F1: a Mercedes két igazi ellenfele a pálya és saját maga

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 17:46
null
Hamiltonnak már a megrovások miatt is aggódnia kell, ezért vigyázott az egyes kanyarnál a szabadedzésen (Fotó: Action Images)
A Mercedes a Német Nagydíjon is megközelíthetetlen lesz, de Nico Rosbergnek és főleg Lewis Hamiltonnak oda kell figyelnie minden apróságra, amely miatt a riválisok mögé kerülhet. A vb-címvédő például már a szabadedzésen sem kockáztathatta meg, hogy kiszélesítse az egyes kanyart, mert közvetve tíz rajthelyes büntetést kockáztatott. A Red Bull és a Ferrari megint egymás ellen csatázhat majd.

A Mercedesnek a Német Nagydíjon is leginkább saját magától kell tartania, mintsem riválisaitól. Nico Rosberg és Lewis Hamilton kényelmesen megelőzte a többi istálló versenyzőjét a két szabadedzésen, bár Rosberg rámutatott, hogy az ellenfelek Magyarországon is szombatra jöttek fel.

Normál időjárási körülmények között nyilván a két Mercedes lesz a leggyorsabb a szombati időmérőn, de a csapatnak már minden apróságra vigyáznia kell. Erre utalt a második szabadedzésen a Hamiltonnak rádión küldött üzenet is, amely szerint nagyon figyeljen az egyes kanyarnál a pálya határára, ne szélesítse ki.

62. NÉMET NAGYDÍJ

JÚLIUS 29., PÉNTEK

1. szabadedzés: 1. Rosberg 1:15.517
2. szabadedzés: 1. Rosberg 1:15.614
JÚLIUS 30., SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
JÚLIUS 31., VASÁRNAP
14.00: a verseny (67 kör, 306.458 km) rajtja
A KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Augusztus 28., 14.00: Belga Nagydíj
Szeptember 4., 14.00: Olasz Nagydíj
Szeptember 18., 14.00: Szingapúri Nagydíj

Furcsa volt, hogy egy szabadedzésen ennyire foglalkozik ezzel a Mercedes, hiszen mi történhetne? Például az, hogy aki túl sokszor kiszélesíti a kanyar kijáratát, és ezzel többször egymás után jogosulatlanul szerez előnyt, azt megrovással sújthatják. Hamiltonnak ebből az idén már van kettő, és ha egy harmadikat is kap, az tíz rajthelyes büntetést jelent. Máris van ok arra, hogy figyeljen a szabadedzésen.

Az egész pályakiszélesítősdi téma volt a héten, a csapatok csütörtökön megpróbálták meggyőzni az FIA-t arról, hogy szálljon le a témáról, és engedje a pilótáknak, hogy úgy használják az íveket, ahogy nekik tetszik – még ha ehhez négy kerékkel el is kell hagyni a pályát. Még péntek reggel is azt hirdették a csapatok, hogy az FIA ezt a túlszabályozottság elleni küzdelem jegyében elfogadta, de Charlie Whiting pénteken jelezte, erről szó sincs.

„Azt erőltették, hogy hagyjuk abba a pálya határának tiszteletben tartását, de ebben nem engedek, folytatni kell azt, amit ezen a téren elkezdtünk – mondta Whiting, aki szerint a jövőben minden pályán meglesz az a megoldás, ami Ausztriában az extra kerékvető, amelyre hajtva a pilóták autójuk károsítását kockáztatják. – A célunk, hogy minden egyes pályán kialakítsunk egy-egy olyan rendszert, amely riasztó hatású. Néhány pályán egyes kanyaroknál ez nehezebben megy, de szépen egyesével rá fogunk jönni a megoldásra. Ami Magyarországon a négyes és a tizenegyes kanyar, az itt az egyes. Az első szabadedzésen majdnem száz eset történt. Nem engedhetjük, hogy mindenki kimenjen a bukótér közepére padlógázzal, mert az úgy gyorsabb. Akkor fele akkora maradna a bukótér."

Azaz lehetnek büntetések, az időmérőn köridőket vehetnek el, a versenyen áthajtásos büntetéseket osztogathatnak. A Red Bullnak és a Ferrarinak a rajt mellett ez lehet az esélye arra, hogy a Mercedes közelébe kerüljön, egyébként fel kell készülnie a Magyar Nagydíjhoz hasonló egymás elleni csatára.

Ricciardo újabb nagy Red Bull–Ferrari csatára számít
Ricciardo újabb nagy Red Bull–Ferrari csatára számít

„Nagyon közel vagyunk egymáshoz a Ferrarikkal egykörös tempóban. A pénteki csatát Seb nyerte meg, de az időmérőn nagy csata várható – mondta Daniel Ricciardo. – Teli tankkal, hosszú menetben közelebb voltunk a Mercedeshez, ami biztató, de meglátjuk, mi lesz vasárnap."

Kimi Räikkönen amondó, minél melegebb lesz vasárnap, a Ferrarinak annál nagyobb esélye lesz a Red Bull és akár a Mercedes elleni csatában. Sebastian Vettel hallani sem akar Red Bull elleni csatáról, őt csak a Mercedes utolérése érdekli.

NÉMET NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.614 átlag: 217.769 km/ó 43 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:16.008 0.394 mp h. 36
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:16.208 0.594 39
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:16.456 0.842 40
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:16.490 0.876 38
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.512 0.898 45
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:16.781 1.167 43
8. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:17.087 1.473 16
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:17.148 1.534 44
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:17.225 1.611 21
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:17.342 1.728 32
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:17.367 1.753 38
13. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:17.425 1.811 44
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:17.602 1.988 13
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:17.686 2.072 40
16. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:18.005 2.391 42
17. Kevin Magnussen dán Renault 1:18.056 2.442 46
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:18.130 2.516 28
19. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:18.193 2.579 42
20. Jolyon Palmer brit Renault 1:18.313 2.699 47
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:18.591 2.977 47
22. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:19.295 3.681 41
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.517 átlag: 218.048 km/ó 32 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.843 0.326 mp h. 30
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:16.667 1.150 29
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.852 1.335 23
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:16.927 1.410 29
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:17.089 1.572 30
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:17.183 1.666 18
8. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:17.612 2.095 15
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:18.008 2.491 25
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:18.044 2.527 22
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:18.198 2.681 28
12. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:18.210 2.693 37
13. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:18.322 2.805 33
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:18.589 3.072 20
15. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:18.591 3.074 35
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:18.628 3.111 29
17. Charles Leclerc* monacói Haas-Ferrari 1:18.882 3.365 32
18. Kevin Magnussen dán Renault 1:18.933 3.416 35
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:18.961 3.444 22
20. Esteban Ocon* francia Renault 1:18.981 3.464 30
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:19.167 3.650 34
22. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:19.975 4.458 33
*tesztpilóta, csak ezen az edzésen vett részt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik