Autósport: Schumacher fia a Formula–2-ben folytatja

2018.11.27. 15:00
A Formula–1 előszobájának tartott Formula–2-ben folytatja versenyzői pályafutását Mick Schumacher, a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia.

A 19 éves pilóta az idén megnyerte a Forma–3-as Európa-bajnokságot, és a továbbiakban is az olasz Prema istállónál marad, de egy kategóriával feljebb lép.

„Számomra ez a logikus folytatás a sportolói pályafutásomban, és szeretném ebben a sorozatban tovább fejleszteni a műszaki, technikai tudásomat, valamint a vezetői készségemet” – jelentette ki Mick Schumacher, aki októberben a Formula–3-as Eb-győzelemmel megszerezte a szükséges 40 pontot az úgynevezett szuperlicenchez, amellyel akár már az F1-ben is versenyezhetne.

Az ötszörös F1-es vb-győztes brit Lewis Hamilton októberben azt mondta, biztos benne, hogy Mick Schumacher rövidesen bemutatkozik az elitkategóriában.

„Száz százalék, hogy bekerül az F1-be, részben a neve miatt, másodsorban pedig azért, mert kiváló munkát végez” – nyilatkozta két hónappal ezelőtt Hamilton.

A Formula–2 idei szezonjának első három helyezettje, George Russell, Lando Norris és Alexander Albon jövőre már a Formula–1-ben bizonyíthat, az F2-es sorozat ugyanis a versenyzők számára az utolsó fontos lépés az F1-be vezető úton.

A Benettonnal kétszer, a Ferrarival pedig ötször világbajnok, 49 éves Michael Schumacher 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Sokáig mesterséges kómában tartották, majd fokozatosan felébresztették, és 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
6 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50