F1: a csapatok elfogadták a költséghatár csökkentésének ütemezését

Vágólapra másolva!
2020.05.23. 12:40
null
Jövőre 145 millió dollár lesz a költséghatár, 2022-ben 140 millió, míg a 2023–2025-ös időszakban 135 millió (Fotó: AFP)
Címkék
A Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő tíz csapat elfogadta a következő évekre vonatkozóan a költséghatár csökkentésének ütemezését.

A BBC, valamint a motorsport.com szakportál több forrásra hivatkozva számolt be arról, miszerint a csapatok elfogadták a korábban napvilágot látott tervezetet.

Ezek szerint jövőre 145 millió dollár lesz a költséghatár, 2022-ben 140 millió, míg a 2023–2025-ös időszakban 135 millió. A szakmai tervek közül megerősítést nyert, hogy a műszaki átalakításokat érintő jelentősebb szabályozásokat 2022-ig elhalasztják, és a következő szezonban a csapatok az idei autóikat használják majd.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan még nem erősítette meg a csapatok internetes szavazásának eredményét, de a brit sajtó szerint ez csupán formalitás, és valószínű a jövő héten kerül rá sor.

A Formula–1-ben 2021-re vonatkozóan 175 millió dolláros költséghatárt terveztek – ebben nincs benne a pilóták fizetése –, de a koronavírus-világjárvány miatt ezt újra kellett tárgyalniuk a feleknek. Több csapat is jelezte, hogy a 100 millió dollárnál nem sokkal nagyobb összeggel értene csak egyet, míg a Ferrari a tárgyalások során kijelentette, hogy 145 millió dollárnál kevesebből nem szeretne gazdálkodni.

A Formula–1-ben a pandémia miatt az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után sorrendben a bahreini, a vietnámi, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt elhalasztották, míg a monacóit és a franciát törölték. Az első futam így július 5-én az Osztrák Nagydíj lehet, ami után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.

Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
3 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
4 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
23 órája

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik