F1: „Amit nem tudsz megoldani pénzzel, oldd meg több pénzzel” – itt az élő példa

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2016.11.05. 10:02
null
Lance Stroll mellett 25 fős tesztcsapat dolgozik a Williamsnél (Fotó: Reuters)
A Williams frissen igazolt 18 éves pilótája, Lance Stroll eddigi eredményeivel indokolja, hogy helye van a legjobbak között, ám egyre több részlet lát napvilágot korábbi sikerei hátteréről. Apja vagyona az egész pályafutását meghatározta.

„A Williams valószínűleg meg akarja tartani Valtterit, de az öreg Stroll már megvette a fél csapatot…”

Amikor Mika Salo október elején a finn televíziónak elmondta aggodalmait Valtteri Bottas 2017-es idényével kapcsolatban, sokan túlzásnak érezték a korábbi F1-es pilóta szavait, Lance Stroll eddigi karrierjéről azonban egyre több olyan információ lát napvilágot, amely megerősítheti az idézett teóriát. Mert noha a 18 éves kanadai eddigi eredménylistája valóban elismerésre méltó, a háttere több érdekes kérdést is felvet, hiszen a család vagyona már a legalsóbb kategóriákban is fontos tényezőt jelentett.

A divatmágnás Lawrence Stroll megrögzött autósport-rajongóként nagyon korán a fejébe vette, hogy Formula–1-es pilótát farag gyermekéből, ehhez pedig sem a pénzt nem sajnálja, sem az eszközök között nem válogat. A 48 éves dollármilliárdos hamar megtanulta az üzleti életben az alapigazságot, hogy „amit nem tudsz megoldani pénzzel, oldd meg több pénzzel”, így ezt az elvet vallotta fia pályafutásának egyengetése során is. Lance még csak gokartozott, amikor az apa tizenegy évesen beprotezsálta a Ferrari versenyzőakadémiájára, amikor pedig arra került a sor, hogy továbblépjen a formulaautók világába, megnézték, melyik csapat a legsikeresebb, és egyszerűen abba tömtek még több pénzt.

Így jött képbe a Prema Powerteam, amelynek színeiben 2014-ben kapásból megnyerte az olasz Formula–4-es bajnokságot, ez pedig arra sarkallta az édesapát, hogy még stabilabb anyagi hátteret biztosítson az alakulatnak. Ez aztán szép lassan egyre kényelmetlenebb helyzetet szült a csapatnál, mert egyfajta íratlan szabály lett a bőkezű támogató fiának előtérbe helyezése. A mindig jól értesült német Auto Motor und Sport információi szerint az európai Formula–3-ban ez már olyan méreteket öltött, hogy a csapattársaknak kiadták ukázba, nem előzhetik meg Strollt, a hálás papa pedig még újabb lehetőségeket biztosított az istállónak, elintézte, hogy a juniorkategóriákban egyedülálló módon szélcsatornában teszteljék a csapat autóit, és még egy tapasztalt motormérnököt is odavitt, hogy erőforrás terén is mindig a legjobb beállításokkal versenyezhessenek. Mindennek az eredménye, hogy Lance Stroll 2016-ban fölényesen megnyerte az európai F3-as bajnokságot, és már az F1-es törekvések is egyre konkrétabb formát öltöttek.

Lawrence persze először ezt is erőből akarta megoldani, és értesülve a Sauber súlyos anyagi problémáiról, két éve megvette volna fiának az egész csapatot. A tárgyalások során viszont nem jutottak egyezségre a felek, ráadásul versenyképes autó sem volt, ekkor azonban az apukának beugrott Pastor Maldonado neve, aki a venezuelai állami olajvállalat támogatásának köszönhetően három éven át versenyzett a Williamsnél, szezononként mintegy 30 millió dollárért cserébe. A Stroll famíliának ez az összeg aprópénz 2.4 milliárdra becsült vagyonukhoz képest, és az egyezséget hamar sikerült is nyélbe ütni. Lance 2016 elején elhagyta a Ferrari akadémiáját, és felcsapott a Williams „fejlesztő pilótájának”, de hozta magával az olaszoktól a tapasztalt Luca Baldisserrit is, aki mintegy személyi mérnökként funkcionál mellette. Ez is mutatja, hogy Lawrence Stroll teljesen új alapokra helyezte a fizetős pilóták intézményét, míg ugyanis korábban a tehetős versenyzők csupán vonzónak tűnő ülést vásároltak meg, a kanadai üzletember a humán erőforrásra sem sajnálja a pénzt.

Olyannyira, hogy az F1-es felkészülést szolgáló tesztprogramot a szabályok adta kereteken belül a lehető legátfogóbban alkotta meg. Ehhez a Williams biztosítja 2014-es autóját, valamint egy húsztagú(!) tesztcsapatot, ezen felül a Mercedes is delegál öt technikust, akik a hibridmotorok működéséért felelnek. Lance Stroll idén ezzel a brigáddal tesztelt már Silverstone-ban, a Hungaroringen, a Red Bull Ringen és Monzában, a közeljövőben pedig Barcelonában, Abu-Dzabiban, Austinban és Szocsiban is köröz majd, hogy ne csak a bivalyerős autóhoz, hanem a rá váró F1-es pályákhoz is minél jobban hozzászokjon. Az édesapa ezen felül vásárolt a Williamsnek egy vadonatúj szimulátort is, igaz, azt idén még Valtteri Bottas és Felipe Massa nem használhatta, mert fia F3-as autójára volt kalibrálva…

A paddockban olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a sokáig Flavio Briatore jobbkezének számító, és az 1994-es benettonos üzemanyag-, majd a 2008-as renault-s ütközésbotrányban aktív szerepet vállaló Pat Symondsot is Lawrence Stroll győzte meg, hogy maradjon a csapatnál 2017-re is, benne ugyanis azt az embert látja, aki segít majd a mérnököket fia mellé állítani Bottas ellenében. Ez persze már elég durva összeesküvés-elméletnek hangzik, ám figyelembe véve, hogy a milliárdos apuka mennyi mindent elintézett már vagyona segítségével, sajnos nem elképzelhetetlen.

És valószínűleg Mika Salo is erre utal, amikor azt mondja, hogy a kanadai üzletember már megvette a fél csapatot…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik