F1: A múltban tárgyaltam a Mercedesszel – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.19. 11:11
null
Alonso is pályázott Rosberg helyére (Fotó: AFP)
Fernando Alonso elárulta, Nico Rosberg váratlan visszavonulását követően tárgyalt a Mercedesszel, miközben bár továbbra is nyitott a 2020-as visszatérésre, komoly feltételei vannak. 

 

Bár a McLaren ügyvezető igazgatója,Zak Brownnemrég bevallotta, a Formula–1-nek 2018 végén búcsút intőFerarndo Alonsoszámára nincs szabad hely a wokingiaknál a 2020-as idényre, a spanyol továbbra sem zárja ki a visszatérést.

„Ha az F1 újra vonzó lesz számomra, nincs kétség, hogy visszatérek. A jövőben továbbra is nyitott vagyok a különleges ajánlatokra, azonban csak abban az esetben térek vissza, ha lehetőségem nyílik a világbajnoki címért harcolni.Nem érdekelnek a nulláról induló projektek, azonnal győztes autót akarok"– jelentette ki a kétszeres világbajnok, majd azt is megosztotta, hogy 2016-ban akár teljesen más irányt is vehetett volna a pályafutása.

„A múltban tárgyaltam a Mercedesszel.Amikor Nico Rosberg úgy döntött, hogy visszavonul, felvettem a kapcsolatot Toto Wolff-fal, azonban sosem jutottunk teljes egyezségre"– osztotta meg a spanyol, aki a korábbi csapatáról, aFerrarirólis szót ejtett.

„Nem egyszerű, amikor minden egyes hétvégén győzelmet várnak tőled, a Ferrari pedig a legismertebb és legkedveltebb csapat a világon. Amikor ott voltam, még nem voltak meg a szükséges készségek és technikai források, azonban versenyképesek voltunk.Most már versenyképes az autó, viszont nem segít a csapaton a kívülről érkező nyomás, miközben a Mercedes nagyon erős"– magyarázta 2005 és 2006 bajnoka.

Legfrissebb hírek

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
4 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
20 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10