F1: a Force India nem tesztel, a Red Bull késésben van

Vágólapra másolva!
2015.01.28. 13:44
Az F1-ben szereplő Force India bejelentette, hogy a korábbi tervével ellentétben a tavalyi autójával sem vesz részt a vasárnap kezdődő jerezi tesztelésen. A Red Bull versenyt fut az idővel, hogy odaérjen a dél-spanyolországi pályára az új autójával.

„Nem sok haszna lenne a 2014-es autóval menni a jerezi teszten, ezért úgy döntöttünk, inkább a barcelonai folytatásra összpontosítunk” – írta a Twitteren a csapat, amely így február 19-én csatlakozik a többiekhez.

A Force India a múlt héten bemutatta új festését, de az idei autója még nem készült el teljesen, a színeket egy új orrszerkezettel felszerelt tavalyi gépen leplezték le Mexikóvárosban.

A Red Bull még nem közölte, mikor lesz autójának bemutatója, de Christian Horner csapatfőnök azt elárulta, versenyt futnak az idővel, hogy odaérjenek a jerezi teszt elejére.

„A Red Bullnál a mostani autó legyártására lesz a legkevesebb időnk, de reméljük, elkészülünk vasárnapig. Hihetetlen, milyen munka folyik, de bízom benne, hogy a tavalyinál nem lehet rosszabb a jerezi tesztünk” – mondta Horner, utalva a 2014-es első próbára, amely során négy nap alatt csak néhány kört tett meg a Red Bull-Renault.

Horner azt is elmondta, hogy az idei autó mé g Adrian Newey kocsijának tekinthető, mert bár a korábbi műszaki vezető szerepe csökkent a csapatban, a vb-címek elvesztése miatt számítottak rá, és Jerezben is ott lesz.

A McLaren idei autóját sikerült a hét elején beindítani a főhadiszálláson, így a wokingiak készen állnak. Spanyol sajtóhírek szerint Fernando Alonso és Jenson Button fekete McLaren-Hondát tesztel Jerezben, s a végleges festést csak február második felében kapja meg az autó – ha lesz főszponzor.

A JEREZI TESZT BEOSZTÁSA
február 1.
február 2.
február 3.
február 4.
MERCEDESRosberg
Hamilton
Rosberg
Hamilton
RED BULL
?
?
?
?
WILLIAMS
Bottas
Bottas
Massa
Massa
FERRARI
Vettel
?
?
?
McLAREN
Alonso
Button
Alonso
Button
TORO ROSSO
Sainz
Verstappen
Sainz
Verstappen
LOTUS
?
?
??
SAUBER
Ericsson
Nasr
Nasr
Ericsson
A BEMUTATÓK
csapatdátum
helyszín
cikk, fotók
MERCEDES február 1.
Jerez
RED BULL ? ?
FERRARI január 30.
internet
WILLIAMS január 20.
F1 Racing magazin
A Williams már megmutatta,
milyen lesz egy 2015-ös autó

McLAREN január 29. internet
FORCE INDIA január 21.
Mexikóváros Ezüst és fekete lesz, narancs
foltokkal az új Force India

TORO ROSSO január 31. Jerez
LOTUS január 26.
internet A Lotus képeket villantott
2015-ös autójáról
SAUBER január 30.
internet

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik