Hamiltoné lett a mogyoródi dicsőség: a versenynap percről percre

Frissítve: 2013.03.04 01:36

2012-07-29 17:29:29

LEINTJÜK A HÉTVÉGÉT. Ezzel véget ért hártomnapos élő cikksorozatunk. Lewis Hamiltoin uralta a hétévégét, mert bár a két Lotus és Sebastian Vettel is gyorsabbnak tűnt nála a versenyen, a pole pozícióval bebiztosította magát. Fernando Alonso az 5. helyezésével is növelte összetettbeli előnyét, Mark Webber ugyanis csak 8. lett. A McLaren és a Lotus a Ferrari elé ugrott a konstruktőrök között, de ezt Maranellóban most aligha bánják. Zárásként vessenek egy pillantást a rajtrácson álló hölgyeinkre, akik a külföldi kollégák szerint eddig 2012 legszebbjei!


2012-07-29 17:26:13 ALONSO NEM CSALÓDOTT: "A világbajnokság szempontjából a lehető legjobban alakult a verseny, hiszen nem voltunk elég gyorsak, de éppen azok szereztek nálam több pontot, akik hátrébb voltak a vb-pontversenyben. Tudtuk, hogy a McLaren és s Red Bull is erősebb nálunk, és hogy így is 34-ről 40 pontra növeltem az előnyömet, azt kell mondanom, maximálisan elégedett vagyok. A stratégiánk is tökéletes volt, aminek bizonyítéka, hogy a gyorsabb autóval versenyző Button és Webber előtt végeztem."
2012-07-29 17:09:46 BUTTON, aki már a verseny alatt rádión is kérdőre vonta a csapat stratégiáját: "Nem értem, miért kellett mindannyiszor olyan korán kiállnom. A második és a harmadik kerékcsere előtt tökéletes állapotban voltak a gumijaim, de talán azt gondolta a csapat, hogy be tud hozni a másik pilóta elé. Ez egyik alkalommal sem jött össze, azt hiszem, túlokoskodtuk a stratégiát. A rádión is idegesen beszéltem, mert tehetetlennek éreztem magam."
2012-07-29 17:01:52 VETTEL: "A sebességünk alapján jobb eredményt is elérhettünk volna, de az elején Jenson mögé ragadtam, ő pedig sokkal lassabb volt az élen haladóknál, de megelőzni nem tudtam. A végén nem volt veszítenivalóm, de adtunk egy esélyt magunknak, hátha elfogynak a gumik a többi autón, és mi a friss lágyakon előre tudunk kerülni. Annak örülök, hogy, ha nem is sokkal, de Fernando előtt végeztem."
2012-07-29 16:50:12 KIMI A KÖZÖNSÉGKEDVENC. A Díjátadón messze Räikkönen kapta a legnagyobnb ovációt. No nemcsak azért, mert jó néhány finn szurkoló volt itt, hanem mert rengetegen jöttek el azért, hogy lássák a három év után visszatérő Jégembert, aki óriási szurkolótábornak örvend hazánkban.
2012-07-29 16:30:19

A KONSTRUKTŐRÖK KÖZÖTT

                              KONSTRUKTŐRÖK  
1. Red Bull-Renault 246
2. McLaren-Mercedes 193
3. Lotus-Renault 192
4. Ferrari 189
5. Mercedes 106
6. Sauber-Ferrari 80
7. Williams-Renault 53
8. Force India-Mercedes 46
9. Toro Rosso-Ferrari 6

 


2012-07-29 16:29:19

A VB ÁLLÁSA

 A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
   GYŐZELEMDOBOGÓ
PONTSZERZÉS
PONT
1. Fernando Alonso 3 6 11 164
2. Mark Webber 2 2 10 124
3. Sebastian Vettel 1 3 9 122
4. Lewis Hamilton 2 5 9 117
5. Kimi Räikkönen 5 10 116
6. Nico Rosberg 1 2 8 77
7. Jenson Button 1 3 7 76
8. Romain Grosjean 3 6 76
9. Sergio Pérez 2 5 47
10. Kobajasi Kamui 5 33
11. Pastor Maldonado 1 1 2 29
12. Michael Schumacher 1 5 29
13. Paul di Resta 5 27
14. Felipe Massa 5 25
15. Bruno Senna 6 24
16. Nico Hülkenberg 5 19
17. Jean-Éric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2

 


2012-07-29 16:23:54

  A VÉGEREDMÉNY

 A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:41:05.503  
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault    
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault    
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault    
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari    
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes    
7. Bruno Senna brazil Williams-Renault    
8. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault    
9. Felipe Massa brazil Ferrari    
10. Nico Rosberg német Mercedes    
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes    
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes    
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault    
14. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari    
15. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.  
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.  
17. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1 kör h.  
18. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 2 kör h.  
19. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 2 kör h.  
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 2 kör h.  
21. Timo Glock német Marussia-Cosworth 3 kör h.  
22. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 3 kör h.  
KIESETT
  Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth    
  Michael Schumacher német Mercedes    

 


2012-07-29 16:13:15 GROSJEAN: "Nagyon meleg pillanat volt, amikor Kimi visszajött, egymás mellé kerültünk, és bár mindent megtettem, hogy előzzek, végül nem sikerült, ez van. Az elején jó volt az első helyért csatázni, és örülök, hogy mindkét autót ismét a dobogóra juttattuk. Nehéz verseny volt, de élveztem minden pillanatát, és remélem, a következő futamon a győzelem is összejön."
2012-07-29 16:08:57 RäIKKÖNEN: "Második lettem, ami még mindig nem tökéletes, de a KERS-szel gondjaim voltak. A sebességünk ismét jó volt, a következő versenyen megint próbálkozhatunk. Örülök, hogy gyakran esélyt szerzünk a győzelemre, előbb-utóbb remélhetőleg össze is jön. A rajtom jó volt, de a KERS miatt az első néhány kör nehéz lett. Alonso mögött a gumikkal spóroltam, a második kiállás után tudtam, hogy nehéz lesz Romainnal, de jobb helyen voltam."
2012-07-29 16:05:48 HAMILTON: "Csodás ez a nap, a csapat mindent jól csinált, a közönség fantasztikus volt, köszönjük, hogy itt voltak velünk! Romain és Kimi óriási nyomás alatt tartott, száz százalékot kellett nyújtanunk. A boxkiállások zseniálisak voltak, főleg a második. Várom az idény folytatását, mert messze még a vége, de megmutattuk, hogy mindenkivel fel tudjuk venni a versenyt. Szoros lesz, de mindent megteszünk."
2012-07-29 15:59:00 DOMINGO. A pilótákkal az operaénekes Placido Domingo készít interjút.
2012-07-29 15:53:33 HAMILTON BOLDOG. Räikkönent és Grosjeant is megölelte a díjátadó előtti rövid időszakra kialakított váróban. A legjobban talán annak örül, hogy Alonso csak 10 pontot kapott, 15-tel kevesebbet, mint ő.
2012-07-29 15:50:27 HAMILTON HARMADSZOR. A pole-ból induló Lewis Hamilton nyerte meg a 27. Formula-1-es Magyar Nagydíjat, miután a verseny hajrájában ellenállt Kimi Räikkönen nyomásának. A McLaren pilótája 2007 és 2009 után harmadszor nyert hazánkban, a Lotus finnjének ez a 4. második helyezése hazánkban. A harmadik helyre Romain Grosjean jött be a Lotusszal, a negyedik Sebastain Vettel lett a vb-éllovas Fernando Alonso előtt. A Red Bullnak nem jött be a késői kerékcsere, jól bírták a gumik a hajrát. Részletek itt!
2012-07-29 15:39:25 SCHUMACHER az első kieső.
2012-07-29 15:38:55 RED BULL-TAKTIKA. Webber és Vettel is új lágy gumikat kapott a hajrára. A német a negyedik helyen maradt, az utolsó 8 körben 20 másodpercet kell ledolgoznia. Abban bíznak, hogy az első három kerekei elkopnak.
2012-07-29 15:19:15 KIMI ELŐRETÖRT. A második boxkiállások során a legtovább a pályán maradó Räikkönen Grosjean elé ugrott, a csapattársa mellett jött vissza a pályára, de megvédte a belső ívet, és megszerezte a 2. helyet Hamilton mögött. A további sorrend Grosjean, Vettel, Webber, Alonso, Button. A McLaren angolja másodikra lágy gumikat kapott, de beragadt Bruno Senna mögé, így fuccs a taktikájának. Kiment harmadszor is, már közepesen keményet kapott, hogy azzal menjen a célig. De legalább Senna elé került...
2012-07-29 14:58:12

SZAVAZÁS. Lezártuk szavazásunkat arróül, ki nyeri meg a Magyar Nagydíjat. Íme, az eredmény.

 

KI NYERI MEG A MAGYAR NAGYDÍJAT?
 Fernando Alonso34%5426
 Kimi Räikkönen23%
3516
 Lewis Hamilton13%
2059
 Michael Schumacher12%
1815
 Sebastian Vettel  8%
1300
 Jenson Button  6%
  884
 más  2%
  340
 Mark Webber  2%  267
  Szavazatok száma: 15609

2012-07-29 14:39:45 BOXKIÁLLÁSOK. Az első boxkiállások során Hamilton, Button, Webber és Alonso a keményebb, Grosjean, Räikkönen és Vettel a lágyabb gumikat kapta, Räikkönen Alonso elé került.
2012-07-29 14:28:42 KISS PÁL TAMÁS ÍGY IS BÜSZKE. A GP3-ban elért 3. helyezését büntetés miatt elveszítő magyar pilóta belátta, hogy hibázott, amikor a boxból kijövet ráment a fehét csíkra, de állítja, hogy a vizes pályán nem lehetett látni a vonalat, ez vezetett a szerencsétlen incidenshez. Hozzátette: így is büszke arra, amit a pályán elért, és a díjátadó ünnepség felejthetetlen marad számára.
2012-07-29 14:24:41 TAKTIKAI CSATA. Hamilton a jó rajtja után simán vezetett Grosjean előtt, az élen a sorrend beállt, őket Button, Vettel, Alonso, Räikkönen, Webber, Senna, Massa és Hülkenberg követte a pontszerző helyekjen az első boxkiállások előtt.
2012-07-29 14:05:33 SCHUMACHER. A Mercedes leállt a felvezető kör után, a többiek mehettek új felvezető körre, a hétszeres viléágbajnokot betolták a boxba. Onnan rajtol.
2012-07-29 13:59:37 MINDEN KÉSZEN ÁLL. Az utolsó simításokat is elvégezték az autókon. KÖVESSE A VERSENYT FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ CIKKÜNKKEL!
2012-07-29 13:56:21 ECCLESTONE. Az F1 ura köszöntötte a rajtrácson a 31 éves, 31. futamgyőzelmére törő Alonsót, miközben a safety car öt perccel a felvezető kör előtt elindult az utolsó pályabejárásra.
2012-07-29 13:54:43 GROSJEAN. Forró, száraz versenyünk lesz, ami nagyon jó hír Grosjean számára. A tavaly ugyanitt GP2-es futamot nyerő francia a Lotus jó tulajdonságait kihasználva taktikai győzelmet arathat Hamilton felett. Legalábbis a célja mindenképpen ez lesz.
2012-07-29 13:52:54 Elindult az NSO élő szöveges tudósítása, amelyet ide kattintva érhet el.
2012-07-29 13:47:26 Háromnegyed kettőkor elhangzott a magyar Himnusz. Percek vannak a rajtig.
2012-07-29 13:46:42 HAMILTON TART A RAJTTÓL. A McLaren pilótája elmondta, a leginkább a rajttól tart a verseny előtt. Nemcsak amiatt, hogy Romain Grosjean gyakran balesetet okoz az indulás után, hanem mert volt rá példa, hogy ő elszúrta a saját indulását.
2012-07-29 13:42:01 RAJTRA KÉSZEN. Mindenki rendben, gond nélkül felsorakozott a rajtrácsra.
2012-07-29 13:35:08 NEM LESZ ESŐ. A csapatoknak küldött Meteo France-előrejelzés szerint elmarad az eső, a vihar csak a verseny után éri el Mogyoródot.
2012-07-29 13:30:37 RAJTRÁCS. Kinyitott a boxutca, a versenyzők 45 fokos aszfalton igyekeztek a rajtrácsra, hogy elfoglalják helyüket.
2012-07-29 13:26:40 VISSZASZÁMLÁLÁS. Rövidesen nyit a boxutca. A pilótáknaka 13.30 és 13.45 közötti időszakban kell elfoglalniuk a helyüket a rajtrácson.
2012-07-29 13:22:57 BUTTON. Csapattársa, Hamilton után a magyar Nagydíj tavalyi győztese is csatlakozott az olimpia fanatikusai közé.
IDŐJÁRÁS. Miközben a rajtrácson felsorakoztak a rajtszámokat és a zászlókat tartó hölgyek, az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján lévő radarképen megjelent az az esőzóna, amelyet a verseny alattra várnak a Hungaroringhez. Még Ausztriában van, de gyorsan mozog.
2012-07-29 12:49:23 ALONSO ÉS HAMILTON. Az angol közös fotóüt tett ki a Twitterre, majd köszöntötte a születésnapos Alonsót. A spanyol megköszönte a jókívánságokat.
2012-07-29 12:47:33 SPORTFELÜGYELŐK. Az amerikai Danny Sullivan képviseli a korábbi pilótákat a sportfelügyelő testületben. Az IndyCar 1988-as bajnoka 1983-ban szerepelt az F1-ben a Tyrrell pilótájaként.
2012-07-29 12:46:44 BUTTON. "Senki se higgye el, hogy nem lehet előzni ezen a pályán! Majd meglátják!"
2012-07-29 12:45:17

RAJTRÁCS.

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
2. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari
7. Felipe Massa brazil Ferrari
8. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
9. Bruno Senna brazil Williams-Renault
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
11. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
13. Nico Rosberg német Mercedes
14. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari
15. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
16. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
17. Michael Schumacher német Mercedes
18. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
20. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
21. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
22. Timo Glock német Marussia-Cosworth
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth

2012-07-29 12:41:45 DRS. A Nemzetközi Automobil-szövetség, akárcsak tavaly, az idén is a célegyenesben jelölte ki a DRS-zónát. Az időmérő pont, ahol a rendszer figyelni fogja, hogy a pilóta egy másodpercen belül van-e az előtte haladóhoz képest, az utolsó, újraaszfaltozott kanyar előtt, a boxutca felé vezető lehajtónál lesz. A DRS lényege, hogy a pilóta a riválisa mögött haladva rést nyithat a hátsó légterelőjén, amelynek légellenállása ezáltal csökken, a versenyző végsebessége pedig nagyobbá válik, így könnyebben megelőzheti az előtte haladót.
2012-07-29 12:40:26 KOVALAINEN. Feltették a kérdést a finnek, hogy most Alonsóval beszélget, csapattársak lesznek-e a Ferrarinál. A 100. rajtjára készülő Kovalainen kitért a válaszadás elől. "Most sokkal fontosabb dolgokról beszélgetünk."
2012-07-29 12:38:01 PILÓTAPARÁDÉ. A versenyzők egy nagy kamion platóján mennek körbe a pályán. A ma 31 éves Alonsóhoz hasonlóan Massa és Hamilton is laza benyomást kelt. Hamilton szerint mindegy, mi történik a versenyen, ő csak elégedett akar lenni magával. Örül a napsütésnek, amelyet egyelőre élvezhetnek a versenyzők.
2012-07-29 12:34:12 SCHUMACHER. Michael Schumacher különleges interjút adott – a „riporterek" ugyanis ezúttal gyerekek voltak. A hétszeres világbajnok a Mercedes Magyarország meghívására látogatott el az Országos Gyermekmentő Szolgálat lovas terápiás központjába, ahol érdekes kérdéseket kapott. Becsületére legyen mondva, a hétszeres világbajnok mindegyikre őszintén válaszolt. A cikket ide kattintva érheti el.

 


2012-07-29 12:27:55 MEGBÜNTETTÉK KISS PÁL TAMÁST. A GP3-as sorozat reggeli versenyén a 3. helyen célba ért Kiss Pál Tamás 20 másodperces időbüntetést kapott, mert szabálytalanul hagyta el a boxutcát (átszelte a fehér vonalat) a kerékcserékje után, így a 3. helyről visszakerült a 10. pozícióba.
2012-07-29 12:26:21 VISSZASZÁMLÁLÁS. A Porsche-szuperkupa mezőnye célba ért, nincs több betétverseny a Formula-1-es Magyar Nagydíj rajtjáig.
2012-07-29 12:22:13 GROSJEAN. A Lotus francia pilótája nem érez nyomást amiatt, hogy megszerezze a Lotus első győzelmét azóta, hogy az ugyanezt a nevet viselő csapat 1987-ben Ayrton Senna révén 79-edszer nyert. "Nem érzek nyomást emiatt, de nagyon nagy öröm lenne feliratkozni a Lotus győztesei közé, Ayrton Senna mögé, és a csapat is nagyon boldog lenne."
2012-07-29 12:06:11 HAMILTON. A McLaren-pilóta speciális sisakfestéssel készül, a brit és a grenadai (apja szülőhazája) olimpiai csapatot buzdítja a sisak tetejére festett zászlókkal.
2012-07-29 12:01:16 A pálya teljesen felszáradt, az F1-es futam biztosan száraz aszfalton kezdődik. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy mikor érkezik meg a következő viharhullám nyugat felől. Itt sokan biztosra veszik, hogy még a verseny közben.
2012-07-29 11:49:56 BETÉTFUTAM. Az utolsó betétverseny is elkezdődött, a Porsche-szuperkupa mezőnye vágott neki a 14 körös távnak. A levegő 27, az aszfalt 39 fokos. A páratartalom (60%) kétszer olyan magas, mint egy nappal ezelőtt.
2012-07-29 11:31:49 IDŐJÁRÁS. Bár jelenleg derűs az ég, és egyetlen felhő sem látható, az F1 hivatalos időjósa, a Meteo France azt mondja, délre újabb adag felhő érkezik, és 15 óra körül eső várható. Romain Grosjean bíazik benne, hogy honfitársai ezúttal tévednek, neki száraz pályán sokkal nagyobb esélye van a jó eredményre.
2012-07-29 11:27:33 FERRARI. Továbbra is slágertéma, hogy ki váltja Felipe Massát a Ferrarinál 2013-ban. Az olasz Autosprint Jenson Buttont várja befutónak - élő mclarenes szerződése ellenére -, míg a paddockban egyesek úgy vélik, Heikki Kovalainen írhat alá egy évre a Scuderiához, hogy még egyszer lehetőséget kaphasson a bizonyításra élcsapatban.
2012-07-29 11:24:42 CÉLBAN A GP2-ESEK. A Sauber-istállónál az idén a mexikói Sergio Pérez az ász, de a másik mexikói, Estebán Gutiérrez sem sokkal tehetségtelenebb - ha egyáltalán. A GP3-as bajnok a vasárnap délelőtti GP2-es futamon rajt-cél győzelmet aratott.
2012-07-29 11:13:36 SZOMBATI REAKCIÓK. Az összes versenyző szombati nyilatkozatát elolvashatja, ha ide kattint: Alonso dobogót remél, és a Lotusnak szurkol
2012-07-29 11:11:16 HIÁNYPÓTLÁS. Ja, és persze a klasszikus...
2012-07-29 11:05:53 KÖRKÉRDÉS. Mindenkinek van egy jó sztorija róla. Vagy azért, mert nyert itt, vagy azért, mert majdnem, vagy egyszerűen csak rettentően izgalmas csatát vívott. Amikor a kedvenc Magyar Nagydíjáról kérdeztük, Damon Hill sem a két megnyert futama közül választott egyet, hanem azt az 1997-est, amelyen nem őt intették le elsőként. Részletek itt olvashatóak.
2012-07-29 10:59:04 GESZTUS. A tavalyi Magyar Nagydíjon Frank Tamás egy nagy montázst adott Bernie Ecclestone-nak hazánk eddigi futamairól és a Hungaroringről. Az F1 gazdasági vezetője visszahozta a tablót, és emlékbe odaadta a hetekkel ezelőtt elhunyt Frank Tamás lányának.
2012-07-29 10:36:21 GP2. Kezdődik a GP2-esek versenye, a felhők szinte teljesen eltűntek az égről, a levegő 24, az aszfalt 31 fokos. Az F1-es pilóták megérkeztek a paddockba.
2012-07-29 10:31:04 PILÓTAPIAC. A brit autosport.com szerint még Kimi Räikkönen is képben van a Ferrarinál, mint Fernando Alonso lehetséges 2013-as csapattársa. Felipe Massáról már elhatározta a sajtó, hogy távozni fog, de Sergio Pérez mellett másokat is emlegetnek, az egyik Mark Webber volt, aki azóta már hosszabbított a Red Bull-lal. Közben a McLarennél Jenson Button azt ajánlja Lewis Hamiltonnak, hogy maradjon a csapatnál, mert ott a legjobb neki.
2012-07-29 10:15:08

TOVÁBBI PROGRAM. Még két betétverseny, és jön az F1-es futam!

A 27. MAGYAR NAGYDÍJ VASÁRNAPI PROGRAMJA
10.35–11.25 GP2, második verseny (28 kör)
11.45–12.20 Porsche-szuperkupa, második verseny (14 kör)
12.30–12.45 Formula–1, versenyzői parádé
12.45–13.15 Formula–1, rajtrács-ceremónia
14.00 Formula–1, a verseny (70 kör) rajtja

 


2012-07-29 10:03:29 JÓ DÖNTÉS VOLT. A 40 másodperces hátrányból 7 kör alatt 20 másodperces előny lett a verseny élén álló csoporttal szemben. Megérte kereket cserélni, nem is lehet vitás.
2012-07-29 10:00:46 KISS PÁL TOMI 3. LETT! A magyar versenyző feljött a 2. helsyre, de a mögötte szintén slickekkel versenyző Niederhauser megelőzte az utolsó kanyarokban. A 3. hely így is remek eredmény, Monaco után ismét dobogóra állhat a magyar versenyző.
2012-07-29 09:57:22 KISS PÁL TOMI ELŐRE TÖR. A magyar pilóta száguld a száraz pályás gumikon, már az ötödik, két kötrrel a vége előtt három esős gumis versenyző van előtte, és egy, aki szintén slickekkel szágul. Ebből 2. helyezés lehet!
2012-07-29 09:55:29 WEBBER: EGY VB-CÍM NEM SOK. Mark Webber, a Red Bull pilótája szerint csak az lehet igazi legenda, aki több világbajnoki címet nyer. „Jó lenne egy világbajnoki címet nyerni, de az még nem rengetné meg a világot – mondta Webber. – Szívesen lennék világbajnok, de nem szabad ennyire előre gondolkozni, mindig a következő futamra kell koncentrálni.”
2012-07-29 09:50:06 KISS PÁL A BOXBAN. A magyar pilóta a 9. kör végén a boxba hajtott száraz pályára való gumikért, lássuk, bejön-e a kockáztatás! A 8. helyen folytatja, 40 másodpeces hátrányban.
2012-07-29 09:46:36 RAJT! Üdvözöljük olvasóinkat a Magyar Nagydíj versenynapjának folyamatosan frissülő hírközpontjában! A hajnali-reggeli zivatar után száradó pályán kezdődött el a száguldás, a GP3-asok versenyét a 14. helyről kezdő Kiss Pál Tamás az első körben feljött az 5. helyre, jelenleg a 4. pozícióban halad. Az élmezőny esőgumikat használ, de a pálya folyamatosan szárad.