F1: A tavalyi év is olyan nehéz volt, mint az idei - Vettel

2012.12.08. 16:12
A Formula–1-es világbajnoki sorozatot egymás után harmadik alkalommal megnyerő német Sebastian Vettel szerint a 2011-es siker éppen olyan nehéz volt, mint az idei.
A történet pikantériája, hogy míg tavaly a Red Bull 25 éves versenyzője 11 futamgyőzelmet aratott, és négy futammal a vége előtt már világbajnok lett – végül 392 pontot gyűjtve, míg a mögötte záró Jenson Button 270-et szerzett –, addig idén az utolsó verseny közben is volt olyan állapot, amikor Fernando Alonso állt nyerésre, de Vettel végül három ponttal (281–278) ezúttal is megnyerte a sorozatot. „Nem foglalkoztat az a tény, hogy az emberek az előző évre visszanézve azt mondják, hogy könnyű volt, mert nem volt az – mondta Vettel. – Nem volt egyszerű. Oké, ha az eredményt nézzük, és azt, ahogy bebiztosítottuk az elsőséget, akkor úgy tűnhet, de nem volt egyszerű. Nem úgy mentünk ki a versenyekre, hogy megnyerjük a futamot. Nagyon, nagyon keményen dolgoztunk, hogy sikeresek legyünk a kétezer-tizenegyes szezonban.”

„Ez az év nyilvánvalóan szorosabb volt, a csapatok között kisebb volt a különbség, sok istállónak volt esélye. Úgyhogy ahelyett, hogy második, harmadik vagy negyedik helyeket szereztünk volna, néha ötödik vagy nyolcadik pozícióban zártunk, és ha most visszanézünk, láthatjuk, hogy minden egyes pontnak nagy jelentősége volt, és még ha nem is voltunk elég versenyképesek, hogy nyerjünk, az a néhány pont, amit meg tudtunk szerezni, sokat számított” – tette hozzá.
Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
23 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik