F1: a Toro Rosso-Honda már most túlszárnyalhatta volna a McLarent

Vágólapra másolva!
2018.03.02. 20:02
A téli tesztekkel kapcsolatban mindig fontos megjegyezni, hogy nem szabad a köridők és megtett fordulók számából messzemenő következtetéseket levonni, főleg jelen esetben, amikor mindössze négy (ami a valóságban inkább három), az időjárás által enyhén szólva megnehezített napon vagyunk túl. Ennek ellenére néhány dolgot mégis érdemes közelebbről megvizsgálni. Íme, a nagy kérdések az első barcelonai kollektív teszt után!

Ideálisnak kicsit sem nevezhető körülmények fogadták a mezőnyt az első barcelonai teszten. Az alacsony hőmérséklet mind a négy tesztnapon megnehezítette a csapatok dolgát, sőt, szerdán a hó és az eső miatt csak a tervezettnél három órával később sikerült elkezdeni az érdemi munkát. Nem meglepő módon a nap hátralévő részében sem láttunk sok autót a pályán.Ideálisnak kicsit sem nevezhető körülmények fogadták a mezőnyt az első barcelonai teszten. Az alacsony hőmérséklet mind a négy tesztnapon megnehezítette a csapatok dolgát, sőt, szerdán a hó és az eső miatt csak a tervezettnél három órával később sikerült elkezdeni az érdemi munkát. Nem meglepő módon a nap hátralévő részében sem láttunk sok autót a pályán.

A hűvös levegő-, illetve pályahőmérséklet sem segítette a munkát – főleg, ha azt nézzük, hogy az F1-es versenyautókat manapság nem sokszor vetik be éles körülmények között kicsit is hidegnek nevezhető időben. Ennek ellenére néhány kérdés mégis felmerülhet bennünk az eddig látottak alapján.

IDÉN IS MERCEDES–FERRARI CSATA VÁRHATÓ AZ ÉLEN?

Persze egy teszt után bátor dolog lenne ilyen állítást tenni, de egy biztos: a leggyorsabb köröket összegző lista első két helyén Lewis Hamilton a Mercedestől, valamint Sebastian Vettel a Ferraritól áll.

Van viszont valami, amit érdemes ezzel kapcsolatban kicsit jobban megvizsgálni. Lewis Hamilton az 1:19.333-as idejét – amely mellesleg az egész teszt legjobb köre lett – közepes keverékű gumikon autózta. Így adott bő három tizedmásodpercet tavalyi vb-riválisának, akinek gépén nem mellesleg a gyorsabb lágy abroncsok voltak fenn, mikor a második napon az 1:19.673-as idejével az élen tudott végezni. Ez biztató a címvédő istálló számára – persze csak az egyéb körülmények figyelembevétele nélkül.

Bár Hamilton nem ment sokat, a teszt leggyorsabb körét ő futotta (Fotók: AFP)
Bár Hamilton nem ment sokat, a teszt leggyorsabb körét ő futotta (Fotók: AFP)

Hamiltonról köztudott, hogy nem szereti a teszteket, így inkább átadta a lehetőséget csapattársának, Valtteri Bottasnak. Emiatt nem meglepő, hogy a brit az egész első barcelonai gyakorlás ötödik legkevesebb körét tudhatja magáénak – ha nem számoljuk a tesztpilótaként beugró Nyikita Mazepin és Robert Kubica eredményeit. A vb-címvédő egész pontosan 94-szer ért körbe a Circuit de Catalunyán. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb kört teljesítő Pierre Gasly neve mellett 229 forduló szerepel.

Vettel a Toro Rosso franciájához hasonlóan nagyon szorgalmas volt: a német éppen a második helyen áll Gasly mögött ezen a listán, hiszen 218 kört teljesített azon a két napon, amikor ő vezethette a Ferrari idei konstrukcióját.

Az első teszt után természetesen nem lehet megállapítani, hogy kinek a győzelmét várhatjuk az esztendő végén – vagy akár a szezonnyitón –, de meglepő lenne, ha a Mercedes és a Ferrari nem a mezőny elején harcolna 2018-ban is.

BAJBAN A RED BULL?

Ha megnézzük az elmúlt éveket, az osztrák istálló fejlődési tendenciáján egy dolog megfigyelhető volt: az évet sokszor nehezen kezdte, ám az idény közben komoly előrelépéseket tett. Természetesen szeretnék a csapatnál, ha ezúttal nem addigra közelítenék meg az élen álló versenytársaikat, amikor már késő, de Helmut Marko, az alakulat tanácsadója korábban felhívta rá a figyelmet: idén még senki ne várja tőlük, hogy jelentősen megszorongathatják a Mercedes, Ferrari duót.

Ami az első tesztet illeti, nem csak az időjárás volt kegyetlen a Red Bullhoz. Bár Daniel Ricciardo megnyerte az első napot az időeredmények tekintetében, 1:20.179-es köréről lehetett érezni, hogy nem feltétlenül lesz közel a teszt abszolút leggyorsabbjához. A legtöbb kört teljesítő pilótának viszont a hétfői napon az ausztrál bizonyult, ami kezdetben mégis bizakodásra adhatott volna okot a „bikáknál”.

Kedden Max Verstappen vette át az RB14-es volánját, de a napja nem indult túl fényesen – sőt, kissé azt az érzést keltette, mintha a holland tavalyi szezonjára jellemző pech az új idény előtt sem állt volna tovább. Délelőtt ugyanis üzemanyag-szivárgás hátráltatta a csapatot, így Verstappen csak 67 kört tudott teljesíteni a nap további részében.

Miután a szerdai gyakorlás az időjárás miatt szinte teljesen elmaradt, csütörtökön a Red Bull is szerette volna kihasználni az időt, hiszen szükségük volt rá, hogy minél több adatot gyűjtsenek. Ennek ellenére az aznap tesztelő Verstappen mindössze 35 körig jutott – emögött részben az áll, hogy délelőtt még vizes volt a pálya, így nem voltak a legideálisabbak a körülmények, délután viszont maga a holland vetett véget idő előtt a tesztnapjának. Bő másfél órával a leintés előtt ugyanis kicsúszott a 12-es kanyarban, a kavicságyból pedig csak a pályabírók tudták kiszabadítani az elakadt Red Bullt, amely így az egyik munkagép platóján tért vissza a bokszutcába.

Természetesen az első teszt után messzemenő következtetéseket sose szabad levonni, de egy biztos: a topcsapatok közül egyértelműen a Red Bull az, melynek leginkább szüksége van a jövő heti, második tesztre, hiszen a „bikáknak” lesz mit bepótolniuk az adatgyűjtést illetően.

A McLARENT AZ ÁG IS HÚZZA, A HONDA ÖRÜLHET A VÁLTÁSNAK?

Nem gondoltuk volna, hogy az első teszt után arról számolunk be, hogy az idei szezontól Honda-erőforrással versenyző Toro Rossónál egy istálló sem tett meg nagyobb távot, az olasz kiscsapat ugyanis 324 kört, vagyis 1508 km-t autózott ezen a héten a Circuit de Catalunyán.

A McLaren idei felkészülése sem alakul eddig tökéletesen
A McLaren idei felkészülése sem alakul eddig tökéletesen

Érdemes ezt összehasonlítani a tavalyi McLaren-Honda eredményeivel. Akkor ugyanis Alonso és Vandoorne 208 körig jutott az első teszten (amikor még az idejárás sem szólt közbe, lerövidítve ezzel a programot). Ha ehhez hozzáadjuk a 217 megtett fordulót a második tesztről, összesen 425-öt kapunk, amit a Toro Rosso akár el is érhetett volna már az idei első négy gyakorlási napon, ha a szerda nem esik ki a havazás és esőzés miatt.

