A Ferrari és Vettel simán legyőzte a Mercedest az idénynyitón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.26. 06:44
null
Sebastian Vettel simán legyőzte a Mercedest – a Ferrari biztató tesztjei után is kevesen számítottak erre
Az első kerékcserékig Lewis Hamiltont üldöző, aztán az élre álló Sebastian Vettel győzelmével vette kezdetét a Formula–1 2017-es idénye. A Ferrari német pilótája az Ausztrál Nagydíjon legyőzte a Mercedes kettősét, Hamilton zárt a második, míg Valtteri Bottas a harmadik helyen. Az idénynyitó alapján a Ferrarival valóban számolni kell. Nem úgy a Red Bull-lal, amely egyelőre nem tudta felvenni a versenyt a két élcsapattal, sőt, Daniel Ricciardo ki is esett.

Nem volt eseménydús a 2017-es F1-es idény idénynyitó versenye, mégis felzavarta a 2014-es idény eleje óta jellemző állóvizet. Sebastian Vettel és a Ferrari személyében a Mercedes olyan riválisra talált, amilyenhez hasonlóval nem volt dolga az elmúlt három évben.

Az időmérőn Lewis Hamilton még legyőzte Vettelt, és a rajt után is maga mögött tartotta a Ferrarit, amely azonban nem szakadt le tőle, végig közelről üldözte, mígnem Hamilton a bokszba hajtott új gumikért. Vettel kint maradt a pályán, és a szabad úton haladt tovább.

33. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 24., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:24.220
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:23.620
MÁRCIUS 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:23.380
pole: Hamilton 1:22.188, 2. Vettel 1:22.456
MÁRCIUS 26., VASÁRNAP
futam: 1. Vettel, 2. Hamilton, 3. Bottas
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 9., 8.00: Kínai Nagydíj
Április 16., 17.00: Bahreini Nagydíj
Április 30., 14.00: Orosz Nagydíj

Hamilton is szabad pályára ért vissza, de villámgyorsan utolértre Max Verstappent, aki Vettelhez hasonlóan a pályán maradt az ultralágy gumikon, és feltartotta az angolt. Amikor a Mercedes-pilóta már elég időt veszített Verstappen mögött, Vettel is kereket cserélt, és a kettős elé jött vissza. Meglógott Verstappentől, amikor a holland is kiállt, hat másodperc volt az előnye Hamiltonnal szemben.

A legbeszédesebb az volt, ami ezután történt: Hamilton nem zárkózott fel, hanem a célig tíz másodpercesre nőtt a hátránya.

Vettelnek kellett a Mercedes elhamarkodott kerékcseréje a győzelemhez, de a Ferrari valóban megérkezett a rivális szintjére, ami még érdekes futamokat vetít elő – kérdés, mennyire lesznek akciók a pályán?

A melbourne-i pálya sohasem tartozott azok közé, amelyeken hatékonyan működött a DRS, míg a következő futamnak otthont adó sanghaji aszfaltcsíkon a DRS túl könnyűvé is tette az előzéseket – ott majd kiderül, mennyire „rontották el” magát a versenyzést ezekkel az autókkal.

Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen a célba kísérte Vettelt és Hamiltont, ezen a hétvégén nagyon látványosak voltak a csapaton belüli erősorrendek. Számukra is fontos lesz a Kínai Nagydíj, amelyen bebizonyíthatják, hogy velük is számolni kell.

A Red Bullnak még idő kell, Max Verstappen csak a hajrában volt egy szinten a másik két csapat versenyzőivel, teli tankkal nem volt versenyképes. Daniel Ricciardo már a rajtrácsra sem ért oda, Red Bullja váltóhiba miatt leállt, a bokszból indulva körhátránnyal szállt be, és motorhiba miatt kiesett.

A három csapat mögötti szoros élmezőnyben Felipe Massa rutinja behozta a Williamst a hatodik helyre, mögötte Sergio Pérez és a két Toro Rosso zárt, majd a Fernando Alonsót nagy csatában legyőző Esteban Ocon szerzett pontot a Force Indiának.

A McLaren és a Haas mindkét autója kiesett, Lance Stroll sem ment végig első versenyén, a Pascal Wehrlein helyére beugró Antonio Giovinazzi viszont szépen helyt állt a Sauberrel.

Folytatás két hét múlva Kínában.

33. AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (57 kör, 302.271 km)
1.
Sebastian Vettel
németFerrari
1:24:11.670
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 9.975 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 11.250 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 22.393 mp h.
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 28.827 mp h.
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:23.386 p h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1 kör h.
11. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
12. Antonio Giovinazzi olasz Sauber-Ferrari 2 kör h.
13. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 50
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 46
Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 40
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 25
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 21
Jolyon Palmer brit Renault 15
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 13
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 1 1 1 25
2. Lewis Hamilton 1 1 18
3. Valtteri Bottas 1 1 15
4. Kimi Räikkönen 1 12
5. Max Verstappen 1 10
6. Felipe Massa 1 8
7. Sergio Pérez 1 6
8. Carlos Sainz Jr. 1 4
9. Danyiil Kvjat 1 2
10. Esteban Ocon 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 37
2. Mercedes 33
3. Red Bull-TAG Heuer 10
4. Williams-Mercedes 8
5. Force India-Mercedes 7
6. Toro Rosso-Renault 6

 

 

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Valtteri Bottas finn Mercedes
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
11. Nico Hülkenberg német Renault
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
13. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
15. Daniel Ricciardo* ausztrál Red Bull-TAG Heuer
16. Antonio Giovinazzi olasz Sauber-Ferrari
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
18. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda
19. Jolyon Palmer brit Renault
20. Lance Stroll* kanadai Williams-Mercedes
*váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik