Érdekes: Vettel az óvatos, Alonso a magabiztos

Vágólapra másolva!
2012.11.18. 09:07
null
Vettel és Hamilton nagyot csatázott a pole pozícióért, a rajt simább lehet (Fotók: Action Images)
Mintha felcserélték volna a rajtkockáikat: az Amerikai Nagydíjon az élről induló Sebastian Vettel óvatosan nyilatkozott a vasárnapi versenyről, míg a rajtot a 8. helyről váró Fernando Alonso elmondta, van egy olyan furcsa érzése, hogy több pontot fog szerezni vb-riválisánál a vasárnap 20 órakor kezdődő versenyen. A páros oldalról rajtolók mindenesetre aggódnak az egyenlőtlen viszonyok miatt, Kimi Raikkönen és Felipe Massa sem bánná, ha Romain Grosjean előttük maradt volna. A Mercedesnél Nico Rosberg a csapat korábbi kipufogóját használja, amiért a 17. rajtkocka lett az övé, Michael Schumacher viszont az 5.

 

Sebastian Vettel örül az első rajtkockának, de tudja, hogy még egyetlen pontot sem szerzett ezzel, és Lewis Hamilton abu-dzabi példájára utalva figyelmeztette szurkolóit, hogy célba is kell érni a versenyen.

VETTEL VILÁGBAJNOK LESZ AUSTINBAN, HA…
…győz, miközben Alonso az ötödik vagy annál rosszabb helyen zárja a versenyt
…másodikként ér célba, miközben Alonso legfeljebb a kilencedik pozícióban zár
…harmadikként intik le, és Alonso nem szerez pontot
Pontegyenlőség esetén Vettel több győzelmével (5) mindenképpen Alonso (3) előtt végez.

„Nagyon örülök, az első edzésen eltaláltuk az autó beállításait, és azóta is a jó irányba haladtunk a kocsi finomhangolásával – mondta Vettel. – A pálya még szombaton is csúszott, élvezetes néhány kanyart farolva bevenni, de azért jobban örültem volna, ha gyorsabb vagyok az utolsó szektorban, mert túl szoros lett a vége. A lényeg azonban az első sor és a tiszta oldal."

Vettel azt mondta, nem foglalkozik Alonso helyzetével, butaság lenne a rajthelyek láttán, a verseny rajtja előtt világbajnoki címet ünnepelnie.

„Nem szabad Fernandóval foglalkoznom, csak a saját feladatomra figyelek. Pénteken volt némi gond az autóval, sok időt töltöttem a boxban, és bizony számolni kell a lehetőséggel, hogy ez megismétlődik, mint ahogy Lewisszal is kifogott a technika két hete" – mondta Vettel.

WEBBER MEGROVÁST KAPOTT

Mark Webbert az időmérő edzést követően beidézték a sportfelügyelők, mert a kvalifikáció első szakaszában elmulasztotta a kocsi mérlegelését.

„Örülök a harmadik rajtkockának, innen nagyon jó versenyem lehet. Volt egy kis gondom az autóval, de a lényeg az lesz, hogy bebiztosítsuk a konstruktőr-világbajnoki címet" – mondta Webber még a meghallgatás előtt. A sportfelügyelők végül úgy döntöttek, hogy csak megrovásban részesítik az ausztrált, aki így megtarthatta a pozícióját (3.).

Lewis Hamilton majdnem tökéletes kört futott a kvalifikáció hajrájában, de az utolsó kanyart elszúrta, emiatt kapott ki Vetteltől. Az angol szerint a rajt után az első kanyarban nem lehet gond, de aggódik a csúszós rajtkocka miatt.

„A második szakasz után fogalmam sem volt, honnan nyerhetek kilenc tizedet Sebbel szemben, de valami fantasztikus lett az utolsó köröm. Minden kanyarban a határon autóztam, ám az utolsóban veszítettem egy tizedet, és ez döntött – mondta Hamilton. – Az első kanyar nem aggaszt, annál inkább, hogy nagyon csúszik a pálya bal oldala, ahonnan rajtolnom kell. A harmadik szabadedzésen próbáltam egy rajtot onnan, förtelmes. Az első kanyar viszont nagyon széles, ott nem lehet gond."

Fernando Alonso még bizakodik
Fernando Alonso még bizakodik

Habár Fernando Alonso csak a 8. rajtkockából kezdheti meg a vasárnap magyar idő szerint 20 órakor rajtoló versenyt, még mindig hisz benne, hogy több pontot fog szerezni vasárnap, mint Sebastian Vettel, aki a pole-ból rajtol.

„Nehéz időmérő volt, de megszoktam már, hogy ilyenek a szombatjaink – írta Alonso a Twitteren. – A verseny azonban csak vasárnap lesz, és hiszek benne, hogy több pontot fogok szerezni, mint a riválisom."

A spanyol a Sky Sportsnak is megerősítette szavait. „Abu-Dzabiban a hetedik helyről indulva második lettem. Miért ne javíthatnék itt is? A rajt sokat számít majd, és ha Seb itt is és Brazíliában is nyer, megérdemelten lesz világbajnok – mondta. – Ám van egy különleges érzésem, hogy előtte fogok végezni, csökkentve a hátrányomat. Nem tudom, hogyan, de ez az érzésem. Ragaszkodom a reményemhez."

AKÁR ESHET IS A VERSENYEN

A vasárnapi időjárás-előrejelzések szerint estére vihar érkezik Austinba. Egyesek szerint azonban a szél erőssége teljesen kiszámíthatatlan, így az is könnyen elképzelhető, hogy már délután erősen beborul az ég, és a verseny alatt elered az eső. Mondani sem kell, ez teljesen megváltoztatná a verseny menetét.

Remélhetőleg azért a Texasra jellemző tornádók ezúttal elkerülik Austint, nem úgy, mint január végén, amikor egy ilyen forgószél hatalmas pusztítást végzett a város északkeleti részén.

Kimi Räikkönen jobban örült volna az ötödik rajthelynek, mint a negyediknek, de bízik benne, hogy nem veszít sok pozíciót a rajtnál azért, mert a csúszós oldalon kell indulnia. A finn azért került előrébb, mert a tréninget a negyedik helyen záró csapattársa, Romain Grosjean váltócsere miatt öt rajthelyet veszít.

„Nagyon sajnálom Romain büntetését, nemcsak, mert a csapattársam, hanem azért is, mert az ötödik rajtkocka jobb lett volna, ott tisztább a pálya – mondta a finn a helyszíni tévéstáboknak. – Persze ha jól sikerül a rajtom, akár meg is tarthatom a pozíciómat, vagy keveset veszítek. Délelőtt nagyon nehéz volt üzemi hőfokra hozni a gumikat, de szerencsére az időmérő melegebb volt, ami kedvezett nekünk. Nem tökéletes a helyzet, de alakul."

Räikkönen két hete Vettel büntetése után nyert egy pozíciót a rajtrácson, és a negyedik helyről indulva győzött...

SCHUMI KELLEMES MEGLEPETÉSE

Michael Schumacher az 5. rajtkockát szerezte meg a vasárnapi Amerikai Nagydíjra, köszönhetően annak, hogy csapattársával szemben megtartotta a Mercedes friss alkatrészeit, és kihozta autójából a maximumot – no meg Romain Grosjean büntetése is kapóra jött neki.

„Jobban alakult a kvalifikáció annál, mint amire számítottunk. A harmadik szakaszban futott gyors körömben mindent kihoztunk az autóból. Nem mindegy, hogy a pálya melyik oldaláról rajtolsz ezen a pályán, ezért Grosjean büntetése pozitív meglepetés” – mondta a hétszeres világbajnok, akit az edzés után a sportfelügyelők elé idéztek, mert a Ferrari szerint feltartotta Alonsót az időmérőn.

Felipe Massa elmondta, Grosjean rajtbüntetése a Ferrarinak sem jött jól: bár Massa és Alonso a 7. és a 9. rajtkocka helyett a 6. és a 8. helyről indulhat, a brazil szerint „ez rémes".

„Talán az F1 történetének legfurcsább rajtja lesz a vasárnapi, a két oldal között óriási a különbség. Szombat délelőtt tettem egy próbát a páros oldalon, és rémes, olyan, mintha esőben rajtolnánk slick gumikon. Vagy még rosszabb. Nagyon lassan melegszenek fel a gumik, ami nagy gondot okozhat a rajtnál” – mondta Massa.

A Ferrari a harmadik szakaszban használt gumikon körözött, amit egyesek hibának találtak, hiszen ezeken kell a verseny első felében is menni. Csakhogy a Scuderia vezetői elmondták, a gumik annyira nem kopnak a texasi pályán, hogy még ezt is megengedték maguknak, és szándékosan tették – az időeredmények mindenesetre nem támasztották alá az érvelésüket.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK
Nico Hülkenberg (7.): – A harmadik szakaszban futott köröm nem volt rossz, de Maldonado feltartott egy kicsit, mert gyorsabb is lehettem volna. Az autó tempója hosszabb etapon jó, de rengeteg ismeretlennel kell számolnunk, hiszen nincsenek versenyadataink a pályáról.
Romain Grosjean (9.): – A váltócsere ellenére bejutottunk a legjobb tízbe, ami remek eredmény. Jó beállításokat választottunk, és ugyan a büntetés miatt csak a kilencedik helyről indulok, legalább azt a pálya tisztább oldaláról tehetem meg.
Pastor Maldonado (10.): – Sajnos a harmadik szakaszban nem volt jó a pálya tapadása, így nehéz volt rendesen felmelegíteni a gumikat. Jó az autónk, szeretnék pontokat szerezni. Rengeteg szurkolóm jött el ide, remélhetőleg ez ad majd egy extra lökést holnap.
Bruno Senna (11.): – Sajnos elkövettem egy kisebb hibát a tizenkilences kanyarban a második szakaszban elért legjobb körömben, ami körülbelül fél másodpercembe került. Bosszantó, de jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy pontokat szerezzünk.
Jenson Button (12.): – Megállt a kocsi a második szakaszban. Nem igazán tudom, mi volt a gond, elemeznünk kell az adatokat. Hosszú futam lesz, s bár nem könnyű előzni, szerintem izgalmasan alakul. Kicsit tartok az első kanyartól, a mezőny közepén különösen veszélyes lesz.
Paul di Resta (13.): – Még mindig nem megy a gumik megfelelő felmelegítése, ráadásul a puhább vezetési stílusom miatt sem kerülhettem előrébb, szemben Nicóval, aki agresszívabban vezet. A jó hír az, hogy a pálya tisztább oldaláról rajtolok, ez a rajtnál még jól jöhet.
Jean-Éric Vergne (14.): – Az autó versenyképesebbnek tűnik az elmúlt futamokhoz képest. Néhány tizeddel még így is gyorsabb lehettem volna, de kevés időnk volt megismerni a gumik működését, mivel a reggeli szabadedzésen megsérült a felfüggesztés. A pontszerzés a célom.
Sergio Pérez (15.): – Sokat veszítettünk a teljesítményünkből, és fogalmam sincs, miért. Az időmérő nagy részén túlkormányzott volt az autó, talán nem reagáltuk le jól, ahogyan a pálya hőmérséklete megváltozott.
Kobajasi Kamui (16.): – A szabadedzéseket követően jobb eredményre számítottunk. Még mindig nem tudom kihozni a gumikból a legjobb teljesítményt, és nem tudom, miért van ez. Holnap ennek a problémának nem kellene előjönnie, de a rajtpozíciónk miatt nehéz lesz jó eredményt elérni.
Nico Rosberg (17.): – A régi kipufogórendszert használtam, ez már a következő szezonra szóló program része volt. Már tegnap is ezt használtuk, és úgy döntöttünk, hogy a tanulási folyamat részeként fent hagyjuk. Az autó a hűvösebb időben jól ment, de meglepett az én, és Michael kocsija közötti különbség.
Daniel Ricciardo (18.): – Az időmérő edzés elején állandóan forgalomba kerültem, az utolsó két gyors köröm során pedig folyamatosan lengették a sárga zászlókat. Emiatt egyetlen tiszta kört sem tudtam futni, most abban reménykedem, hogy a vasárnapi napom jobb lesz.
Timo Glock (19.): – Gyorsabbak is lehettünk volna, de így is majdnem nyolc tizeddel megelőztük a Caterhameket, szóval elégedettnek kell lennünk ezzel az eredménnyel. Ez óriási fejlődés a csapattól, mindezt úgy, hogy nem használhatunk KERS-t.
Charles Pic (20.): – A legfontosabb, hogy sikerült megelőzni a Caterhameket. A szabadedzésen rengeteg értékes időtől elestem reggel, miután összeütköztem Pérezzel, de összességében elégedett vagyok, annak ellenére is, hogy nem tudtuk tökéletesíteni a beállításainkat.
Vitalij Petrov (21.): – Nem úgy alakult a kvalifikáció, ahogy szerettük volna. Minden egyes körben zavart a nagy forgalom, ezenkívül a gumikkal is szenvedtünk. Az sem segített, hogy akkor állt meg a HRT, amikor én és Heikki is gyors körön voltunk.
Heikki Kovalainen (22.): – Nem jöttek össze az elképzeléseink, és sajnos Vitalijjal együtt én sem tudtam rendesen felmelegíteni az abroncsokat. A forgalom miatt nem tudtunk összerakni egy tiszta kört sem.
Pedro de la Rosa (23.): – Egész hétvégén szenvedtünk a gumik felmelegítésével, de az időmérőn ezzel nem volt gond. Az autó egyensúlya így jobb lett, de a pálya tapadása továbbra sem elég jó. Remélhetőleg a versenyen is hasonlóan jók leszünk, ezen a pályán azonban lemaradtunk a riválisainktól.
Narain Karthikeyan (24.): – Az abroncsok és az autó teljesítménye jobb lett délutánra, így össze tudtunk rakni pár jó kört. Az autó üzemanyag-felvétele akadozott, de szerintem ez a versenyen már nem fog előfordulni.
AMERIKAI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
5. Michael Schumacher német Mercedes
6. Felipe Massa brazil Ferrari
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari
9. Romain Grosjean* francia Lotus-Renault
10. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
11. Bruno Senna brazil Williams-Renault
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
13. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
14. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari
16. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
17. Nico Rosberg német Mercedes
18. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
19. Timo Glock német Marussia-Cosworth
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
21. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
22. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
*Grosjean váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:35.657 átlag: 207.478 km/ó
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:35.766 0.109 mp h.
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:36.174 0.517
4. Romain Grosjean* francia Lotus-Renault 1:36.587 0.930
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:36.708 1.051
6. Michael Schumacher német Mercedes 1:36.794 1.137
7. Felipe Massa brazil Ferrari 1:36.937 1.280
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:37.141 1.484
9. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:37.300 1.643
10. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:37.842 2.185
11. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:37.604 1.808
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:37.616 1.820
13. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:37.665 1.869
14. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:37.879 2.083
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:38.206 2.410
16. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:38.437 2.641
17. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.501 2.705
18. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:39.114 2.556
19. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:40.056 3.498
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:40.664 4.106
21. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:40.809 4.251
22. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:41.166 4.608
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:42.011 5.453
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:42.740 6.182
*Öt rajthelyes büntetés miatt Grosjean csak a 9. helyről indul.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 9 15 255
2. Fernando Alonso 3 11 16 245
3. Kimi Räikkönen 1 7 17 198
4. Mark Webber 2 4 14 167
5. Lewis Hamilton 3 6 13 165
6. Jenson Button 2 5 12 153
7. Felipe Massa 1 12 95
8. Nico Rosberg 1 2 10 93
9. Romain Grosjean 3 9 90
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Kobajasi Kamui 1 8 58
12. Nico Hülkenberg 9 49
13. Paul di Resta 9 46
14. Pastor Maldonado 1 1 4 43
15. Michael Schumacher 1 7 43
16. Bruno Senna 9 30
17. Jean-Éric Vergne 3 12
18. Daniel Ricciardo 6 10
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 422
2. Ferrari 340
3. McLaren-Mercedes 318
4. Lotus-Renault 288
5. Mercedes 136
6. Sauber-Ferrari 124
7. Force India-Mercedes 95
8. Williams-Renault 73
9. Toro Rosso-Ferrari 22

VETTEL VILÁGBAJNOK LESZ AUSTINBAN, HA…
…győz, miközben Alonso az ötödik vagy annál rosszabb helyen zárja a versenyt
…másodikként ér célba, miközben Alonso legfeljebb a kilencedik pozícióban zár
…harmadikként intik le, és Alonso nem szerez pontot
Pontegyenlőség esetén Vettel több győzelmével (5) mindenképpen Alonso (3) előtt végez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik