F1: az FIA úgy döntött, szabálytalan a Red Bullok padlólemeze

2012.06.03. 09:50
null
A Red Bullnak át kell alakítania padlólemezét a Kanadai GP-re
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) úgy határozott, hogy a Red Bullok padlólemezében, a hátsó kerekek előtt található lyuk mégsem szabályos, így kénytelenek lesznek változtatni azon a Kanadai GP előtt.

Pedig a korábbi versenyeken átengedték az ellenőrzéseken az RB8-ast, sőt Bahreinben ilyen autóval nyert Sebastian Vettel, Monacóban pedig Mark Webber. Monte-Carlóban azonban a Ferrari, a McLaren és a Mercedes már nagyon ágált a megoldás ellen, mondván, bármilyen „hasadék” a padlólemezen ellentétes a szabályokkal vagy legalábbis a szabályok szellemiségével, ezért még az eredmény megóvásán is gondolkodtak. Erről aztán letettek a „sportág védelme érdekében”, más vélemények szerint pedig azért, mert úgy sejtették, hogy az FIA néhány nappal később úgyis elmeszeli a Red Bullokat, a címvédő istálló hiába ismételgeti, hogy „szürke terület” van a szabálykönyvben.

„Az autó teljesen szabályos. Holtbiztosak vagyunk benne, hogy mindenben megfelel a szabályoknak, úgyhogy nem változtatunk rajta” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner még Monte-Carlóban, de az FIA döntése nyomán a következő, jövő hétvégi Kanadai GP-től kezdve kénytelenek lesznek a sötétkék gépek is tömör padlólemezzel menni.

A zuhanyhíradó szerint a Red Bull nem szándékozik fellebbezni, egyrészt mert az egy-két centis csíkok nem eredményeztek nagy teljesítménynövekedést – bár egyesek szerint sokkal tovább mutató fejlesztések alapjai lehettek –, másrészt pedig azért, mert a versenyek eredményeihez nem nyúltak hozzá utólag.

Legfrissebb hírek

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
1 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 perce

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
7 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
35 perce

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
37 perce

Tóth Richárd kis híján ismét dobogóra állhatott az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi futamán

Egyéb autó-motor
46 perce

Női NB I: ikszelt egymással az Astra és a Szeged

Labdarúgó NB I
1 órája

Papp László 100-emlékév: látványos flashmob a Hősök terén – videó

Ökölvívás
1 órája