F1: kékbe öltözött az AlphaTauriból lett VCARB első autója

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 08:35
Sokakban nosztalgikus érzést kelthet a királykék szín (Fotók: RB)
Magyar idő szerint péntekre virradóra Las Vegasban leleplezte 2024-es autójának festését a Visa Cash App RB-istálló, amely tavaly még AlphaTauri néven szerepelt a Formula–1 mezőnyében.

Nem csak a vasárnapi Super Bowl miatt kap nagy figyelmet a sportrajongóktól Las Vegas, hiszen itt leplezték le az AlphaTauriról Visa Cash App RB névre váltó F1-es istálló 2024-es autóját. Bár nagyszabású bemutatóval készültek a kiscsapatnál, a rajongók élő közvetítés helyett egy előre rögzített videóban láthatták először a VCARB 01-est – vagyis annak inkább csak az idén használt festését.

Ami a dizájnt illeti, sokakban nosztalgikus érzést kelthet a királykék szín, amelyet még a 2010-es évek második felében használtak a Toro Rossónál. Emellett azonban fehér, sőt piros színből is jutott az RB 01-esre, amelyen inkább a szponzorok logói kaptak helyet a Red Bulléval szemben – pedig technikai téren szorosabb együttműködés jött létre a két alakulat között.

 

A mezőnyből egyébként a Red Bull fiókcsapata ment át az egyik legnagyobb átalakuláson a 2023-as idényt követően, ugyanis véget ért az „AlphaTauri-éra”, s az olasz istálló új néven kezdi meg a 2024-es szezont. A Stake Sauber példáját követve anyagilag igencsak jövedelmező névadó szponzori megállapodást kötöttek, aminek értelmében idén Visa Cash App RB Formula 1 Team néven indulnak a futamokon.

Ami a pilótákat illeti, az AlphaTaurinál tavaly a tervezett kettő helyett négyen is versenyeztek. A biztos pontot ezen a téren Cunoda Juki jelentette, aki az összes futamon ott volt, csapattársa személye azonban többször is változott. Az újonc Nyck de Vriest mindössze tíz verseny után menesztették, helyére Daniel Ricciardo térhetett vissza, akinek azonban ki kellett hagynia néhány versenyhétvégét sérülés következtében – autóját addig Liam Lawson vezette.

 

Bár az új-zélandi helytállt, az olasz csapatnál végül úgy döntöttek, hogy 2024-ben ismét a Cunoda, Ricciardo páros kap lehetőséget. A vezetőségben azonban akadt némi változás 2023 végén: Franz Tost 18 év után távozott a csapatvezetői posztról, helyét a Ferrari korábbi versenyigazgatója, Laurent Mekies vette át.

Az RB-01-es a tervek szerint Misanóban gurul először pályára február 12-én. Az autóbemutatók sorát éppen aznap folytatja az Aston Martin.

CSAPATIDŐPONTAUTÓBEMUTATÓ
Red Bullfebruár 15. 
Mercedesfebruár 14. 
Ferrarifebruár 13. 
McLarenfebruár 14. 
Aston Martinfebruár 12. 
Visa Cash App RBfebruár 8.Kékbe öltözött az AlphaTauriból lett VCARB első autója
Alpinefebruár 7.Megérkezett az Alpine 2024-es autója, az A524-es
Williamsfebruár 5.A Williams New Yorkban leplezte le 2024-es autóját
Stake F1 Team Kick Sauberfebruár 5.Zöldbe és feketébe öltözött a Stake 2024-es versenygépe
Haasfebruár 2.Bemutatkozott a Haas 2024-es versenygépe, a VF-24-es

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik