Meglepetés Austinban: Bottas a pole-ban, Hamilton az ötödik

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.11.02. 21:31
null
A finn örülhetett a végén (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas indulhat az élről az Amerikai Nagydíjon, a Mercedes finn versenyzője ugyanis megnyerte az austini kvalifikációt. A tűzijáték elmaradt a végén, és a Q3 elején a legjobb kört autózó Bottas rajtelsőségére már senki sem volt veszéllyel. A második helyről Sebastian Vettel, a második rajtsorból pedig Max Verstappen és Charles Leclerc vághat neki a futamnak.

 

Max Verstappen az első szabadedzést követően az utolsón is a leggyorsabbnak bizonyult az Amerikai Nagydíj helyszínén, így magabiztosan várhatta az időmérőt. A hollandnak Mexikóvárosban már sikerült a pályán legyőznie a Ferrarikat, ám akkori szabálysértése miatt utólag elvesztette a pole pozíciót, a maranellóiak így sorozatban a 7. versenyt várhatták az élről.

A gyakorlások után pedig úgy tűnt, ezúttal is a Red Bull és a Ferrari között dőlhet el a rajtelsőség sorsa, hiszen a legutóbb a Német Grand Prix-n pole-t szerző Mercedes lemaradása már nagynak tűnt a kvalifikáció előtt, igaz, az „ezüstnyilak" az időmérős vereségek után így is győzelmet arattak az elmúlt három versenyen. Lewis Hamilton számára pedig különösen kedves az austini pálya, hiszen már három pole-t szerzett itt, így az sem lehetett kizárni, hogy valamit előhúz még az időmérőn.

41. AMERIKAI NAGYDÍJ
NOVEMBER 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:34.057
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:33.232
NOVEMBER 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:33.305
Időmérő: 1. Bottas 1:32.129
NOVEMBER 3., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja: 20.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 17., 18.1047. Brazil Nagydíj
December 1., 14.10
11. Abu-dzabi Nagydíj

A kvalifikáció előtt a legnagyobb kérdés tehát az volt, az olaszok folytatják-e a remek sorozatukat, vagy valaki megállítja a ferraris menetelést.

Egy versenyző sorsa már korábban megpecsételődött, Sergio Pérez ugyanis még a második tréningen nem állt ki a kötelező mérlegelésre, ezért a sportfelügyelők bokszutcai rajttal sújtották.

Az első szakaszban Hamilton állt az élre az első köröket követően, ám a végén nagy meglepetésre Lando Norris javított a brit idején, és az első helyen zárt. A harmadik Max Verstappen lett, míg Pierre Gasly remek körrel a negyedik pozíciót foglalta el a Toro Rossóval. Jól szerepelt Kevin Magnussen is, hetedikként végzett a Q1-ben, és a két Renault is örülhetett. A megbüntetett Pérez azonban nem erőltette meg magát, a 19. helyen végzett.

Kiesett: Antonio Giovinazzi, Kimi Räikkönen, George Russell, Pérez és Robert Kubica.

A második szakaszban megkezdődött a taktikázás, hiszen a Mercedes és a Ferrari párosa, illetve Verstappen a közepes keveréken hajtott ki az aszfaltcsíkra, míg Albon a piros oldalfalú Pirellin hagyta el a bokszot. Az első köröket követően így a thaiföldi állt az élen 1:32.898-as idővel, mögötte Hamilton, Verstappen, Bottas és a két Ferrari következett az első hat helyen.

Az utolsó percek előtt még a két McLaren, Gasly és Magnussen állt továbbjutó helyen, ám Kvjat és Ricciardo is igencsak közel volt a Haas idejéhez. A végén azonban az élmezőnyből is javítottak, méghozzá a két ferraris, Leclerc 1:32.760-nál állította meg a stoppert, amivel átvette a vezetést a közepesen, Vettel meg bejött másodiknak. Rajtuk kívül Ricciardo is előre tudott lépni, Magnussen pedig kiszorult az első tízesből.

Kiesett: Hülkenberg, Magnussen, Danyiil Kvjat, Lance Stroll és Romain Grosjean.

A harmadik szakaszban kisebb meglepetésre Bottas 1:32.029-cel vezette a listát az első körök után, mögötte Vettel érkezett 12 ezredes hátránnyal. Az első hatos sorrendjét még Verstappen, Leclerc, Hamilton és Albon alakította ki. A végén hiába javított több versenyző is, maradt a sorrend, Bottas így idénybeli ötödik pole pozícióját ünnepelhette, amivel tovább folytatta a Mercedes 2014 íródó időmérős sorozatát Austinban.

A hetedik Sainz lett, az első tízest Norris, Ricciardo és Gasly egészítette ki.

Folytatás vasárnap 20 óra 10 perckor a versennyel.

AMERIKAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:32.029 átlag: 215.658 km/ó
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:32.041 0.012 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:32.096 0.067
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:32.137 0.108
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.321 0.292
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:32.548 0.519
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:32.847 0.818
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:33.175 1.146
9. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:33.488 1.459
10. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:33.601 1.572
11. Nico Hülkenberg német Renault 1:33.815 1.055
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:33.979 1.219
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:33.989 1.229
14. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:34.100 1.340
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:34.158 1.398
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:34.226 0.873
17. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:34.369 1.016
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:35.372 2.019
19. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:35.808 2.455
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:35.889 2.536
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Norris 1:33.353 1. Leclerc 1:32.760
2. Hamilton 1:33.454 2. Vettel 1:32.782
3. Verstappen 1:33.549 3. Albon 1:32.898
4. Gasly 1:33.556 4. Hamilton 1:33.045
5. Bottas 1:33.750 5. Verstappen 1:33.120
6. Vettel 1:33.766 6. Bottas 1:33.160
7. Magnussen 1:33.812 7. Norris 1:33.316
8. Ricciardo 1:33.835 8. Sainz 1:33.422
9. Sainz 1:33.916 9. Ricciardo 1:33.608
10. Stroll 1:33.921 10. Gasly 1:33.715
11. Albon 1:33.984 11. Hülkenberg 1:33.815
12. Leclerc 1:33.988 12. Magnussen 1:33.979
13. Hülkenberg 1:34.092 13. Kvjat 1:33.989
14. Kvjat 1:34.138 14. Stroll 1:34.100
15. Grosjean 1:34.161 15. Grosjean 1:34.158
16. Giovinazzi 1:34.226
17. Räikkönen 1:34.369
18. Russell 1:35.372
19. Pérez 1:35.808
20. Kubica 1:35.889
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik