max utolért engem, és megvolt az ötletem arra, hogy hová tűnt a sebességem, de át kell ezt néznem a mérnökeimmel is. Ez szolid hétvége volt, és dolgoznom kell a rajtjaimon. Nem volt különösebb problémám a mostanival, egyszerűen nem sikerült jól.”

Jól sikerült a szezonkezdet a télen Honda-erőforrásra váltó Red Bull számára. Pierre Gasly éppen csak lemaradt a pontszerzésről, míg Max Verstappen a 3. helyen ért célba, és felállhatott a dobogóra a Mercedes párosa mellé. A holland pilóta tudja, ez részben azon múlt, hogy a 31. körben el tudott menni Sebastian Vettel mellett.

„Meg kellett előznöm Sebastiant, hogy dobogóra állhassak, ami nem könnyű ezen a pályán – vallotta be Verstappen. – Örültem, amiért végül sikerült, és harcba tudtam szállni Lewisszal a második helyért. Nagyon jónak éreztem az autót, különösen a közepes gumikon. A lágyakon nehéz volt követni az előttem lévőt. Amint közel kerülsz egy másik autóhoz, a gumik elkezdenek túlmelegedni. Ezért kellett tartanom a távolságot. Viszont amikor a közepes abroncsok kerültek fel, nagyon jól ment az autó. Megfelelő volt az egyensúlyom, és folyamatosan közel tudtam autózni Sebastianhoz anélkül, hogy elkoptak volna a gumijaim. Amikor megvolt a lehetőségem az előzésre, megpróbálkoztam vele, ami végül jól sült el.”

Egész hétvégén nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel Sebastian Vettel és a Ferrari. Az időmérőn a német 7 tizedmásodpercet kapott Hamiltontól, majd a versenyen 57 másodperces hátránnyal ért célba Bottas mögött. Vettel nem érti, mi történt velük vagy a Mercedesszel a szezon előtti tesztek óta, szóval alapos vizsgálatok várnak a Ferrarira.

„Nyilván vissza kell vágnunk és meg kell értenünk, hogy mi történt – ismerte el a négyszeres világbajnok. – Meglepő és sokkoló, hogy milyen gyors volt a Mercedes, és milyen könnyen ment számára a mai nap. Mi csak magunkat nézzük, és van néhány napunk, hogy alaposan megvizsgáljuk, mi történt, illetve újra átnézzük az összes visszajelzést. Át kell rágnunk magunkat minden adaton, amit gyűjtöttünk, és rá kell jönnünk, hogy mivel rukkolhatunk elő. A barcelonai téli teszteken jól mentünk, és bár ez nem áll kapcsolatban az itt történtekkel, akkor azt a visszajelzést adtam a csapatnak, hogy az autó nagyon jó. Ezen a hétvégén viszont nem igazán ez volt a helyzet. A versenyen arra számítottam, hogy jobb leszek, ezzel szemben éppen az ellenkezője történt.”

Ricciardo újabb nehéz versenyen van túl hazai közönsége előtt

Nem sikerült jól a debütálás a Renault-nál Daniel Ricciardo számára. Az ausztrál versenyző már az első körben nagy hátrányba került, mert a bokszutcába kellett hajtania a leszakadt első szárnya miatt. Ricciardo visszaesett az utolsó helyre, majd a 31. körben úgy döntöttek a Renault-nál, hogy nem erőltetik tovább a versenyt, így Ricciardo ezt az Ausztrál Nagydíjat sem fejezte be. Elmondása szerint ráadásul nagy teher volt számára hazai pályán kezdeni a szezont.

„Kimerültem abban, hogy mindenkinek a kedvére tegyek a héten, és közben nem figyeltem magamra – ismerte el a hétszeres futamgyőztes. – Ezen változtatok jövőre. Úgy érzem, nehéz volt összehozni, hogy jól menjenek a dolgok itt, és nem is voltam szerencsés. Ez nehéz, mert ezen a héten a hegynek felfelé mentünk, és ezt sosem csinálhatjuk elég jól. Mégis úgy érzem, hogy többet tettünk, mint amennyit kellett volna.”

Rögtön az első versenyén a Ferrari pilótájaként csapatutasítás áldozata lett Charles Leclerc. A fiatal monacói versenyzőnek a futam hajrájában volt esélye megelőzni csapattársát, de közölték vele a csapatrádión, hogy ne támadja Vettelt. Leclerc egyébként a némethez hasonlóan szenvedett kicsit a Ferrarival.

„Jól kaptam el a rajtot, és jó formában voltam a csatákhoz. Megpróbáltam megelőzni Maxot kívülről, de Sebet blokkolta a két Mercedes – mondta az első körről a ferraris. – Utána hozzá kerültem közel, de nem tudtam, hogy lát-e engem, ezért le kellett mennem a fűre, hiszen nem maradt helyem, és buktam egy pozíciót Maxszal szemben. Összességében elég nehéz volt vezetni az autót, bár a második etap jobban sikerült. Megvolt a sebességem, hogy megelőzzem Sebet, de a csapat úgy döntött, hogy maradjon ez az állás. A végén már nem volt esélyünk nyerni, szóval megértem a döntést.”

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Valtteri BottasfinnMercedes1:25:27.325 
2.Lewis HamiltonbritMercedes20.886 mp h. 
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda22.520 mp h. 
4.Sebastian VettelnémetFerrari57.109 mp h. 
5.Charles LeclercmonacóiFerrari58.230 mp h. 
6.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:27.156 p h. 
7.Nico HülkenbergnémetRenault1 kör h. 
8.Kimi RäikkönenfinnAlfa Romeo-Ferrari1 kör h. 
9.Lance StrollkanadaiRacing Point-Mercedes1 kör h. 
10.Danyiil KvjatoroszToro Rosso-Honda1 kör h. 
11.Pierre GaslyfranciaRed Bull-Honda1 kör h. 
12.Lando NorrisbritMcLaren-Renault1 kör h. 
13.Sergio PérezmexikóiRacing Point-Mercedes1 kör h. 
14.Alexander AlbonthaiföldiToro Rosso-Honda1 kör h. 
15.Antonio GiovinazziolaszAlfa Romeo-Ferrari1 kör h. 
16.George RussellbritWilliams-Mercedes2 kör h. 
17.Robert KubicalengyelWilliams-Mercedes3 kör h. 
FELADTÁK megtett körökkiesés oka
 Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari29felfüggesztés
 Daniel RicciardoausztrálRenault28feladta
 Carlos SainzspanyolMcLaren-Renault9áramellátás

A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRPONT
1. Valtteri Bottas 1 1 1 126
2. Lewis Hamilton 1 1
18
3. Max Verstappen 1 1 15
4. Sebastian Vettel 1
12
5. Charles Leclerc 1
10
6. Kevin Magnussen 1
8
7. Nico Hülkenberg 1
6
8. Kimi Räikkönen 1
4
9. Lance Stroll 1
2
10. Danyiil Kvjat 1
1


KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes44
2. Ferrari22
3. Red Bull-Honda15
4. Haas-Ferrari 8
5. Renault 6
6. Alfa Romeo-Ferrari 4
7. Racing Point-Mercedes 2
8. Toro Rosso-Honda 1
9. McLaren-Renault 0
.
Williams-Mercedes 0

 

2019.04.13 19:55:56

F1 nemzetisport.hu

A brit pályafutása 75. sikerét aratta • Vettel a harmadik • Ricciardo első pontjait szerezte a Renault-val.

2019.04.12 18:56:58

F1 NÉMETH ANDREA, ZSOLDOS BARNA

Láthattunk varázslatos versenyzőket, szívszorító tragédiákat. Legek, rekordok, kuriózumok…

2019.04.13 05:08:40

F1 nemzetisport.hu

A címvédő istálló kisajátította az első sort • Vettel hátránya a 3. helyen 3 tizedmásodperc.

2019.04.12 05:55:07

F1 nemzetisport.hu

A finn előnye 27 ezred a második Vettel előtt • Leclerc-nél a hűtéssel, Kvjatnál a motorral volt probléma.

2019.03.31 23:33:56

F1 ZSOLDOS BARNA

NS-VÉLEMÉNY.Bahreinben – ne finomkodjunk – földbe döngölte a németet, ami súlyos kérdéseket vet fel a folytatást illetően.