Alonso erőt merítene az idei kudarcból

2010.11.29. 17:31
null
Alonso eltökélten tekint a jövőbe (Fotó: Action Images – archív)
Fernando Alonso, a Formula–1 kétszeres világbajnoka arra számít, hogy a következő szezonban négy istálló küzd majd a világbajnoki címért: a Ferrari, a Mercedes, a McLaren és a Red Bull.

„Azt várom, hogy négy istálló – mi, a Mercedes, a McLaren és a Red Bull – csatázik majd a világbajnoki címekért a következő szezonban" – jelentette ki Alonso a Ferrari valenciai évzáróján.

A kétszeres spanyol világbajnok öt futamot nyert meg a 2010-es szezonban, és remek hajrájának köszönhetően végig versenyben volt a végső diadalért, igaz, a végén nem ő, hanem a Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel örülhetett.

„Büszke vagyok arra, amit a Scuderiával a szezon során elértünk. Az idén nem a miénk volt a legerősebb autó, mégis az utolsó futamig versenyben voltunk, sőt, nagy esélyünk volt a világbajnoki cím megnyerésére, és ez annak köszönhető, hogy a szezon második felében nagyot javult a teljesítményünk" – tekintett vissza a szezonra Alonso.

„Egy olyan versenyen, mint amilyen az évzáró volt, bármi megtörténhet, hiszen ez sport, nem pedig matematika. Ennél sokkal fontosabb az a felzárkózás, amelyet a szezon felétől kezdve véghezvittünk, az, hogy mindannyian egy irányba húztunk, jobban összetartottunk, mint valaha" – próbált erőt meríteni a következő idényre a spanyol az idei tapasztalatokból.

„A csapat természetesen nagyon csalódott volt az elszalasztott lehetőség miatt, de a Ferrari egyik erőssége, hogy egy hiba miatt nem süllyed mély depresszióba. Hanem épp ellenkezőleg, úgy reagálunk, hogy még elszántabban vágunk neki a következő szezonnak" – bizakodott a 29 éves pilóta.

 MONTEZEMOLO: NEM FOGNAK FEJEK HULLANI
„Változások a csapaton belül? Az utóbbi években kialakult nálunk egy bizonyos fokú stabilitás, és ezen ezúttal sem kívánunk változtatni. Persze elképzelhető, hogy lesz néhány kisebb változás, de nagy vérfrissítés nem lesz" – reagált Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke arra felvetésre, hogy lesznek-e személyi következményei annak, hogy a Ferrari az utolsó futamon elveszítette a világbajnoki címet.

Legfrissebb hírek

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
14 órája

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00