F1: a Mercedes belátja, folyamatosan csökken az előnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.12. 18:11
Toto Wolff szerint kezd helyreállni a rend a Formula–1-ben azzal, hogy a Mercedes hatalmas dominanciája csökken, és az üldözők egyre közelebb kerülnek a német istállóhoz.

Habár a Mercedes az elmúlt két szezonban 32 versenyt megnyert a 38-ból, valamint az idei hat futamból is ötször valamelyik versenyzője végzett az élen, Toto Wolff csapatfőnök szerint jót tehet a sportágnak, ha kiélezettebb csatákat láthatunk az élen több istálló között.Toto Wolff csapatfőnök szerint jót tehet a sportágnak, ha kiélezettebb csatákat láthatunk az élen több istálló között.

„Minden visszatért a normál kerékvágásba – nyilatkozta az osztrák szakember. – Két éven keresztül szerencsések voltunk, hiszen mi uraltuk a mezőnyt. Most azonban látható, hogy a különbség az első három vagy akár négy csapat között folyamatosan csökken."

Ettől függetlenül Wolff bízik abban, hogy a Mercedes kiemelkedő eredményt (azaz Ausztrália és Oroszország után az idén harmadszor kettős győzelmet) ér el Kanadában, bár az, hogy a többiek lemaradás csekély hozzájuk képest, segít a csapatnak, hogy két lábbal a földön maradjanak, és ne bízzák el magukat.

„Megnéztük a tavalyi különbséget, ami körülbelül öt tized volt. Ez a pálya nagyon érzékeny, a gumik szempontjából pedig nehéz. A szombati nap is arról szólt, hogy ki tudja a legjobban kihasználni a gumikat" – mondta el véleményét a kanadai pályáról Wolff.

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
12 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
17 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
20 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07