F1: A motormódok tiltása erősebbé tesz minket a versenyen – Wolff

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 10:14
null
Kontraproduktív lehet az FIA tiltása (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) úgy határozott, hogy további egy hétvégét biztosít a csapatoknak a felkészülésre az időmérős motormódok betiltása előtt, így a változtatás az Olasz Nagydíjon léphet hatályba. A Mercedest irányító Toto Wolff nem tart a módosítástól, szerinte kontraproduktív is lehet, hiszen a W11-es még gyorsabbá válhat a versenyeken.

 

A Spanyol Nagydíj előtt látott napvilágot a hír, mely szerint az FIA az augusztusi végi Belga Nagydíjon már nem engedélyezi a motormódok szombatról vasárnapra történő variálását, így például az időmérős, a támadásnál vagy éppen a védekezésnél, illetve a tartalékolás érdekében használt motorbeállításokat. A szakértők és a résztvevők is egyetértenek abban, hogy a tiltás leginkább a területen élen járó Mercedest érintheti a legérzékenyebben, s a gárda versenyzői is elismerték, lassulni fognak, ugyanakkor hozzátették, a szövetség nem a várt eredményt fogja kapni.

A múlt hétvégi versenyt követően az FIA bekérte a csapatok energiatárolójának részletes adatait is, hogy lássa, van-e lehetőség a trükközésre, s azt ígérte, még a spái futam előtt direktívát ad ki, ami ellehetetleníti a motormódok alkalmazását.

A RaceFans értesülései szerint azonban késni fog a tiltás egészen az Olasz GP-ig, ezzel is időt biztosítva az istállóknak, hogy végrehajtsák az esetleges módosításokat, tesztelhessenek, s felkészülhessenek. Igaz, olyan hírek is napvilágot láttak, hogy két motorgyártó erősen kifogásolta a szabályváltoztatást, s nem kizárt, hogy az eredeti tervekkel megegyezően jövőre vezetik be a tiltást.

Egy azonban biztos, a Mercedes a sajtó előtt továbbra is nagyon magabiztos: a csapatfőnök, Toto Wolff úgy fogalmazott, a szövetség tiltása kontraproduktív is lehet.

A Formula–1-ben mindig is az volt a helyzet, hogy az, ha visszalassították az élen járókat, vagy azokat, akikről azt feltételezték, hogy az élen járnak, jó a sportnak. Mi kihívásként tekintünk erre az egészre. Nagyon jó kvalifikációs üzemmódunk van, és képesek vagyunk egy kicsit több motorerőt használni az időmérő utolsó szakaszában. Erre azonban már nem lesz lehetőségünk, hiszen a versenyre mindent vissza kell fogni valamelyest, de ez összességében nem jelent hátrányt számunkra. Épp ellenkezőleg: úgy hisszük, így még nagyobb teljesítményt tudunk kihozni az erőforrásból a futamon, ami nagyszerű kihívás" – hintette el az osztrák, hogy a tiltás épp azon a területen segíthetné elő csapata előrelépését, amelyen eddig kisebb volt az előnye.

„Azt hiszem, hogy nem panaszkodhatunk a szombati teljesítményünkre, elég szép előnyünk volt eddig. Pár versenyen szenvedtünk, amikor nagyon limitálva voltunk az erős motormódokat illetően, azonban ha betiltanak bizonyos motormódokat, úgy gondolom, az valójában segíthet minket a futamokon. Ugyanis, ha elkerülhetjük, hogy abban a pár időmérős körben vagy a versenyen ártsunk a motornak, az elhasználódási görbe drámaian leesik. Szóval azzal, hogy nem használjuk 5 körig az erősebb motormódot, a versenyen 25 kört nyerünk, és ez szerintem még több teljesítményt ad számunkra."

„Emellett azt is számításba kell venni, hogy ha a tiltás vissza is vet minket az időmérőn, amiben én egyáltalán nem vagyok biztos, az csak pár tizedet fog jelenteni, és a többieket is ugyanúgy érinti" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik