F1: az eső csak ijesztgetett, Hamilton az élen a 3. edzésen is

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 06:10
Bár nem kellett sokat várni arra, hogy megérkezzen az eső a Japán Nagydíj szombati napján, jelentősebb égi áldásra nem került sor, így még az átmeneti esőgumik sem kerültek elő a harmadik szabadedzésen Szuzukában. Lewis Hamilton csak az utolsó tíz percben teljesítette az első – és valójában egyetlen – gyors körét, ez azonban elég volt ahhoz, hogy a Mercedes versenyzője átvegye a vezetést, majd a pénteki edzések után a szombati gyakorlást is az élen zárja. Hamilton mögött a két Ferrari-pilóta végzett Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen sorrendben. A tréning bő két perccel hamarabb ért véget, Nico Hülkenberg ugyanis csúnyán összetörte a Renault-ját az edzés legvégén, a piros zászlós megszakítás után pedig már nem indították újra a tréninget.

A Mercedes ott folytatta a Japán Nagydíj hétvégéjét, ahol az oroszországit abbahagyta – mindkét pénteki szabadedzésen Hamilton volt a leggyorsabb, ráadásul az előny ismét igencsak nagy volt a világbajnoki rivális Ferrarihoz képest.A Mercedes ott folytatta a Japán Nagydíj hétvégéjét, ahol az oroszországit abbahagyta – mindkét pénteki szabadedzésen Hamilton volt a leggyorsabb, ráadásul az előny ismét igencsak nagy volt a világbajnoki rivális Ferrarihoz képest.

Bár a várva várt eső pénteken elmaradt, szombaton nem kellett sokat várni arra, hogy elkezdjen szemerkélni, már a harmadik szabadedzés első perceiben jelezték a versenyzők a csapatrádión, hogy bizonyos pontokon vizes a pálya. Nem meglepő módon ez azzal járt, hogy egyesek lesodródtak az ideális ívről a slick gumikon, még Hamilton első gyors körének is ez vetett véget idő előtt.

34. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.691
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.217
OKTÓBER 6.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:29.599
08.00–09.00: időmérő edzés
OKTÓBER 7.,VASÁRNAP
07.10: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 21., 20.10:Amerikai Nagydíj
Október 28., 20.10:Mexikói Nagydíj
November 11., 19.10:Brazil Nagydíj

A szél és az eső kezdett egyre jobban felerősödni, így néhány percnyi száguldás után mindenki visszatért a bokszba, és arra várt, hogy javuljanak a körülmények. A nézők is csak ebben reménykedhettek, ugyanis hosszú percekig senki sem tartózkodott a pályán. Végül Bottas törte meg a csendet nagyjából az edzés felénél.

A 77-es számú Mercedesre a száraz pályára alkalmas szuperlágy abroncsok kerültek fel, és a finn pilóta arról számolt be a csapatrádión, hogy a körülmények továbbra is alkalmasak a slick gumikhoz. Bottashoz nem sokkal később csapattársa, valamint Vettel is csatlakozott a pályán.

Ezután egyre nagyobb lett a forgalom, az élen továbbra is Räikkönen állt, bár a hatos kanyarban a kavicságyat is megjárta. Vettel a másik Ferrarival közben arra panaszkodott, hogy az első szektorban szenved az autója hátsó tengelyével.

Hamilton nem sietett el semmit az utolsó tréningen, már csak 10 perc volt hátra, amikor első igazán gyors körét teljesítette. Bár közben Vettel átugrotta csapattársát, a brit 1:29.599-es körével átvette a vezetést.

Az utolsó percekben Nico Hülkenberg törte össze csúnyán a Renault-t, ami miatt a piros zászló is előkerült, de mivel már csak bő két perc volt hátra a gyakorlásból, nem várták meg, míg elszállítják az elakadt Renault-t, és idő előtt véget vetetettek az utolsó edzésnek.

Akárcsak pénteken, az utolsó tréningen is Hamilton volt a leggyorsabb, a Mercedes versenyzőjét a két Ferrari követi az időeredmények tekintetében, Vettel lett a második, Räikkönen a harmadik. Az első tízbe még Verstappen, Bottas, Ricciardo, Ocon, Pérez, Sainz és Magnussen fért be.

Folytatás 8 órakor az időmérővel!

JAPÁN NAGYDÍJ, HARMADIK SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.599 átlag: 233.319 km/ó 13 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:29.715 0.116 mp h. 14
3. Kimi Räikkonen finn Ferrari 1:30.054 0.455 13
4. Max Verstappen holland Red Bull-Tag Heuer 1:30.304 0.705 13
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:30.422 0.823 13
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Tag Heuer 1:30.474 0.875 10
7. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:31.088 1.489 12
8. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:31.483 1.884 12
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:31.513 1.914 14
10. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:31.521 1.922 13
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:31.636 2.037 14
12. Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:31.760 2.161 14
13. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:32.030 2.431 13
14. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:32.201 2.602 14
15. Nico Hülkenberg német Renault 1:32.224 2.625 12
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:32.442 2.843 10
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:32.608 3.009 14
18. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:32.631 3.032 14
19. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:33.034 3.435 13
20. Piere Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:33.105 3.506 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik