F1: a Lotus titkolózik (?), kihagyja az első tesztet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.07. 07:11
A Formula–1-ben szereplő Lotus-istálló bejelentette, hogy kihagyja az első téli tesztet január végén Jerezben. A döntés azért váratlan, mert az új motorok és az alaposan átszabott autók miatt a csapatoknak a szokásosnál is több megtett kilométerre van szükségük az új idény előtt, hogy kiküszöböljék az esetleges problémákat.

„Kicsit tovább rajta hagyjuk a leplet az autón, mint a riválisaink – mondta Nick Chester technikai igazgató. – A jerezi szereplés nem fér bele a fejlesztési programunkba.Az első bahreini teszten viszont biztosan ott leszünk, és hiszünk benne, hogy sikerül befejeznünk a tesztprogramunkat. A pilóták már ültek a kasztniban, a technológiai partnereink elégedettek a megoldásainkkal, igenis biztató a helyzet."

Nagy kérdés, hogy valóban a titkolózás, vagy esetleg anyagi problémák miatt kell a Lotusnak kihagynia az első tesztet. A csapatnál Romain Grosjean mellett Pastor Maldonado váltja Kimi Räikkönent a 2014-es szezonban.

Legfrissebb hírek

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
5 órája

Norris és Verstappen továbbra is az élen; Piastri a top 10-en kívül a második abu-dzabi edzésen

F1
7 órája

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
12 órája

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
Tegnap, 20:06

Norris, Verstappen vagy Piastri? – a 2025-ös szezonzáró következik Abu-Dzabiban

F1
Tegnap, 18:10

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
2025.12.03. 14:26

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40
Ezek is érdekelhetik