F1: a vádakon meglepődő Alonsóra rajtbüntetés vár Monzában

Vágólapra másolva!
2017.08.31. 20:26
null
Alonso a belga versenyt is idő előtt fejezte be (Fotó: AFP)
Fernando Alonso állítása szerint rendkívül meglepődve értesült róla, hogy azzal vádolják, hogy teljesen „egészséges” autóval állt ki az elmúlt hétvégén rendezett Formula–1-es Belga Nagydíjon. A Honda a futam másnapján közölte: Alonso McLarenjében az erőforrással minden rendben volt – miközben a spanyol már a futamról való kiállása pillanatában motorhibára panaszkodott a csapatrádión. Ez az ellentmondás bőven elegendő alapot adott a futam után, hogy különböző pletykák és összeesküvés-elméletek szülessenek a spanyol, valamint a Honda saját, illetve közös jövőjéről. Monzában aztán Alonsót szembesítették az elmúlt napokban beindult pletykaáradattal.

Az Olasz Nagydíj előtt feltették a kérdést Alonsónak, hogy vajon azért adta-e fel a versenyt, mert nem látott esélyt egy jó eredmény elérésére. Őszintének tűnő választ adott.

„Meglepődve olvastam ezt a feltételezést. Úgy látom, néhányan elfelejtettek, hogy én is versenyzek. Három éve küzdök a Q1-ekben, a legjobbamat nyújtom a rajtoknál, Magyarországon kézzel tolom az autót a bokszutcában felfelé, hogy mehessek még egy kört, hátha sikerül bejutnom a Q2-be, Bahreinben törött bordával próbáltam meg versenyezni, és még sorolhatnám” – magyarázta Alonso.

„Amikor aztán ilyeneket olvasok, akkor azt gondolom, hogy az emberek nem igazán figyeltek a valóban fontos dolgokra, amik Spában történtek” – fogalmazott a spanyol Monzában.

A Renault-val kétszer világbajnokságot nyerő pilóta természetesen arra is válaszolt, hogy miért állt ki, és elárulta, egy lehetséges motorcserét szeretett volna megelőzni:

„Néhány körrel a kiállás előtt gondjaim voltak az erőforrással, és már korábbi versenyeken is előfordult, hogy néhány szenzor elkezdett elromlani, az autót rosszabbnak éreztem, és ilyenkor viszonylag gyorsan végül elfüstölt a motor.”

„Ezt szerettem volna most megelőzni. Kiálltam a versenyről, és az egész erőforrást alaposan leellenőriztük. Akkor úgy nézett ki, minden rendben. Megpróbáljuk holnap a második edzésen beszerelni ezt a motort, aztán meglátjuk, mi lesz. Ha elfüstöl, nyilván kicseréljük, de ha megmarad és működik, akkor jó” – közölte a McLaren-Hondával küszködő Alonso.

Aki egyébként elárulta, az első szabadedzésen új fejlesztésű motorral megy majd ki a pályára, ami azt jelenti, hogy biztosan rajtbüntetést fog kapni a szombati időmérőt követően.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
4 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
8 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik