F1: „Tükörbe tudok nézni, és azt tudom mondani...”

Vágólapra másolva!
2019.05.12. 21:28
null
Sokak jó eredményéhez járult hozzá a verseny első köre (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton győzelmével ért véget a Spanyol Nagydíj, a Mercedes ráadásul rekordot döntött Barcelonában. Az ötszörös világbajnok rendkívül elégedett a versenyével, de a pole pozícióból induló, végül a második helyen célba érő csapattársa, Valtteri Bottas is emelt fővel hagyhatja el Spanyolországot. A dobogóra szinten felálló Max Verstappen jóval derűsebben nyilatkozott, mint szombaton, míg Sebastian Vettel hamar rájött, hogy nem ez lesz élete versenye.

 

Szezonbéli harmadik győzelmét aratta Lewis Hamilton Spanyolországban, amivel visszaállt a világbajnoki összetett élére. A Mercedes pilótája kifejezetten elégedett a diadallal amiatt, mert a hétvége korábbi részében hátrányban érezte magát. Ráadásul a Mercedes rekordot döntött zsinórban ötödik kettős győzelmével a 2019-es idényben.

„Történelmét írtunk azzal, hogy ötödször szereztük meg az első és a második helyet is egymás után. Ennek nagyon örülök. Érdekes volt a rajt, de egyben igen szoros. Tudtam, hogy Valtteri nagyon mélyen fog fékezni, szóval nem történt meg ugyanaz, ami korábban Bakiban. A tegnapi nap rémálom volt, de a versenytempóm meglehetősen jól alakult. Amikor kihajtottunk, és elindultunk a rajtrács felé, még mindig nem voltam elégedett az egyensúllyal. Változtatnom kellett néhány dolgon, még a vezetési stílusomon is valamennyire. Mindez viszont jól működött a futamon – összegezte a történteket Hamilton.

Valtteri Bottas a pole pozícióból vághatott neki a Spanyol Nagydíjnak, de a rajtelsőséget nem sikerült győzelemre váltania, és ebben meghatározó szerepe volt a rajtnak. Bottast bal oldalról Sebastian Vettel, jobb oldalról pedig Lewis Hamilton támadta, végül utóbbi meg is tudta előzni. A finn versenyző elárulta, hogy mi hátráltatta a startnál, és ez segít neki abban, hogy másképp lássa a saját teljesítményét is.

„Tükörbe tudok nézni, és azt tudom mondani: ez nem az én hibám volt – árulta el Bottas. – A kuplung furcsán viselkedett, ráfogott, felengedett, ráfogott, felengedett. Szokatlan vibráció is volt, amilyet korábban sosem tapasztaltam, szóval ott ment el a győzelem. Emiatt voltam lassú, de arra rá kell jönnöm, hogy pontosan mi állt emögött. Az élen állva könnyebb diktálni a tempót, de mikor hátul vagy, próbálsz megbirkózni a koszos levegővel. Az ilyen pályákon csúszkálsz, szóval arra számítottam, hogy eldönthetem a versenyt már az első kanyarban. Hiába vártam az adódó lehetőségekre, vége volt a játéknak.

Akárcsak az élmezőny nagy része, Max Verstappen is a rajtnak és az első körnek köszönheti azt, hogy végül dobogóra állhatott – legalábbis ő így véli. A fiatal holland Sebastian Vettelt előzte meg a futam legelején, majd nem is engedte ki kezéből a harmadik pozíciót. Bár az időmérő után igencsak lehangolóan nyilatkozott, a versenyével már jóval elégedettebb volt.

„Jó futam volt. A rajt kicsit hektikusan alakult, de kimaradtam a balhékból, és kívülről körbe tudtam autózni Vettelt a hármas kanyarban – emlékezett vissza. – Innentől a magunk versenyét tudtuk teljesíteni. A tempónk elég jó volt, ám a Mercedesek túl gyorsak voltak, de azt hiszem, mindenki tudta, hogy ez így lesz, szóval nagyon örülök a dobogós helyezésnek.”

„Tudtam, hogy fel tudjuk venni a versenyt a Ferrarival, már az időmérőn is nagyon közel voltunk hozzá. Az én futamom az első körben dőlt el, amikor megelőztem Sebet. Azt hiszem, olyan keményen próbálkoztak, ahogyan csak tudtak, de persze én is mindent beleadtam. Az, hogy újra a dobogóra állhattam, és harmadik vagyok a bajnokságban, elég jó dolog” – vélekedett Verstappen.

STROLLÉK MEGÚSZTÁK

Lance Stroll és Lando Norris a verseny 46. körében ütközött össze, ami után a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni. Az érintetteteket meghallgatták a leintés után, és mindketten a másikat találták hibásnak. A sportfelügyelők azonban úgy ítélték meg, hogy egyikőjüket sem lehetne egyértelmű vétkesnek nevezni, ezért versenybalesetnek minősítették az esetet, és egyik pilótát sem sújtották büntetéssel.

Bár a rajtnál még az első helyért is harcban volt Sebastian Vettel, az első kanyart nem tudta elfékezés nélkül bevenni, és a negyedik helyre esett vissza az első körben. A Ferrari versenyzője szerint ez az egész versenyét meghatározta, és már akkor biztos volt abban, hogy a győzelemről le kell mondania.

„Többé-kevésbé sikerült maximalizálnunk a megszerezhető pontokat – mondta a végeredményről Vettel. – Azt hittem, hogy esélyem lehet dobogóra állni, de az egyes kanyarban állóra fékeztem a gumikat, és az első etapom veszélybe sodorta az egész versenyemet. Ki akartam valamit próbálni, hogy felkavarjam a dolgokat. Már az első kanyarban tudtam, hogy nem nyerhetem meg a versenyt, de legalább csatázni szerettem volna a mercedesesekkel és a többiekkel.”

Mindkét Ferrari-versenyzőnek meggyűlt a baja a gumikkal, ám Charles Leclerc főként ennek tudja be a teljesítménybéli hátrányukat. Bár a monacói a negyedik helyen is haladt, ötödikként ért célba, és nem elégedett a stratégiájukkal.

„Elég sokat szenvedtünk a hátsó gumikkal, emiatt veszítettem némi időt. Ugyanez volt a helyzet a közepes keveréknél is, ezt pedig meg kell vizsgálnunk. Úgy vélem, még egyszer ki kellett volna állnunk. Azt hiszem, mindenki közepes keveréken volt előttem, és arra számítottunk, hogy kereket cserélnek még egyszer, mi ezért tettük fel a kemény gumikat” – magyarázta a monacói.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:35:50.443
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 4.074 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 7.679 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 9.167 mp h.
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 13.361 mp h.
6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 19.576 mp h.
7. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 28.159 mp h.
8. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 32.342 mp h.
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 33.056 mp h.
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 34.641 mp h.
11. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 35.445 mp h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 36.758 mp h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 39.241 mp h.
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 41.803 mp h.
15. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 46.877 mp h.
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 47.691 mp h.
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
18. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1 kör h.

FELADTÁK

megtett körök
Lando Norris brit McLaren-Renault 44
Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 44
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. LK*
PONT
1. Lewis Hamilton 3 5 5 1112
2. Valtteri Bottas 2 5 5 1105
3. Max Verstappen 2 5 66
4. Sebastian Vettel 2 5 64
5. Charles Leclerc 1 5 257
6. Pierre Gasly 3 121
7. Kevin Magnussen 2 14
8. Kimi Räikkönen 4 13
9. Lando Norris 2 12
10. Sergio Pérez 2 12
11. Carlos Sainz 2 10
12. Daniel Ricciardo 1 6
12. Nico Hülkenberg 1 6
14. Lance Stroll 2 4
15. Danyiil Kvjat 2 3
15. Alexander Albon 2 3
17. Romain Grosjean 1 1
*: LK: Leggyorsabb körök
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 217
2. Ferrari 121
3. Red Bull-Honda 87
4. McLaren-Renault 22
5. Racing Point-Mercedes 16
6. Haas-Ferrari 15
7. Alfa Romeo-Ferrari 13
8. Renault 12
9. Toro Rosso-Honda 6
10. Williams-Mercedes 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik