F1: a Haas-főnök nem a hatodik helynek örül a legjobban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 10:53
Az Ausztrál Nagydíjon kettős győzelmet arató Mercedes mellett az újonc Haas-istálló érdemelt hatalmas elismerést az F1-es idénynyitón, Romain Grosjean ugyanis a hatodik helyen ért célba az amerikai csapat első futamán. A francia szerint a Haasnak ez győzelemmel ér fel, a csapatfőnöke szerint azonban ennél is van fontosabb.

„Ez számunkra győzelem. Gene Haas, isten hozott az F1-ben! Ez a mi napunk, történelmet írtunk” – üzente a leintés után a rádión Grosjean, aki a Lotusból Renault-vá alakuló istállót hagyta ott az új csapatkedvéért.

„Az időmérő után nem számítottunk ilyen jó eredményre –mondta Günther Steiner csapatfőnök a 18. helyről rajtoló Grosjean célba érése után. Pedig a Haas nem volt lassú az időmérőn, csak kifogott rajta a sokat kritizált új rendszer, amelytől a Bahreini Nagydíjra meg is szabadul a sportág. – A hatodik hely szép eredmény, de én nem ezt emelném ki, hanem azt a tényt, hogy a felvettük a versenyt a Force Indiával és a Williamsszel. Romain azt tette, amiért szerződtettük. Tökéletes teljesítmény volt.”

Steiner kiemelte, hogy a Ferrarival való együttműködés nélkül erre esélye sem lett volna a csapatnak. A Haas a motoron és a váltón felül az összes, nem kötelezően saját gyártású alkatrészt a Ferraritól kapja.

„Amikor belevágtunk a projektbe, tudtuk, hogy csak így lehet. Aki önállóan kezdi el, öt-hat éven belül feladja, mert a motivációja és a pénze is elfogy. Óvatosan mondom, hogy a mi elképzelésünk működik, csak akkor jelenthetjük ezt ki, ha sikerül ezt megismételni. Még ha szerencsénk is volt a piros zászlóval, az autó erős, ez tény” – mondta Steiner.

Még nagyon az elején járunk, de Grosjean nyolc pontjával a Haas a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és a Williams mögött a vb 5. helyén áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik