F1: A Ferrari hibázott, amikor megvált Räikkönentől – Ecclestone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 12:02
null
Ecclestone jobban átgondolta volna a Ferrari pilótafelállásának megváltoztatását (Fotó: AFP)
Bernie Ecclestone úgy véli, Charles Leclerc nem áll készen arra, hogy Sebastian Vettelt támogassa, ezzel pedig a Ferrari a saját esélyein ronthat a világbajnoki címért folytatott csatában. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig úgy gondolja, hogy a maranellóiak erkölcsi dilemmába kerültek a 2019-re megváltoztatott pilótafelállásuk miatt.

 

A Ferrari 2019-re változtatott a pilótafelállásán, és a rutinos Kimi Räikkönen helyét a fiatal Charles Leclerc vette át. A 21 éves versenyző eddig nem fogta vissza magát, és keményen felvette a harcot négyszeres világbajnok csapattársával, Sebastian Vettellel, ám Bernie Ecclestone szerint ez nem feltétlenül tesz jót a jövőben a Ferrari esélyeinek.

„Azt hiszem, hogy a Ferrari hibázott, amikor megvált Räikkönentől – mondta az F1 korábbi vezetője. – Jó csapattárs volt, és sosem okozott problémát. Tudta, hogy mit kell tennie. Ha arra kérték, hogy engedje el Sebastiant, megtette. Ha arra kérték, hogy lassítson le egy kicsit, és tartsa fel az ellenfelet, ezzel pedig segítsen a csapatnak, azt is megtette. Nem vagyok biztos benne, hogy Charles készen áll erre a feladatra.”

Toto Wolff szerint a probléma az, hogy legfőbb riválisuk két tűz közé került, hiszen nem tudja, hogy melyik versenyzőjét támogassa inkább.

„Leclerc a jövő bajnoka, de akár már idén is elérheti ezt – vélekedik Wolff. – A Ferrari viszont erkölcsi problémába került. Egyrészről támogatniuk kell a négyszeres világbajnokukat, másrészről pedig nem foghatják vissza a szupertehetségüket, főleg mert az érzelmi tényezők most Charles oldalán vannak a bahreini balszerencséje miatt. Lehet, hogy a Ferrari vissza akarja adni az elveszített győzelmét. Én elgondolkodnék ezen.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik