H. Á. 2020.05.14 19:21 Frissítve: 2020.05.14 20:24

F1: augusztus 9-én lehet a Magyar Nagydíj – sajtóhír

Az Autosport című szaklap egy korábban már az F2-es és F3-as csapatok számára elküldött tervezet és különböző sajtóhírek alapján összerakta, hogyan is nézhet ki legvalószínűbben az idei Formula–1-es versenynaptár. E szerint július 5-én kezdődne az idény, és december 13-án érne véget, a Magyar Nagydíjat pedig augusztus 9-én rendeznék meg.

 

Háromszor duplázna a mezőny (Fotó: AFP)

Az Autosport versenynaptára a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által a Formula–2-es és Formula–3-as csapatoknak eljuttatott versenynaptáron alapul, amely eredetileg csak 12 futamot tartalmazott. Mivel azonban ez a két bajnokság a Formula–1-gyel rendre azonos helyszíneken versenyez, kézenfekvő, hogy azokon a hétvégéket, amikor a betétfutamokat megtartják, az F1-esek is ugyanott versenyeznek majd.

Ezt a 12 futamos naptárat aztán az Autosport két munkatársa a rendelkezésükre álló információk alapján kiegészítette, és így kialakult a várható és semmiképpen sem hivatalos versenynaptár az idei évre.

E szerint 19 futamot rendeznének meg július 5-től december 13-ig. Az évad dupla Osztrák Nagydíjjal kezdődne két egymást követő hétvégén, majd rögtön egy izgalmas változás is szerepel az eddigi naptárakkal szemben. Eddig ugyanis arról volt szó, hogy a Brit GP lenne az idény 3. és 4. versenye, ám a szigetországból származó sajtóhírek szerint a silverstone-i futam szervezői összekaptak a Libertyvel azon, hogy mekkora támogatást kapjon a pálya a nézők elmaradása miatt, ezért lehet, hogy Németországban, a Hockenheimringen lesz a második duplázás.

Korábban szóba került a lehetősége annak, hogy Magyar Nagydíjból is kettőt rendeznének augusztusban, de e szerint a naptár szerint csak egy verseny lenne a Hungaroringen, mégpedig augusztus 9-én, az eredetinél egy héttel később.

Az eredeti versenynaptárhoz képest ebből egyébként hiányoznak a már hivatalosan is törölt futamok: az ausztrál, a monacói és a francia verseny, valamint kimaradt belőle a Kanadai, a Holland és a Szingapúri GP, ugyanakkor a magyar viadal helyett a Bahreini Nagydíj duplázna az év végén, a szezonzáró előtt – amelyet a terveknek megfelelően Abu-Dzabiban tartanának meg, de az eredetinél két héttel később, december 13-án.

LEHETSÉGES VERSENYNAPTÁR 2020-RA
1.Július 5.Osztrák Nagydíj, Spielberg
2.Július 12.
3.Július 26.Brit Nagydíj, Silverstone vagy Német Nagydíj, Hockenheim
4.Augusztus 2.
5.Augusztus 9.Magyar Nagydíj, Mogyoród
6.Augusztus 23.Spanyol Nagydíj, Barcelona
7.Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
8.Szeptember 6.Olasz Nagydíj, Monza
9.Szeptember 20.Azeri Nagydíj, Baki
10.Szeptember 27.Orosz Nagydíj, Szocsi
11.Október 4.Kínai Nagydíj, Sanghaj
12.Október 11.Japán Nagydíj, Szuzuka
13.Október 25.Amerikai Nagydíj, Austin
14.November 1.Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
15.November 8.Brazil Nagydíj, Sao Paulo
16.November 22.Vietnámi Nagydíj, Hanoi
17.November 29.Bahreini Nagydíj, Szahír
18.December 6.
19.December 13.Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
2020.05.12 20:26:37

F1 ZSOLDOS BARNA

NS-VÉLEMÉNY. Már nem megváltóként, csupán megtűrt emberként tekintenek rá.

2020.05.09 14:17:03

F1 ZSOLDOS BARNA

NSOktatás, 1. RÉSZ. Böngéssze át velünk a 2020-as F1-es sportszabályzat legérdekesebb, legmeghökkentőbb részeit.

2020.05.06 07:26:33

F1 TÓTH ANITA

Megújul a Hungaroring, felépül a MotoGP-pálya, ideális esetben tíz éven belül lehet versenyzőnk az F1-ben.

2020.04.29 17:16:00

F1 I. SZ.

F1-ES TOPLISTA. Alonso az esőben lekörözte Schumachert, de kerékcseréje balul sült el.

2020.04.14 12:33:36

F1 I. SZ.

F1-ES TOPLISTA, EXTRA. A húsvétkor elhunyt legenda legnagyobb futamgyőzelmére emlékezünk.