F1: Arrivabene helyett Binotto a Ferrari csapatfőnöke

2019.01.07. 19:03
null
Mattia Binotto 1995 óta szolgálja a Ferrarit, most már csapatfőnökként (Fotó: AFP)
A Ferrari bejelentette, hogy megválik Maurizio Arrivabenétől, aki helyett mostantól Mattia Binotto lesz a Formula–1-es istálló csapatfőnöke.

Olaszországi sajtóhírekre hivatkozva írtunk már a várható változásról, amely az olasz istálló hétfő kora esti bejelentésével lett hivatalos.

„A vállalat vezetősége hosszú egyeztetést tartott arról, mi Maurizio hosszú távú érdeke, illetve mi a csapat célja, és erre a döntésre jutott. Minden jót kívánunk Mauriziónak, aki négy éven át fáradhatatlanul dolgozott a Ferrari sikereiért” – állt a Ferrari közleményében.

Az istállónál eddig technikai igazgatóként dolgozó Binotto azonnali hatállyal megkapta a csapatvezetői posztot. A csapat összes részlege közvetlenül jelent Binottónak.

A szakember 1969 novemberében született a svájci Lausanne-ban. 1995-ben a Ferrari tesztcsapatához csatlakozott, 1997-től 2003-ig a motorrészleg tesztelésével dolgozott. 2004-ben versenymérnök, 2007-ben főmérnök lett, 2009-től a motor és a KERS fejlesztésének vezetője volt.

2016 júliusában lett a csapat technikai igazgatója.

A Ferrari 2019-ben Sebastian Vettel és Charles Leclerc párosával indul az F1-es világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
2 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
3 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
4 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
7 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35