F1: a Mercedes Alonsóval írna történelmet? Spanyol fantáziák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.22. 11:15
Bár egyesek szerint az Ausztrál Nagydíjon történt balesete után Fernando Alonsónak vissza kellett volna vonulnia, a spanyol Marca szerint még nem jött el az ideje a búcsúnak, sőt, a 35 éves pilóta jövőre válogathat az ajánlatok között.

A Marca szerint nemcsak a hosszabbítani igyekvő McLaren érdeklődik Alonso iránt, hanem az idén újra gyári csapattal induló Renault is, amellyel 2005-ben és 2006-ban már világbajnok lett a spanyol. Kérdés, hogy a Flavio Briatore nélküli csapat mennyire vonzó a spanyol számára?

A Marca szerint a harmadik verzió a Mercedes lehet, amely Nico Rosberg erős idénykezdete után „bizonyítani akarja, hogy a világbajnoki címeiben az autója játszotta a fő szerepet, amit leginkább azzal szemléltethet, ha több pilótája is vébét nyer. Erre a német remek kezdése után kiváló az esély.”

S ennél csak az lenne szemléletesebb, ha három vagy négy éven belül három pilóta nyerne vb-t ugyanazzal a csapattal – erre még nem volt példa az F1-ben. Alonso, amikor 2014-ben távozott a Ferraritól, már tárgyalt a Mercedesszel, s ha a németek Lewis Hamilton esetlegesen tartóssá váló gyenge formája miatt változtatni akarnak 2017 végén, a spanyol készen áll.

A Marca persze annak lehetőségét sem vetette el, hogy Alonso 2017 végén visszavonul, de hozzátette, „nem lesz könnyű elbúcsúznia, ha ilyen ajánlatokat kap.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35