A Mercedesé az első sor a szezonzárón, Hamilton a pole-ban

Vágólapra másolva!
2018.11.24. 13:29
null
Hamiltoné a pole a szezonzárón (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nyerte a 2018-as szezon utolsó időmérőjét, a Mercedes brit versenyzője mellől csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhat vasárnap. A Ferrarié lett a második sor, Sebastian Vettel a harmadik, Kimi Räikkönen a negyedik helyről várhatja a piros lámpák kialvását. Hamilton negyedik rajtelsőségét szerezte meg Abu-Dzabiban.

 

A harmadik szabadedzés után megérkezett a sötétség Abu-Dzabiba, az időmérőt a lemenő nap fényében kezdte meg a mezőny. Elsőként Fernando Alonso hajtott a pályára. A McLaren spanyolja talán szerette volna kihasználni az időt és a lehetőséget, hiszen utolsó F1-es időmérőjén vett részt.

A Q1 felénél Sebastian Vettel állt az élre, később tovább tudott javítani a saját maga által felállított legjobb időn. Valtteri Bottasnak szüksége volt egy kis időre, mire sikerült összetennie egy igazán jó kört – ezzel viszont csapattársát is megelőzte, és a második helyen állt Vettel mögött.

A német első helyére senki sem volt veszéllyel a végén, így Vettel elsőségével ért véget a Q1. Alonso kisebb meglepésre továbbjutott, ám Brendon Hartley, Pierre Gasly, Stoffel Vandoorne, Lance Stroll és Szergej Szirotkin búcsúzott az első szakasz végén. Gasly kiesését részben az okozta, hogy az autójában elment a hajtás a célegyenesben való kigyorsítás előtt. A francia Toro Rossója ezután megállt a pálya szélén.

10. ABU-DZABI NAGYDÍJ
NOVEMBER 23., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:38.491
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:37.236
NOVEMBER 24., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:37.176
időmérő: 1. Hamilton 1:34.794
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
14.10: a verseny (55 kör, 305.355 km) rajtja

A Q2 elején a legtöbben azonnal a pályára hajtottak, de a Renault úgy engedte ki Nico Hülkenberget a garázsból, hogy nem különösebben foglalkozott az éppen arra érkező Daniel Ricciardóval. Ezért kaphat némi pénzbüntetést a francia alakulat.

Hamilton 1:35.693-mal nyitott az élen a Q2-ben, ami új pályacsúcs volt az abu-dzabi pályán. Verstappen ezzel szemben az első gyors köre után csak a 10. helyen állt. A hollandnak egészen a második szakasz legvégéig volt miért izgulnia, ám utolsó gyors körével előrejött a második helyre, így megnyugodhatott a továbbjutást illetően.

Hamilton végzett az élen, miközben Carlos Sainz Jr., Marcus Ericsson, Kevin Magnussen, Sergio Pérez és az utolsó időmérőjét teljesítő Fernando Alonso búcsúzni kényszerült.

A pole pozícióról döntő Q3-ban Hamilton állt a legjobban az első próbálkozás után, bár a brit első gyors körében akadt néhány apróbb hiba, ráadásul az első hat helyen álló versenyző három tizedmásodpercen belül volt.

Az ötszörös világbajnok azonban még inkább összekapta magát az utolsó próbálkozás előtt, így a pole pozíciójára nem sokan voltak veszéllyel. Hamilton mellől ráadásul csapattársa, Bottas rajtolhat, míg a második sorból a Ferrari párosa indulhat Vettel, Räikkönen sorrendben. A végeredmény mögöttük az első tízben: Ricciardo, Verstappen, Grosjean, Leclerc, Ocon és Hülkenberg.

Az abu-dzabi hétvége és a 2018-as szezon vasárnap ér véget a 14.10-kor rajtoló futammal!

ABU-DZABI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:34.794átlag: 210.924 km/ó
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:34.9560.162 mp h.
3.Sebastian VettelnémetFerrari1:35.1250.331
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:35.3650.571
5.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:35.4010.607
6.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:35.5890.795
7.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:36.1921.398
8.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1:36.2371.443
9.Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes1:36.5401.746
10.Nico HülkenbergnémetRenault1:36.5421.748
11.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:36.9821.289
12.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:37.1321.439
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:37.3091.616
14.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes1:37.5411.848
15.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:37.7432.050
16.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:37.9941.219
17.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:38.1661.391
18.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:38.5771.802
19.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:38.6351.860
20.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:38.6821.907
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Vettel1:36.775 1.Hamilton1:35.693
2.Bottas1:36.789 2.Verstappen1:36.144
3.Hamilton1:36.828 3.Vettel1:36.345
4.Ocon1:36.936 4.Bottas1:36.392
5.Räikkönen1:37.010 5.Leclerc1:36.580
6.Ricciardo1:37.117 6.Hülkenberg1:36.630
7.Leclerc1:37.124 7.Grosjean1:36.732
8.Verstappen1:37.195 8.Räikkönen1:36.735
9.Pérez1:37.255 9.Ocon1:36.814
10.Hülkenberg1:37.56910.Ricciardo1:36.964
11.Grosjean1:37.57511.Sainz1:36.982
12.Ericsson1:37.61912.Ericsson1:37.132
13.Sainz1:37.75713.Magnussen1:37.309
14.Alonso1:37.89014.Pérez1:37.541
15.Magnussen1:37.93415.Alonso1:37.743
16.Hartley1:37.994
17.Gasly1:38.166
18.Vandoorne1:38.577
19.Szirotkin1:38.635
20.Stroll1:38.682

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik