F1: a szingapúri szervezők kizárták a zárt kapus futamot

MTI MTIMTI MTI
2020.05.16. 14:38
null
A szingapúri szervezők kizárták a zárt kapus futamot (Fotó: AFP)
A szingapúri Formula–1-es futam szervezői kizárták annak a lehetőségét, hogy nézők nélküli versenyt tudjanak rendezni az eredetileg tervezett, szeptember 20-i időpontban.    

 

A szervezők szóvivője a The Straits Times szingapúri újság szombati számában hangsúlyozta: folyamatosan egyeztettek a Formula–1 képviselőivel, akiket arról tájékoztattak, hogy a zárt ajtó mögötti rendezés esetükben kivitelezhetetlen.

„A prioritás esetünkben továbbra is a szurkolóink, önkénteseink, valamint minden szingapúri jóléte és biztonsága. A rendezést előkészítő munkálatokhoz általában három hónapra van szükség, ami a jelenlegi helyzetben változhat az éppen hatályban lévő kormányrendeletektől függően”– utalt a világjárványra, valamint a jelentős, ideiglenes infrastruktúrát igénylő éjszakai, utcai versenyre a szóvivő.

Szingapúr csaknem 27 ezer koronavírus-megbetegedést jelentett eddig, amely az ázsiai kontinensen az egy főre jutó fertőzöttek esetében a legmagasabb százalékos mutatót jelenti a helyi lakosság körében. A szóvivő kiemelte: jelenleg nem tudják garantálni, hogy az adott időszakban egyáltalán tudnak-e fogadni külföldről bárkit, és akkor éppen milyen karanténszabályok lesznek érvényben. Az ország lezárása egyelőre június 1-jéig van érvényben.

A tavalyi futam három napja során 268 ezer néző látogatott el Marina Bayre, a városi pályára, ennek 40 százalékát külföldiek tették ki.

A Formula–1 júliusban az Osztrák Nagydíjjal tervezi elindítani idei szezonját, amelyben már három versenyt töröltek, míg további hetet elhalasztottak. Az F1 az elmúlt időszakban folyamatosan a módosított versenynaptáron dolgozott, de azt eddig hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra.

Az internetes szakportálokon megjelent tervezet szerint a szingapúri futam nem szerepel az idei programban. Az F1 vezetői azon dolgoznak, hogy legalább zárt kapuk mögött tudjanak annyi futamot megrendezni, hogy világbajnokot tudjanak hirdetni.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
11 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32