F1: a Mercedes Austinban is csapatutasításhoz folyamodhat

2018.10.20. 12:50
null
Toto Wolff szerint előfordulhat, hogy az austini viadalon is csapatutasítást alkalmaznak majd a Mercedesnél (Fotó: AFP)
Az Orosz Nagydíj után könnyen lehet, hogy Valtteri Bottasnak az austini versenyen is át kell adnia a pozícióját Lewis Hamilton számára, ha a finn lesz előkelőbb helyen a világbajnoki címért hajtó brittel szemben. Bár Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem örülne, ha így alakulna a verseny, Hamilton első Formula–1-es évét hozta fel magyarázatként.

 

Az Orosz Nagydíj után attól volt hangos a sajtó, hogy a Mercedes arra kérte az élen álló Valtteri Bottast, engedje el csapattársát, Lewis Hamiltont, aki – vele ellentétben – a világbajnoki címért küzd. A finn engedelmeskedett csapata kérésének, amivel Hamilton tovább növelte előnyét az összetettben Sebastian Vettel előtt, ám a feszültség a verseny után igencsak nagy volt a címvédő istállónál.

Négy futammal a szezon vége előtt a brit helyzete még jobb a pontversenyben, ám Toto Wolff szerint előfordulhat, hogy az austini viadalon is csapatutasítást alkalmaznak majd a Mercedesnél.

„Már megvitattuk ezt, de küzdünk azzal, hogy meghozzuk a döntést – árulta el a csapatfőnök. – Főleg vasárnap lesz nehéz, amikor a pontokat tartom szem előtt, de a szívem mélyén utálom ezt. Meglátjuk, hogyan alakul a vasárnap. Beszéltük 2007-ről, amikor néhány pont miatt két verseny alatt elúszott a vébécím. Ez a dolog minden egyes nap magas koncentrációt igényel, de ha már elég pontunk van, szerencsések vagyunk, és ünnepelhetünk. Ha viszont nem ez a helyzet, csak a következő versenyre figyelünk, és keményen nyomjuk.”

Wolff Hamilton első évére utalt a Formula–1-ben, amikor az újoncként megszerezhette volna a világbajnoki címet, de a rosszul sikerült kínai és brazíliai futam végül Kimi Räikkönen vb-diadalát eredményezte.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
17 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
18 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
19 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
22 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35