F1: az FIA szerint elsősorban Bianchi a hibás a balesetéért

2014.12.03. 18:34
null
Jules Bianchi családja szerint csoda, hogy túlélte a balesetet – az FIA szerint senki sem hibázott, legfeljebb a pilóta (Fotó:Reuters, archív)
Az FIA nyilvánosságra hozta a Jules Bianchi Japán Nagydíjon történt balesetének vizsgálatáról írt jelentést, amelyből kiderült, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség szerint elsősorban maga a pilóta okolható a baleset kialakulásáért, mert nem lassított eléggé a sárga zászlós figyelmeztetésnél.

A Marussia francia pilótája akkor sodródott le az útról, amikor Adrian Sutil szintén megcsúszott Sauberét mentették. Bianchi autója a másik kocsit elszállító traktornak ütközött, a versenyző súlyos fejsérüléseket szenvedett. A 25 éves francia már nincs mesterséges kómában, de eszméletlen állapotban fekszik a Nizzai kórházban.

Az FIA jelentése szerint Bianchi az időjárási körülményekhez képest a sárga zászlós figyelmeztetés ellenére túl gyorsan haladt, ezért csúszott meg.

A biztonsági autó pályára küldése nem volt indokolt, mert „az elmúlt nyolc évben 384 hasonló balesetnél sikeresen megtörtént a mentés a safety car beküldése nélkül."

A Marussia elektronikus rendszere sem működött tökéletesen, az FIA alapvető követelménye ugyanis egy olyan rendszer, amely szerint ha egyszerre nyomja valaki padlóig a fék és a gázpedált, a motornak ki kell kapcsolnia. A Marussia rendszere azonban nem volt kompatibilis ezzel a szisztémával, és nem állt le a motor. Ám az FIA-jelentés szerint nem biztos, hogy a rendszer megfelelő működése esetén lelassult volna az autó.

A Marussia 126 kilométer per órás sebességgel csapódott bele a 6500 kilogrammos traktorba. Az FIA szerint a becsapódás szöge miatt a fedett pilótafülke sem mentette volna meg a súlyos sérüléstől Bianchit. „Rossz célkitűzés, hogy egy traktor és egy versenyautó ütközése túlélhető legyen. A lényeg inkább az, hogy egy traktor és egy versenyautó ütközésének az esélye minimálisra csökkenjen" – áll a jelentésben.

A Pirelli gumijait sem hibáztatják, nem játszott szerepet a baleset kialakulásában az abroncs karakterisztikája. Ugyanakkor kötelezővé tennék a vizes pályára való gumik tesztjét két szezon között.

A legfőbb tanulságként azt írta le a jelentés, hogy a nem villanyfényes versenyeket legalább négy órával a szürkületkezdete előtt el kell rajtoltatni. A virtuális biztonsági autó bevezetését is jóváhagyták szerdán, azaz a fokozottan veszélyes helyeken sebességkorlátozás lép életbe.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
14 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik