F1: a Ferrari rossz irányba indult el a fejlesztésekkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 12:18
null
Spanyolország óta nem változtatott a Ferrari (Fotó: AFP)
Egyharmadánál tart a Formula–1 2019-es idénye, a Ferrari pedig továbbra is győzelem nélkül áll, miközben már 123 pont a lemaradása az egyeduralkodó Mercedes mögött a konstruktőri bajnokságban. A maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto elismerte, az autó koncepciójával van gond, és két-három fejlesztésre vannak attól, hogy igazán felvegyék a versenyt riválisukkal. 

 

AFerrarimég mindig az idénybeli első győzelmére hajt, igaz, Bahreinben és Kanadában is jó esélye volt legyőzni a Mercedest. Utóbbi helyszínen Sebastian Vettel a pályán maga mögött is tudta tartani Lewis Hamiltont, azonban az 5 másodperces időbüntetése értelémben nem a német lett hivatalosan a futamgyőztes.

AzSF90erőssége az egyenesbeli sebessége, míg aMercedesa kanyarokban nyer időt a riválisához képest, 2016 világbajnoka,Nico Rosbergpedig még a montreali időmérő után magyarázta el, miért nem lehet felhőtlen a Ferrari öröme a pole pozíció után.

„Egy olyan autót kell építened, ami a legtöbb pályán jól viselkedik, vagyis nem Monacóban vagy Montrealban leszel a legerősebb. Előbbi helyszínen az alacsony kanyarsebesség és a leszorítóerő számít, míg utóbbin gyorsnak kell lenned az egyenesekben. A Ferrari kanadai teljesítménye pedig megmutatja, rossz az autó koncepciója"– jelentette ki.

„Amint egy nagy sebességű pályára érkezünk, a Ferrari azonnal a leggyorsabb, mint Montrealban is, azonban Kanada mellett csak Monzában vannak ilyen körülmények. A másik végletet jelentő Monacóban eközben teljesen eltűntek, mint ahogyan az összes többi helyszínen is szenvednek. Egyszerűen rossz az autó alapkoncepciója, hiszen túlságosan az egyik irányba mentek el.Azt kell elérniük, hogy az átlagos pályákon legyenek gyorsak"– mondta akkor a német, és a Kanadai GP-t követően a maranellóiak csapatfőnöke,Mattia Binottois elismerte, a koncepcióváltásra van szükség.

Az autónk semmit sem változott Spanyolország óta.Nem hoztunk azóta fejlesztést, így még mindig megvannak a gyengeségeink.A Paul Ricard-on pedig sokkal nehezebb helyzetben leszünk, hiszen a pálya sokkal inkább hasonlít a barcelonaira, mint a montrealira. A gumikat nyilván nem tudjuk megváltoztatni, az autó koncepcióját viszont igen."

„Több leszorítóerőre, nagyobb tapadásra van szükségünk, viszont ezen nem tudsz egy nap alatt változtatni. A folyamat több hetet fog felölelni, mivel biztosnak kell lennünk abban, hogy minden aerodinamikai változtatás jó irányba halad.Két-három ferissítésre vagyunk attól, hogy a Mercedesszel harcolhassunk, ám ne várjanak »B« autóra"– magyarázta az olasz, majd kitért arra is, miért volt meghatározó a Spanyol Nagydíj.

„Egyetlen oka volt a barcelonai visszaesésünknek, ha a teszten és a versenyhétvégén mutatott teljesítményünket nézzük: rossz irányba fejlesztettük az autót, mert rosszul mértük fel a csomagunk gyengeségeit és határait.Az autó koncepciója egyszerűen nem passzol az idei Pirellikhez.Mivel nincs elég leszorítóerőnk, nem tudjuk megfelelően felmelegíteni a gumikat, így pedig nehezen tudjuk az optimális működési tartományban tartani őket"– tette hozzá.

„Nem nagyon járnak a gondolataim a világbajnoki címen.Az elsődleges cél, hogy pontosan meghatározzuk a problémát és a lehető legjobban reagáljunk rá" –mondta a csapatfőnök.

A Ferrari hátránya hét versenyt követően123 ponta konstruktőri bajnokságban, míg az egyéni összetettben Sebastian Vettel lemaradása 62 pont a vb-éllovas Lewis Hamiltontól. A Formula–1 mezőnye a hét végén pedigFranciországbaveszi az irányt, ahol egy évvel ezelőtt a Mercedes brit versenyzője egy győzelmet követően állt a tabella élére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik