Alonso: A közönség élvezni fogja, mi stresszelünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 11:40
null
Fernando Alonso úgy érzi, a győzelemért fog csatázni a vasárnapi versenyen a Ferrarival (Fotó: Reuters)
Bár Lewis Hamilton nagyon örül a Kínai Nagydíj első rajtkockájának, több riválisa is úgy vélekedik, hogy nagyon kis jelentősége van a pole pozíciónak, néhány kör megtétele után ugyanis úgyis a boxba kell menni a közepes keverékért, és felborul a sorrend, az dönt majd, ki mikor szánja rá magát a kerékcserére. Arról is megoszlanak a vélemények, melyik gumin érdemes rajtolni, mert amíg a Red Bull és a McLaren taktikai okokból a keményebbet választotta, az élmezőny biztos a lágy gumis rajt helyességében. Mark Webbert azonban súlyosabb gondok sújtják, az időmérő második szakaszában az üzemanyag kifogyása miatt a pályán leálló ausztrált a rajtrács végére sorolták. Az 56 körös verseny vasárnap magyar idő szerint 9 órakor kezdődik.

Lewis Hamilton kínai rajtelsőségével újabb nagy kő gördült le a szívéről, hiszen újabb, immár megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy jó döntés volt a McLarentől a Mercedeshez szerződnie. A McLarentől a tavalyi idényzárón pole pozícióval búcsúzott, új istállójánál pedig a harmadik időmérőjét megnyerte.

„Hihetetlen érzés a Mercedesszel is megszerezni a pole-t, az egész hétvége nagyon jól alakult, de meglep az első hely, hiszen a Ferrari a harmadik szabadedzésen elképesztő sebességet mutatott. Remélem, sikerül megtartani a helyezésemet a verseny végéig – mondta a 26 mclarenes pole-ja után új csapatával is rajtelső Hamilton. – A rajt után nagyon gyorsan a boxba kell menni, mert a lágy gumik szinte semmit sem bírnak ezen a pályán. A versenytempónk is nagyon jó, a csapat lépésről lépésre fejlődik, nagyon jó átélni ezt a folyamatot. Újabb bizonyíték arra, hogy jól döntöttem, amikor a Mercedeshez szerződtem.”

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg a Kínai Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kimi Räikkönen úgy érzi, kihozta a Lotusból a maximumot azzal, hogy megszerezte a második rajthelyet. A finn szerint a lágy gumikon érdemes rajtolni, ezért is választotta ezt a csapata.

„Jelenleg a második rajthely a legtöbb, amit ki lehet hozni az autóból, s hiába szeretnék első lenni, nincs meg hozzá a sebesség, főleg a középső szektorban, ahol sokat számít az aerodinamika – mondta Räikkönen, akire az időmérő első szakaszában Adrian Sutil panaszkodott. A három hete Malajziában rajtbüntetést kapott más feltartásáért, s most is előfordulhat vele ugyanez. – Az autó ugyanolyan, mint az előző versenyen, pont úgy működik, ahogy szeretném, bár voltak vele kisebb problémák. Meglátjuk, mi lesz a versenyen, de abban biztos vagyok, hogy a lágy gumit le kell tudni a futam elején. Jó a stratégiánk, ha nem így lenne, nem ezt választottuk volna.”

Fernando Alonso szerint a harmadik helyről indulva is kiváló esélye van a győzelem megszerzésére, de a sikeresebb időmérők érdekében a jövőben is sokat kell dolgoznia csapatának.

„Nagyon jó a versenytempónk, ezért bizakodó vagyok. Számunkra most nem az volt az elsődleges cél, hogy megszerezzük az első rajtkockát, hanem a versenyen akarunk elöl végezni – mondta Alonso. – A közepesen kemény gumikon minden oké, gyorsak vagyunk a hosszú menetekben, nem ért minket meglepetés a szabadedzéseken. Ha tiszta versenyem lesz, remélhetőleg a győzelemért csatázom. Az első boxkiállás időzítése nagy dilemma lesz. Aki legelőször kimegy friss gumikért, gyorsabb lehet, ugyanakkor nagyobb esélye van arra, hogy lassabb autók közé keveredik. Rugalmas és okos stratégiára lesz szükség. A közönség jól szórakozik majd, de számunkra stresszes verseny lesz.”

ROSBERG: ELSZÚRTAM AZ UTOLSÓ KANYART

Nico Rosberg a gyors köre utolsó kanyarjában elszalasztotta az esélyt arra, hogy az első sorba kerüljön Lewis Hamilton mellé, de a negyedik rajtkockából indulva sem tartja kilátástalannak a helyzetét.

„Az autó hosszú távon van annyira jó, hogy a negyedik helynél előrébb verekedjem magam, de azt nem tudom megmondani, meddig juthatok – mondta Rosberg. – Vasárnap még melegebb lesz, ami úgy tűnik, kedvez nekünk, és biztosan kifog egy-két versenyzőn. A lágy gumin kell rajtolni, ez nem is kérdés. Sajnos kihagytam a gyors körömet a szabadedzésen, az utolsó szakaszban pedig, amikor már azt hittem, mindent megtettem, az utolsó kanyart elrontottam.”

A spanyol szerint az, hogy csak harmadik lett az időmérőn, megmutatta, tovább kell dolgoznia a Scuderiának.

„Pénteken sok alkatrészt kipróbáltunk, ezeknek egy része bevált, így az autón hagytuk. Tettünk egy lépést előre, de még mindig dolgoznunk kell az időmérős tempón” – mondta Alonso.

Felipe Massa többet várt az időmérőtől.

„A két szabadedzés eredményei alapján azt hittem, az első háromban leszünk Fernandóval, de talán a többiek több üzemanyaggal mentek a tréningeken. Így sem rossz a helyzet, de fontos szerepe lesz a stratégiának, sokkal fontosabb, mint a rajthelyeknek. A Red Bull más taktikát alkalmaz, mint mi, majd kiderül, melyik a jobb.”

A Red Bull pilótái nem várnak csodát. A világbajnok istálló teljesítménybeli fölénye Sanghajban eltűnt, erre jött, hogy Mark Webber autóját nem tankolták meg eléggé a második szakaszban, Sebastian Vettel pedig arra kényszerült, hogy a gumiválasztással trükközzön. Vettel az időmérő első szakaszát a hatodik, a másodikat a harmadik helyen zárta, mégsem hitt benne, hogy az első sorokba tud kerülni, ezért más módszert választott. A harmadik szakaszban nem futott mért kört, így a közepesen kemény gumin is rajtolhat, arra számítva, hogy a verseny elején a többiek boxkiállását követően az élre állhat.

BUTTON: VETTEL MEGNYERHETI A VERSENYT

Vettel arra játszott, hogy a keményebb keverékű gumikon rajtolók közül ő helyezkedhet el a legelőrébb a rajtrácsom, de keresztülhúzta a számításait Jenson Button, aki elcsípte a nyolcadik rajtkockát. Az persze más kérdés, hogy előtte tud-e maradni.

„Nem igazán volt meg a tempónk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt az élmezőnnyel, de csodálatos volt a két Red Bull előtt végezni, főleg két percen kívüli idővel – viccelődött Button. – Az első tíz kör nagyon eseménydús lesz a futamon, ha sikerül jól rajtolnom, remélem, tudok néhány tiszta kört futni, aztán majd meglátjuk mi lesz. Úgy érzem, Vettelnek nagyobb esélye van a győzelemre, mint nekem, a mi sebességünk nem elég még a sikerhez.”

„Láttuk, milyen gyorsak a riválisaink, a Ferrari és a Mercedes tempója miatt más utat választottunk. A közepesen kemény gumi egyértelműen jobb a versenyen, szabadon választhatunk, de csak a versenyen derül ki, hogy jól döntöttünk-e – mondta Vettel, aki a harmadik szakaszban a közepes gumikon haladva elfékezte magát, ezért sem fejezte be mért körét. – A fékpedállal történt valami, de szerencsére a gumiknak nem lett bajuk.”

Nála rosszabbul járt Mark Webber, akinek le kellett állítania az autóját a második szakaszban, mert kifogyott belőle az üzemanyag. Az ausztrált ráadásul visszasorolták a rajtrács végére, mert a szabályok szerint az időmérő bármely pillanatában kell lennie egy liter üzemanyagnak a kocsiban ahhoz, hogy az FIA ellenőrei mintát vegyenek belőle, sőt, ha a pályán áll meg, annyinak is az egy literen felül, amennyi a boxban való visszatéréshez szükséges – ezt a mennyiséget az FIA határozza meg. Webber autójában 150 milliliter üzemanyagot találtak (a csapat megerősítette, a tervezettnél három literrel kevesebb került az autóba a töltőgép hibája miatt), így nem volt kérdéses, mi a döntés.

„Az időmérő már azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna. Nem erre számítottam. Csalódott vagyok, kiváló munkát végeztünk az utolsó pillanatig – mondta Webber még az időmérő alatt. – Nem volt üzemanyagnyomás a kocsiban, ami a szabályok miatt is aggasztó, bizonyára alaposan megvizsgálják az esetet, és duplán ráfaraghatunk. A versenyen mindenkinek át kell esnie a lágy gumis szakaszon, borzasztó döntés volt ezt a keveréket ide hozni.”