MEGTETT KÖRÖK CSAPATONKÉNT
Toro Rosso324
Mercedes306
Sauber305
Ferrari298
Williams276
Renault273
McLaren260
Force India215
Red Bull209
Haas187

Ezzel szemben a McLaren most is csak a 7. helyen áll a 10 csapatos mezőnyben e tekintetben, pedig autóit idén már a Renault erőforrásai hajtják. Ennek ellenére az idei első téli teszt sem indult jól a wokingiak számára. Az első napon Alonso csúszott ki, miután levált a jobb hátsó kereke. Másnap egy nagyjából 2 fontot (kb. 700 forint) érő csavar mozdult el a helyéről, aminek következtében túlmelegedett az autó kipufogója, néhány alkatrész és kábel pedig meg is olvadt.

Mindezek miatt jelentős időt vesztett a McLaren, így a patinás brit istállónak is lesz mit bepótolnia a jövő heti, második kollektív teszten.

ÉS AMI A TÖBBIEKET ILLETI...

A középmezőny pilótái közül – ha leszámítjuk Stoffel Vandoorne 1:19.854-es, hiperlágyakon teljesített gyors körét – Kevin Magnussen szerepel a legelőkelőbb helyen a köridők tekintetében. Ennek ellenére a dán csapata, a Haas-Ferrari sem éppen egy könnyű teszten van túl.Magnussen csapattársa, Romain Grosjean például az idei versenyzők közül a legkevesebbszer ért körbe a barcelonai aszfaltcsíkon, mindössze 55-ször, ami kevesebb, mint a listavezető Gasly eredményének a negyede.

Figyelemre méltó viszont Nico Hülkenberg 1:20.544-es ideje, melyet a Renault németje még az első napon futott, ráadásul lágy gumikon. Az előrelépés egyértelműen megfigyelhető a francia alakulatnál, kérdés viszont, hogy versenytársaik mennyit fejlődtek a télen. A Toro Rosso-Honda megbízhatónak tűnt, ám az időeredményekben egyelőre kissé elmarad.

A Renault reménykedhet az előrelépésben
A Renault reménykedhet az előrelépésben

A 2018-as négykerekűjét csak közvetlenül az első tesztnap előtt bemutató Force India szeretett volna mindkét pártfogoltjának lehetőséget adni a héten. Nyikita Mazepin hétfőn autóba is ülhetett, ám a fiatal orosz még a kavicságyat is megjárta, időveszteséget okozva ezzel csapatának. Az előzetes tervek szerint csütörtökön Nicholas Latifi gurulhatott volna pályára – tesztpilótás keretet adva ezzel a Force India körözésének –, ám a kanadai nem tudott Barcelonába utazni, hiszen éppen egy súlyos fertőzés után lábadozik a hazájában.

Nem ment tehát problémamentesen a 2018-as szezont talán új névvel megkezdő istálló tesztje, ám ez egyik riválisára, a Williamsre is igaz. Az idei szezon egyik újonca, Szergej Szirotkin inkább még csak ismerkedett az autóval és mindazon kihívással, amelyet az F1 rejthet számára, s a második szezonjára készülő Lance Stroll is épphogy eljutott a 100 megtett körig a héten.

A tavalyi utolsó helyezett Sauber pilótái a harmadik legtöbb kört tették meg egyelőre Barcelonában, viszont a köridőket rangsoroló lista legvégén végeztek. Az Alfa Romeóval szoros együttműködésbe kezdő svájciaknál így az lehet a nagy kérdés, hogy idén végre sikerül-e elmozdulniuk a sereghajtó pozícióból.

AZ ELSŐ BARCELONAI TESZT ÖSSZESÍTETT EREDMÉNYLISTÁJA
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:19.333 (94 kör)
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.673 (218)
3. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:19.854 (147)
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:19.976 (212)
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:20.179 (107)
6. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:20.317 (132)
7. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20.326 (102)
8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.506 (80)
9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:20.547 (122)
10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:20.929 (113)
11. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:20.940 (151)
12. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:21.142 (100)
13. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:21.318 (229)
14. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1:21.822 (127)
15. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:21.841 (79)
16. Sergio Pérez (mexikói, Force India) 1:21.973 (65)
17. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:22.371 (95)
18. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:22.578 (55)
19. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 1:22.808 (140)
20. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:23.408 (143)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik