F1: a Red Bull elárulta, miért nem Hülkenberget választotta

Vágólapra másolva!
2020.01.13. 12:28
null
Hülkenberg a Red Bullnál is kiköthetett volna, azonban F1-es ülés nélkül maradt (Fotó: AFP)
Helmut Marko bevallotta, egy ideig Nico Hülkenberg neve is szerepelt a Red Bull listáján, mielőtt Alexander Albon mellett döntöttek volna. A végül 2020-ra F1-es ülés nélkül maradó német pilóta azonban nem keseredett el, továbbra sem zárja ki a visszatérés lehetőségét.

 

Nico Hülkenberg 177 versenyen vett részt a Formula–1-ben, s ezen időszak alatt egy pole pozíció és két leggyorsabb kör íródott a neve mellé. Bár többször is lehetősége nyílt rá, végül dobogós helyezés nélkül intett búcsút a „száguldó cirkusznak”, miután a Renault választása Esteban Oconra esett, s más csapatnál sem maradt számára hely annak ellenére sem, hogy több alakulattal, köztük a Red Bull-lal is szóba hozták.

A felek tagadták az akkori híreszteléseket, ám az osztrák gárda tanácsadója, Helmut Marko nemrégiben elárulta, mégsem voltak annyira légből kapottak a pletykák, hiszen a német érkezésére is volt esély.

„Hülkenberg keresett meg minket, s mivel akkoriban még nem tudtuk, mi legyen Albonnal, nem zártuk ki ezt a lehetőséget sem. Azonban miután Albon mellett határoztuk el magunkat, egyértelművé vált, hogy Hülkenberg számára nincs hely nálunk” – osztotta meg a Motorsport-Total.comnak adott interjújában, s azt is felfedte, saját nevelésű pilótáik továbbra is előnyt élveznek.

„Eddig kivétel nélkül a juniorprogramunkból választottunk versenyzőt, és ez a fiatal pilótáink számára is biztonságérzetet nyújt, hiszen tudják, velünk nagy eséllyel eljuthatnak a Formula–1-be. Nem akarom azt mondani, hogy sosem fogunk nem saját nevelésű versenyzőt szerződtetni, ám ehhez határozottan jobbnak kell lennie a fiataljainknál” – tette hozzá az osztrák.

Hülkenberg előtt tehát bezárult az ajtó, a mezőnyből végül kiszoruló német azonban nem keseredett el teljesen, inkább pozitívan áll a kialakult helyzethez.

„Nem is olyan nehéz, mint amilyennek gondoltam – árulta el a DPA hírügynökségnek. – Talán jól is jön, hogy tíz év után egy kis szünetet tarthatok, főleg egy olyan nehéz idény után, mint amilyen a 2019-es volt. Pillanatnyilag csak az biztos, hogy nem leszek ott az első versenyen, a jövőmmel kapcsolatban azonban semmi sincs kőbe vésve, meglátjuk, hogyan alakulnak az eredmények. Vannak olyan dolgok, amelyekre egyszerűen nem lehetek hatással.”

Legfrissebb hírek

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
19 órája

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.07.07. 10:18

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25
Ezek is érdekelhetik