Webber tavalyelőtt a 18. helyről indulva 3. lett, ezúttal ennél nagyobb bravúrra lesz szüksége a dobogóhoz.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Romain Grosjean (6.): – Az első szakaszban futott gyors köröm a lágy gumikon az edzéseken előjött problémák miatt az első volt ezzel a keverékkel, de szerintem jó munkát végeztünk. Természetesen mindig azt szeretnéd, hogy jobb eredményt érj el, de összességében elégedett vagyok, az autó egyre jobb.
Daniel Ricciardo (7.): – Közel egy év után sikerült újra bekerülnöm az első tízbe, aminek nagyon örülök. Mindenki az utolsó pillanatig kivárt a harmadik szakaszban, hogy spóroljon a gumikkal a versenyre, izgalmas volt, mint ahogy a verseny is az lesz a holnapi nap.
Nico Hülkenberg (10.): – Ha valaki azt mondja nekünk a kvalifikáció előtt, hogy a tizedik helyen fogunk majd végezni, nem hittem volna el. A harmadik szakaszban nem futottam gyors kört, így megóvtuk a gumikat, ráadásul szabadon választhatunk a keverékek közül a rajtra. Az autó egyensúlyával elégedett voltam, várom a futamot.
Paul di Resta (11.): – Az utolsó szabadedzést követően változtattunk a beállításokon, az autó pedig javult, éppen csak lemaradtam a harmadik szakaszról. A verseny a gumikról fog szólni, a jó hír az, hogy mi szabadon választhatunk a két keverék közül.
Sergio Pérez (12.): – Be kellett volna jutnom a harmadik szakaszba, de nem sikerült rendesen felmelegíteni a gumikat, így a gyors köröm nem volt ideális. Az abroncsok továbbra is rengeteg fejtörést okoznak mindenkinek, kemény versenyre számítok, a stratégián sok fog múlni.
Adrian Sutil (13.): – Jobb eredmény elérésében reménykedtem, de a nagy melegben visszaesett a kocsi. Az autó egyensúlyával elégedett voltam, de veszített a teljesítményéből az időmérő alatt, nem tudtam gyorsabb lenni. Pozitívum, hogy most kiválaszthatjuk a gumit a versenyre, és néhány beállításon is módosíthatunk. A célunk a pontszerzés.
Pastor Maldonado (14.): – Mindent kihoztam az autóból, amit tudtam. Jobb eredmény elérésben reménykedtem. A gumik nagyon gyorsan kopnak.
Jean-Éric Vergne (15.): – Csalódott vagyok, mert a tempóm jó volt, de az autóval valami nem volt rendben. Sok lehetőségünk lesz majd a versenyen javítani ezen a pozíción, a megfelelő stratégia megtalálása lesz a legfontosabb tényező.
Valtteri Bottas (16.): – Kicsit későn mentünk ki az első szakaszban, arra vártunk, hogy javuljon a pálya állapota. A szél miatt nehéz volt összehozni egy tökéletes kört, de most már arra koncentrálunk, hogy megtaláljuk a megfelelő stratégiát ahhoz, hogy a legtöbbet kihozhassuk a gumikból.
Esteban Gutiérezz (17.): – Nehéz volt úgy összerakni a gyors kört, hogy csak egy esély van erre. Próbáltam kicsit keményebben nyomni, aminek hiba lett a vége, ez pedig sokba került nekünk. Sajnálom a csapatot, megvolt a potenciál bennünk, hogy bejussunk a hátralévő két szakaszba.
Jules Bianchi (18.): – A gyors köröm miatt kicsit csalódott vagyok, lehetett volna jobb is. Bízom a versenytempónkban, szóval várom a versenyt.
Max Chilton (19.): – Könnyű lenne a negatív dolgokra fókuszálni, de elértük a kitűzött célunkat, és megelőztük a Caterhameket, annak ellenére is, hogy egyetlen gyors kört tudtunk megtenni.
Charles Pic (20.): – Egész hétvégén voltak problémáink, különösen a gumikkal. Az időmérőn mind a két keveréket kipróbáltuk, de az első gyors körömben forgalomba kerültem. A második gyors köröm már jobb volt, de az autó túlkormányzottá vált a kigyorsítások során.
Giedo van der Garde (21.): – Nehezen tudunk rájönni az abroncsok viselkedésére, és minden kezdődött előröl, amikor ma a pálya hőmérséklete elkezdett emelkedni. A második gyors körömben hibáztam a kettes kanyarban, ez nagyjából négy tizedmásodpercembe került, ha ez nincs, akkor előrébb is végezhettem volna.

KÍNAI NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari
4. Nico Rosberg német Mercedes
5. Felipe Massa brazil Ferrari
6. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
7. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
15. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
18. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth
19. Max Chilton brit Marussia-Cosworth
20. Charles Pic francia Caterham-Renault
21. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault
22. Mark Webber* ausztrál Red Bull-Renault
*műszaki szabálytalanság miatt a mezőny végére sorolták.
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.484 átlag: 207.692 km/ó
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:34.761 0.277 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:34.788 0.304
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:34.861 0.377
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:34.933 0.449
6. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:35.364 0.880
7. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:35.998 1.514
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 2:05.673 31.189
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault idő nélkül
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari idő nélkül
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:36.287
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:36.314
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:36.405
14. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:36.679
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:37.139
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:37.199
17. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:37.769
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:37.990
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:38.780
20. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:39.537
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:39.614
22. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:39.660
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik