F1: akár Alonso vagy Räikkönen is pótolhatja Ricciardót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 17:29
null
Ami biztos: Ricciardo (elöl) Sainz helyére megy (Fotó: AFP)
A tíz éve a Red Bull kötelékéhez tartozó Daniel Ricciardo pénteken jelentette be, hogy a következő idénytől a francia alakulat pilótája lesz, amely két évre szóló szerződést kötött az ausztrállal, aki így a mezőny legjobban kereső pilótái közé emelkedik. Közben beindult a találgatás, hogy ki kerülhet a helyére.

 

Daniel Ricciardo 2008-ban került be a Red Bull juniorprogramjába, és az elmúlt öt szezonban volt a Red Bull pilótája, amelynek színeiben eddig 7 futamgyőzelmet aratott a királykategóriában. A 29 éves pilóta pénteki bejelentése általános meglepetést okozott, miután egyértelműen azt várta mindenki, hogy Ricciardo szerződést hosszabbít a Red Bull istállóval.

Pénteken mégis előbb a szakításra, majd a Renault-s szerződéskötésre került sor, és jól értesült források szerint ezzel az ausztrál a mezőny legjobban fizetett pilótái – Alonso, Vettel és Hamilton – közé emelkedett, miután a két évre kötött szerződés szerint Ricciardo évi 35 millió dollár körüli összeget kereshet új csapatánál.

Ezzel egy időben azonnal beindult a találgatás arról, hogy ki ülhet a távozó ausztrál helyére a Red Bullnál. Az első számú jelölt Carlos Sainz Jr. lehet, aki jelenleg éppen a Renault-nál szerepel, ám papíron a Red Bull pilótája, miután a franciáknál csak kölcsönben szerepel ebben a szezonban.

Sainz érkezését a Red Bull fiatal hollandja, Max Verstappen ellenzi a legjobban az istállónál, mert úgy érzi, a spanyol fenyegetést jelenthet a csapaton belüli státuszára – Ricciardo távozása után ugyanis ő lett az osztrák csapat első számú pilótája.

Mindezek fényében jelenleg a legvalószínűbb, hogy a Red Bull házon belül, Pierre Gaslyval oldaná meg Ricciardo pótlását, aki szintén az istálló juniorprogramjának „terméke”, így nem okozna problémát a csapathoz venni.

A francia mellett egyre több helyen emlegetik Fernando Alonso nevét is a Red Bull-lal kapcsolatban. Alonso szerződése a szezon végén lejár a McLarennél, és hiába ígértek neki évek óta folyamatosan vb-címre esélyes autót, ezt nem kapta meg – erre a Red Bullnál jobb esélye lehet a dolgok jelen állása szerint –, bár kérdés, hogy mit szólna a Hondához, amely jövőre a Red Bullnak szállít motorokat.

Egy másik, szintén nem túl elképzelhető forgatókönyv szerint Räikkönen érkezése sem teljesen lehetetlen: a Ferrarinál lejár a szerződése az idény végén, és ugyan a visszavonulását fontolgatja a finn, ám könnyen lehet, hogy ha a Red Bull megkínálná egy szerződéssel, arra Verstappen mellett nem mondana nemet. Más kérdés, hogy ha Sainzot valóban fenyegetésnek találta a holland, mit szólna, ha jövőre esetleg világbajnok csapattársat kapna a nyakába…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik