Egy hét múlva Magyar GP - Vettel a magyar átkot is megtörné

Vágólapra másolva!
2013.07.21. 16:23
null
Vettel győzelmi térképén már csak a Hungaroring és Austin számít fehér foltnak (Fotó: Reuters, archív)
Egy hét múlva rendezik meg a Hungaroringen a 28. Formula–1-es Magyar Nagydíjat. A háromszoros világbajnok, jelenleg is listavezető Sebastian Vettel még sohasem nyert hazánkban, de miután az idén már kanadai és németországi átkát is megtörte, az a célja, hogy a Hungaroringet szintén kitörölje sikertelen helyszínei közül – így már csak egy maradna ott, Austin, ahol tavaly rendeztek először F1-es viadalt.

„Nagyon érdekes és fontos emlékeim vannak a Magyar Nagydíjról– mondta Sebastian Vettel a Red Bull futamelőzetesében. – Itt indultam az első versenyemen a Red Bull család tagjaként 2007-ben, még a Toro Rossónál versenyezve. Remélem, sikerül még egy nagyon szép emléket szereznem, és az első magyarországi sikeremmel szépen zárnám le az idény első felét és nyugodtan mehetnék a nyári szünetre."

Vettel a németországi győzelmével 34 pontosra növelte az előnyét Fernando Alonsóval szemben a vb-pontversenyben. A Pirelli a Brit Nagydíjon történt defektsorozat miatt zsinórban a harmadik futamra szállít eltérő szerkezetű abroncsokat; az újakkal Vettel tesztelt pénteken Silverstone-ban, ahol a legjobb időeredményt érte el a mezőnyből.

„Két izgalmas versenyünk volt, a Brit és a Német GP-n is főszerepet játszottak a gumik. Az idén először térünk vissza a 2012-es szerkezetű abroncsokra. Érdekes lesz megnézni, hogyan működik a kocsi rajtuk a gyors irányváltások során a forró aszfalton, ami mindig jellemző a Magyar Nagydíjra – mondta Vettel.– Három teljes napot teszteltünk Silvesrtone-ban, és egyik csapatnál sem volt defekt, ami biztató, főleg, mert melegebb volt, mint a Brit Nagydíj idején. Biztonságosabbak a gumik, mást viszont nem tudok mondani, hiszen nem állíthattunk az autón, a teljesítményét nehéz lenne felmérni."

A háromszoros világbajnok elmondta, neki mindegy, hogy Kimi Räikkönen vagy a héten Silverstone-ban a Red Bullt szintén tesztelő Daniel Ricciardo lesz jövőre a csapattársa.

„Kimit jobban ismerem, viszont Daniel remek munkát végzett a teszten. Tulajdonképpen a teszten Carlos Sainz és António Félix da Costa is jó munkát végzett, elégedett lehet a csapat a fiatalokkal – mondta Vettel. – Megértem, hogy nagy lelkesedéssel fogadnák, ha Kimi ideszerződne, de nekem mindegy, ki ül a másik Red Bullban, hiszen a világbajnoki címért küzdök, és így mindenkit le kell győznöm. Nehéz eldönteni, mi lenne a legjobb megoldás, ám ha a csapat megkérdez, elmondom a véleményem."

Vettel a múlt héten mókás gokartozáson vett részt
Vettel a múlt héten mókás gokartozáson vett részt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik