F1: a Hispania nem zárja ki, hogy óvni fog a Spanyol Nagydíjon

2011.05.21. 12:55
Címkék
A Hispania-istálló nem zárja ki az óvás lehetőségét a Spanyol Nagydíjon. A hazai versenyén szereplő istálló és a Virgin nem használja még az úgynevezett trükkös kipufogókat, amelyekről az FIA a héten közölte, hogy nem feltétlenül felelnek meg a szabályoknak. A hét elején betiltották a használatát, majd mégis engedélyezték, míg szombat délelőtt jelezték: óvás esetén kizárhatják azt, aki használja.

„Még nem döntöttük el, hogy óvunk-e, de nem kizárható, bármi megtörténhet – mondta Colin Kolles, a Hispania csapatfőnöke. – Kis csapat vagyunk, minden döntésünknek óriási súlya van, rengeteg pénzt fektettünk a saját kipufogórendszerünk átépítésébe, és most akartuk először bevetni. Erre az FIA közölte, hogy szabálytalan, és az utolsó pillanatban lefújtuk a tervet. Így is sok pénzünk ment bele, ebbe nem nyugszunk bele."

A Virgin vezetői elvetették az óvás lehetőségét, de a Hispaniáról tudni kell, hogy már nem tagja a csapatokat tömörítő érdekvédelmi szervezetnek, a FOTA-nak, mert Kolles szerint a nagy csapatok csak magukra gondolnak.

A trükkös kipufogó lényege: a motorokat úgy állítják be, hogy mikor a pilóta nem nyomja a gázpedált, a kipufogócsőből akkor is nagy erővel ömlik ki a gáz a diffúzorra, amelynek így nő az aerodinamikai hatásfoka, és a lassú kanyarokban is stabilabbá válik az autó.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója szombat reggel Barcelonában jelezte: ha valaki óv, kizárhatják utólag a Spanyol Nagydíjról a trükkös kipufogót használó csapatokat.

Legfrissebb hírek

Colley harmadszor is előnyhöz juttatta a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2 perce

Strandröplabda Eb: a férfiaknál svéd, a nőknél holland aranyérem

Röplabda
2 perce

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
14 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
21 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
35 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
39 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
48 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
1 órája